Ragyogó napfény

29. fejezet

Reggel hatkor kipattant a szemem. Nagyon izgatott voltam, hogy felhívjuk Jaylát.
– Apa, apa! Reggel van – mondtam izgatottan, mint egy ötéves.
– Igen, és? – kérdezte kómásan.
– Azt mondtad, hogy reggel felhívhatom a barátnőm. Ide adnád a telefonod?
– Ohh, tényleg. Nagyon szeretheted őt – nyújtotta át az Iphonet.
– Helló, Jayla Walton vagyok. Segíthetek valamiben?
– Szia. Csak elakartam mondani, hogy nagyon hiányzol. Tudom, hogy mi történt. Sajnálom.
– Lana? Te vagy az? Megbeszélhetnénk ezt személyesen?
– Persze. Ma vásárolni megyek az apámmal és nem is vagyok Atlantában, szóval ma nem jó.
– Az apáddal?
– Igen. Elköltöztem abból a házból.
– Akkor már nem is Atlantában laksz?
– Most apánál vagyok, de Atlantában keresek albérletet.
– Sajnálom, hogy ez történt veled.
– Ömm... nekem most mennem kell, majd még hívlak. Szia.
– Szia.
   Miután megettük a reggelit, apával elmentünk bevásárolni nekem.
– És ha nem találunk albérletet?
– Megoldjuk. Megértem, hogy el kellett menekülnöd abból a házból.
– Az a függöny ott jól néz ki – mutattam egy lila színű függönyre.
– Igen, mutatós. Megvehetjük, ha az tetszik.
– Tényleg?
– Igen. Már nem vagyok leégve.
– Ez újdonság. Örülök neked.
– Megtanultam beosztani a pénzt. Kérlek, ne végezd úgy, mint én. Bármi lesz, soha ne legyél olyan, mint én, vagy anyád!
– Jó. Nem szeretném elszúrni, apa. Félek. Menni fog, igaz?
– Hát persze, hogy menni fog. Ügyes vagy. Sok mindent átéltél már. Megleszel, ha meg nem, megoldjuk.
– Szeretlek, apa.
– Én is szeretlek, kislányom.
    A boltban beszereztünk majdnem minden dolgot, ami kell egy lakásba. Már csak egy hűtő hiányzott. Azt egy másik boltban megvettük. Apa vett nekem egy fehér mini hűtőt.
– Mindent megvettünk, ami kell? Az iskolába nem kell semmi?
– Meg van minden.
– Oké, akkor mehetünk is a bankba, nyitni neked egy számlát.
– Jó napot! Miben segíthetek? - kérdezte az egyik bankban dolgozó nő.
– Bankszámlát szeretnék nyitni.
– Rendben. Elkérhetném a személyi igazolványt?
– Tessék - adtam át a személyit.
– Kitöltené ezt a papírt?
– Persze - töltöttem ki.
– Az apuka is?
– Hogyne - töltötte ki apa is a papírt.
– A kártyát körülbelül egy hét múlva fogja megkapni, de ez lehet több idő is, pár nappal.
Ez eltartott egy ideig, mire kész lett a bankkártya.
   Hazaértünk, és ettünk apa barátnője által készített Isteni pulykát, aztán elkezdtünk nézegetni atlantai ingatlanokat.
– Ez a lakás jól néz ki és egy szobás – mondta apa.
– Igen, de ez nem albérlet.
– Igen, tudom. Nem muszáj albérletbe menned. Mármint, ez nem annyira drága ez a lakás, simán megvehetem neked. Az albérletet azt fizetned kell, ezt nem, ha megveszem neked.
– Apa, ez kedves, de már így is sok dolgot tettél értem.
– Az apád vagyok. Az a minimum, hogy segítek. Ha már nem tudlak az én házamba költöztetni, akkor segítek megoldani, hogy egy másik helyen lakhass, lehetőleg szenvedés nélkül. Azért enned is kell, nem csak az albérletet fizetni. A többi dologról meg már nem is beszélek. Kész, megvesszük neked ezt a lakást, ha tetszik.
– Köszönöm.
– Akkor ez jó lesz?
– Igen, tökéletes.
– Jó, felhívom a tulajt - tárcsázta a számot.
– Jó napot! A meghírdetett atlantai ingatlan még megvan? Meg szeretném vásárolni a lányomnak.
– Igen, ön az első érdeklődő. Eljöhetnek megnézni holnap délután négykor. Önöknek megfelel az időpont? – szólt a telefonba egy kedves női hang.
– Igen. Nagyon szépen köszönjük, viszhall!
– Úristen, ez azt jelenti, hogy a miénk lehet?
– Igen, úgy néz ki. Ez is megvan. Beszélhetnénk?
– Persze.
– Szóval... barátnőd van. Te most akkor meleg vagy? Nem értem a dolgokat, kicsit beavatnál?
– Biszexuális vagyok. Ez azt jelenti, hogy szeretem a fiúkat és a lányokat is. Ezen nem lehet változtatni, egyszerűen mind a két nem bejön. Jaylával pedig járok, csak anya megpróbálta elrontani a kapcsolatunkat.
– Ohh...
– Mi a baj?
– Meglepő, hogy a fiúkat is szereted.
– Ezt hogy érted?
– Úgy, hogy kiskorodban is lehetett tudni, hogy nem vagy heteroszexuális. Anyáddal sokat vitáztunk ezen, ő soha nem akarta elfogadni a tényt. Én így is elfogadlak. Anyád pedig... ő egy mérgező ember. Nem is értem, hogyan tudtam vele együtt lenni húsz éven át.
   A beszélgetés után rögtön felhívtam Jaylát.
– Szia. Ráérsz?
– Szia, már vártam, hogy hívj. Mi újság van?
– Képzeld, most éppen minden rendben van, úgy néz ki. Sikerült bevásárolni, bankszámlát nyitni, lakást nézni. És, a legfontosabb... szóba állsz velem és apa is elfogad.
– Ennek nagyon örülök. Mikor tudunk találkozni?
– Holnap lehet, hogy össze tudjuk hozni. Megyünk apával megnézni a lakást. Ha megnéztük, utána találkozhatunk, aztán meg majd busszal visszajövök.
– De jó! Már alig várom. Mikorra jöttök megnézni a lakást?
– Délután négyre. Hatkor neked jó lesz?
– Igen, nagyon jó.
– Oké, megbeszéltük. Akkor szia.
– Szia, vigyázz magadra!
    Várjunk csak! Minden jó. VOLT. Kaptam egy hívást az anyámtól, ignoráltam. Hagy hívjon, gondoltam.
– Lana, az anyád hívogat. Fogalmam sincs, hogy honnan van meg neki a számom, de muszáj felvenned – mondta apa barátnője.
– De nem szeretném. Nem szeret. Miatta vagyok itt.
– Megértelek, de biztosan aggódik. Csak beszélj vele. Ha kiabál, akkor leteheted.
– Oké. Beszélek vele – visszahívtam.
– Lana? Haza kell jönnöd! Most rögtön hozzon haza apád!
– Miért, mi történt?
– Mi az, hogy mi történt? Gyere haza.
– Már nem sokára költözök a saját lakásomban. Boldogan fogok élni. Nélkületek.
– Most gyere haza!
– Anya, szerintem te nem érted. Nem megyek haza többé. Többé már nem veled fogok lakni. Ne keress, légyszíves! Nem szeretnék veszekedni, de beszélni sem. Már nem birtokolhatsz. Szia, anya – nyomtam ki a telefont.
   Hát ez elég hangulatromboló volt... na mindegy, csak pozitívan. Már nem kell többé vele élnem.
– Szeretnél róla beszélni? – kérdezte apa barátnője, Joan.
– Nem. Nincs értelme. Azért kösz.
– Hát jó. Ha bármire szükséged van, akkor szólj nekem, vagy apádnak.
– Oké.