19. fejezet

83 2 1
                                    

Éppen Jayla-val edzettem, amikor megfordultam, és hirtelen túl világos lett. Kinyitottam a szemem, aztán végig néztem a szoba összes falát, amikor láttam, hogy csak a sötétítő van elhúzva, mert előző este olyan fáradt voltam, hogy csak ledobtam magam az ágyra, aztán már aludtam is. A sötétítőket visszahúztam, megnéztem az időt, és még csak hajnali hat óra volt, szóval visszafeküdtem, és próbáltam folytatni az álmomat, amiben benne volt Jayla, de nem jártam sikerrel, viszont sikerült visszaaludni.
   Azt álmodom, hogy egy könyvet olvasok a fürdőkádban, és a könyv nem tud elázni, hiába a vízben van. Aztán hallom a fürdőszoba ablakán, ahogy beszűrődik egy kutya ugatása. A kutya egyre jobban visít, már nem bírom, ki kellett nyitnom a szemem.
   Így is tettem, a szemem nyitva volt, de még mindig ugat a kutya, és már egy kisebb kutya is rákezdett. Kinéztem az ablakomon, mire rájöttem, hogy a szomszéd kutyája lát egy kiskutyát, és ezért mindkét kutya ugatott – a kicsi, és a nagy is. – Volt már velem ilyen, hogy a fájdalmam vagy a körülöttem lévő hangok beleszűrődtek az álmaimba, de ebben az álmomban szorongás töltött el. Nyomasztó volt hallani, ahogy ugat egy kutya, egyre hangosabban, miközben az álmom alapból sc-fi jellegű volt.
   Miután túltettem magam a kutya ugatásán, megint megnéztem az időt, és már kilenc óra volt. Kisétáltam a konyhába, ahol már anya az ebédet csinálta.
– Jó reggelt! – Mondtuk egyszerre anyával.
– Mi lesz az ebéd? – kérdeztem.
– Spagetti, nem sokára kész.
– Én inkább valami levest ettem volna, de ez is megteszi – válaszoltam.
– Mostoha apád mondta, hogy spagatti legyen. Egyébként még a fiúk nincsenek itthon, ki kéne pakolni a bőröndöket.
– A fiúkét is mi pakoljuk ki? – Háborogtam.
– Igen, ők elmentek kocsit mosni.
– Dehát, az ebédet is te főzöd, te takarítassz utánuk, és még a bőröndjüket is mi pakoljuk ki.
– Ez az élet, kislányom. Ők férfiak, mi pedig nők, te még csak lány.
– Akkor te most a szolga vagy, vagy a felesége ennek a... férfinak? – Húztam el a szám.
– Fejezd be! Szeretem őt. Te ezt még nem értheted, tizenhat éves vagy csak. Majd, ha találsz egy férfit, akit szeretni fogsz, hozzá mész, meglátod, hogy ez lesz. Ez a sorsunk. Nők vagyunk.
– Anya, úristen! Nők vagyunk, egy dolog, de azt tudod, hogy a férfiak – rajzoltam idézőjelet a levegőbe az ujjammal – ugyan úgy el tudnak mosogatni, le tudják söpörni az asztalt.
– Lana, ebből elég lesz! Fogalmad sincs még az életről. Menj, mosogass el!
   Anyám kérésére, elmosogattam, mivel ilyen szépen megkért rá. Mostmár legalább tudom, hogy hogy ne vezessek egy háztartást. Mosogatás közben azon agyaltam, vajon miért vannak az idézőjeles ,,férfiak" két óra hosszáig autót mosni. És miért ketten mentek, ez ilyen apa-fia kikapcsolódás lehet, vagy mi?
   – Végeztem a mosogatással – kiabáltam be anyukámnak a szobába.
– Jó, akkor most jöhetnek a bőröndök.
– Anya, ez most komoly? Nem pihenhetnék egy tíz percet legalább?
– Jó, egy öt percet, mert végeznünk kell még mielőtt a srácok hazaérnek.
   Miközben anyám férjének a ruháit hajtogattam, és pakoltam egyesével a szekrénybe, közben persze percenként sürgetve, felmerült bennem egy újabb kérdés.
– Anya, ha a férfiak dolga a barkácsolás, akkor miért nem csinált még semmit a férjed?
– Ez nem igaz! Ma például reggel megjavította a fürdőszoba csapot, mielőtt elmentek.
– Persze, miután könyörögtél neki hónapokig. Neki nyílván csak annyit kell mondania, hogy mit szeretne enni, aztán már állsz is neki elkészíteni az ételt.
– Lana, ebbe ne üsd bele az orrod! Tudod, hogy mennyire szeretem őt, és ezt te nem tudod megakadályozni, akármennyire is próbálkozol.
   Miután végeztünk a kipakolással, ettem egy kis kekszet tejjel, mert még nem is ettem semmit. A kekszem utolsó darabjához érkeztem, amikor hallottam, hogy nyomódik a kilincs, és
a nem várt emberek – a fiúk – már megérkeztek. Elmajszoltam az utolsó kekszet is, aztán a szobám felé vettem az irányt, de egy percre megálltam, mert hallottam valamit:
– Szivem, bocs, hogy eddig voltunk, lementünk focizni is – hát persze, hogy lementetek.
– Nem baj, igazán rátok fért már – hazudott anyám.
   Hanyagul dobtam be magam az ágyamba, elővettem a telefont, aztán felhívtam Jaylat.
– Szia, mi jót csináltál ma?
– A reggelem úgy indult, hogy kimentem a konyhába, vitáztam anyával, aztán megkért, hogy mosogassak el, persze nagyon szépen kérte – ironizáltam. – Ezt követően kipakoltuk a bőröndöket, és közben folytattuk, ahol abbahagytuk a vitát. De ez nem is fontos... veled mi van? Hogy vagy?
–Hát, semmi különös, de miért nem kapcsolod be a kamerád? – Kérdezte Jayla.
– Még pizsamában vagyok, nem volt időm felöltözni.
– Kapcsold csak be a kibaszott kamerát, Lana, látni akarom, milyen aranyos vagy.
– Voilà! – Nyomtam meg a kamera ikont a telefonomon.
– Jól áll az a nyuszis pizsama – nevetett.
– Fogd be! – nevetgéltem.
– Milyen nélkülem?
– Borzalmas – feleltem.
– Ne mondj ilyet, menj, lógj a barátaiddal! – sóhajtott Jayla. – Sajnálom... elfelejtettem. Akkor menj egyet sétálni.
– Vagy, van egy jobb ötletem. Bent maradni egésznap a házba, sőt, a szobába, magamra csukni az ajtót, és ennyi.
– Lana, te is tudod, hogy ez nem egészséges. Megértelek, de akkor csak menj ki az udvarra, és olvass egy könyvet, vagy hallgass zenét, de menj ki a friss levegőre!
– Megigérem. Mit fogsz ma csinálni?
– Kylee-val megyünk este egy buliba, egy srác tartja, Kylee ismeri.
– Jól hangzik. És mit fogsz felvenni?
– Azt, amiben a születésnapodon voltam.
– Gyönyörű leszel. Bár így is az vagy.
– Melletted akarok feküdni. Bárcsak te is jöhetnél abba a buliba!
– Jó lenne, de sajnos nem lehet.
– Le kell tennem, mert segítek anyának a főzésben, de majd beszélünk még. Szertlek. – Mondta Jayla.
– Szia, szeretlek.
   Unatkoztam, ezért gondolkodtam, hogy mi olyat tudnék csinálni, ami hasznos, és eszembe jutott, hogy át is nézhetném a múlt tanévben tanultakat. Felálltam az ágyból, elbattyogtam a szekrényemig, aztán kivettem az összes könyvem és füzetem, hogy mindent átnézhessek, mert sajnos már mindent elfelejtettem. A–tól Z–ig az összes füzetem átlapoztam, volt, hogy a könyvben is megnéztem az adott anyagot. Nem árt egy kis ismétlés.
   Miután végeztem a tanulással, pár perc múlva anyukám benyitott az ajtómon, és hozott be nekem spagettit. Megköszöntem, aztán el is hagyta a szobámat. A spagetti egyébként nagyon finom volt, meg is ettem az egész tányérral, amit aztán az íróasztalomra helyeztem el, mintha annak ott lenne a helye. Szerencsére volt az ágyam mellett egy kulacs víz, amiből inni tudtam, és nem kellett kimennem a szobámból.
   Már nem akartam telefonozni, mert unalmassá vált, visszaemlékeztem, hogy Jayla-nak megigértem, hogy kimegyek a friss levegőre. Felhúztam az egyik tornacipőmet, befújtam magam a kedvenc patfümömmel, a kulacsomat megtöltöttem friss vízzel, anyától elkéretszkedtem, és indultam is a sétára. Nagyon nagy meleg volt, ezért nem terveztem kint lenni sokáig, csak vagy félórát. A séta során értelmet nyert az ,,ezek a mai fiatalok..."  Mondat, amikor egy csapat tinédzser előtt kellett elsétálnom, akikből dőlt a csúnya beszéd, bagóztak, hangosan vihogtak, és még ittak is, pedig még csak délután kettő volt. Már húsz perce sétáltam, amikor visszafordultam, és így újabb húsz percet sétáltam hazafelé.

Ragyogó napfényKde žijí příběhy. Začni objevovat