Ragyogó napfény

16. fejezet

Már augusztus van, a nyár utolsó hónapja.
Szomorú, hogy lassan vége a nyárnak, de kicsit sem voltam szomorú, mert elérkezett a születésnapom.
    Megbeszéltem Jayla-val, hogy csak kettesben leszünk ezen a napon.
     Nem sokára haza utazunk, szóval ezt a napot végig együtt kell töltenünk.
     Éjfélkor felhívtam Jayla-t telefonon, hogy ténylegesen az egész napot együtt tölthessük.
– Izgatott vagy? – kérdezte Jayla.
– Igen, de csak azért, mert nem sokára láthatlak.
– Mit szeretnél csinálni ezen a napon?
– Azt találtam ki, hogy süthetnénk süteményt. Anya megy el korán dolgozni, mert felvették a fodrászstalonba, a fiúk pedig lemennek focizni.
     Hajnali egykor már aludtunk, de még így is vonalban maradtunk Jayla-val. Amikor az éjszaka közepén felkeltem, néha hallottam Jayla szuszogását.
     Tíz órakor keltem fel, és úgy tűnt, hogy Jayla már ébren van.
– Jayla? – Súgtam bele halkan a telefonba.
– Jó reggelt, szülinaposom!
– Jó reggelt – ásítottam. –  Mióta vagy fent?
– Egy órája.
     Ez után sem tettük le a telefont, hanem gyorsan lezuhanyoztam, megreggeliztem  fogat mostam és felvettem egy piros csipkés koktél ruhát.
    Tizenegykor, amikor már a család többi tagja elhagyta a házat, meg is érkezett Jayla. A haja be volt göndörítve, a szemhéját rózsaszín szemfesték borította, a szájàn élénk piros rúzs volt és egy türkiz zöld spagetti pántos elegáns ruhácska volt rajta. Nagyon jól nézett ki.
– Kihívás; próbáljuk meg nem felgyújtani a házat.
– Légy' kicsit pozitívabb! Nem lesz semmi baj, én tudom mit csinálunk, és te is ügyes leszel benne – mondta Jayla.
    Neki is láttunk a csokis keksz elkészítéséhez. Én törgeltem az étcsokit, Jayla a cukrot, tojást, vajat összekeverte, én pedig robotgéppel összeturmixoltam. Ez után Jayla a masszához adta az étcsokit. A sütőport a masszához adtuk, aztán a tepsibe apró kupacokat  formáltunk, és húsz percig hagytuk sülni a sütőben.
   – Hm – haraptam a kekszbe. – Ez nagyon finom!
– Mondtam, hogy jók leszünk. Figyelj, Lana... Ugye nem sokára elmész, de mikor lesz az a nem sokára, egy hét, három nap? Azért tudjunk felkészülni, és elég időt együtt tölteni.
– Igazából úgy néz ki, hogy két nap múlva megyünk haza...
– Két nap? Miért nem szóltál?
– Mindig csak arról beszélünk, hogy mikor megyek haza, és, hogy most már csak két nap választ el ettől a borzadálytól, így nem is szeretnék róla beszélni. Persze, muszáj, de legalább ez az egy nap teljen el úgy, hogy innentől nem beszélünk róla.
– Meg értelek, de előbb-utóbb muszáj lesz erről beszélnünk, mert egyre csak közeledik a nap. De akkor majd holnap vissza térünk erre, most ünneplünk. Szóval, van terved még a mai napra?
– Arra gondoltam, hogy olvashatnánk együtt egy könyvet, aztán medencézhetnénk, nézhetnénk egy filmet.
– Olvashatjuk a Harry Potter-t?
   Két órát töltöttünk olvasással, aztán már kicsit meguntuk.
– Öhm, Lana... Oké, medencézhetnénk is, de nincs fürdőruhám, és kint esik az eső.
– Semmi baj, akkor nézzünk filmet, te választhatod ki.
   – Oda bújhatok hozzád? – kérdeztem.
–Gyere ide – húzott magához Jayla.
Egy romantikus filmet néztünk, összebújva. Másfél óráig tartott. Érdekes volt a film, így egyszer sem állítottuk meg. Közben a csokis sütit majszoltuk.
A film közben Jayla piszkálta a hajam, én pedig a karját csókolgattam. Csak arra tudtam gondolni, hogy nem sokára megyek haza, és lehet, hogy egy hónapra, lehet kettőre, nem tudtuk. A film közben kicsit könnyezett a szemem, és ezt nem a film váltotta ki.
   – Lana, te sírsz? – aggódott Jayla.
– Nem – feleltem sírós hangon.
– Mi a baj? – ölelt magához.
– Nem akarlak itthagyni.
– Én sem akarom, hogy elmenj, de muszáj lesz. Hiányozni fogsz nagyon, de most próbálj a jó dolgokra koncentrálni, például arra, hogy most még itt vagy velem. És ameddig itt vagy, én addig ölellek. És nem utolsó sorban, születésnapod van.
– Én nem leszek itt a te szülinapodon.
– Tudom, de majd telefonálunk egész nap, oké? De a jövő évin màr itt leszel.
– Pont a tizennyolcadik születésnapod hagyom ki.
– Hidd el, Lana, ha megtehetném, ellopnálak, és itt tartanálak, de nem tehetem.
– De miért nem?
– Mert az élet nem így működik, szivem. Ki kell bírnunk azt az egy...talán két hónapot. Egész nap telefonálni és chat-elni fogunk. Persze, az nem ugyan olyan, de ki fogjuk bírni. Ha tehetném itt marasztalnálak, de nem tehetem. Ez ellen nem tudunk mit tenni, el kell fogadni, és utálom most ezt mondani, de lesznek ennél nehezebb dolgok is, amiket még ki kellesz bírnunk életünk során. Erősek vagyunk.
– Igazad van. Élvezzük ki ezt a kibaszott két napot!
    Pár óra múlva a nevelő apám és a mostoha báttyám hazaértek, és pár percre rá anyukám is hazaérkezett. Mindenkinek ízlett a keksz, és csak dicsérni tudták.
   – Már este tizenegy van, te nem vagy álmos?
– Én még nem annyira, de te nyugodtan aludj, nem sokára csatlakozom – válaszoltam.
Jayla lefeküdt aludni, én pedig simogattam a hátát és puszilgattam. Pár perc múlva el is aludt, betakartam, aztán én is elaludtam.