Ragyogó napfény

7. fejezet

Tegnap Jayla nagyon aranyos volt. Megnyugtatott, úgy, mint még soha senki. Ki ne akarna egy ilyen nőt a gyerekei anyjának? – én minden féle képpen szeretnék.
   Végre elértem, hogy Jayla bekövessen instagramon. Mára megint megbeszéltük, hogy összefutunk, és már nagyon izgatott voltam. Ok nélkül nagyon nagyon nagyon izgultam. Nem tulajdonítottam ennek nagyobb jelentőséget, csak elkezdtem készülődni. Tettem magamra egy kis rúzst, húztam egy tusvonalat és tettem fel egy kis szempillaspirált.
   Oda értem a megbeszélt kávézóhoz, ahová Jayla segítségével jutottam el, mert amikor sétáltam a helyre, közben Jayla-val telefonáltam és mondta, hogy merre menjuk. Amikor telefonáltunk és a hangját hallottam, egész végig mosolyogtam.
   – Lana! – kiáltott Jayla, így próbálta jelezni, hogy jó helyen járok.
– Szia, Jayla!
– Heló. Hű, deszép vagy ebben a sminkben, nem mintha anélkül nem lennél az, de... mindegy, kérsz egy kis kávét, vagy inkább teát innál?
– Tea jó lesz.
  Jayla kávét, én teát ittam és közben beszélgettünk hétköznapi dolgokról, mint például, hogy nem ártana már egy kis eső, mert már napok óta nagyon meleg van.
  – Lana, mutathatok neked egy helyet?
– Persze. Milyen helyet?
... Igazából erről a helyről még Kyle sem tud, olyan titkos hely. Nincs messze innen.
Tényleg nem kellett olyan sokat sétálni amíg odaértünk. A rejtélyes hely egy roncs telep volt. Nem volt túl szép hely, de legalább csendes volt.
– Tudom, nem a legszebb hely, de itt csend és nyugalom van, semmi és senki nem zavarhat meg.
– Tényleg nyugalmas hely, de miért pont nekem mutattad meg?
– Azt is megmutatom mindjárt....
   Jayla a szemembe nézett, megfogta mind két kezem, aztán egy kis puszit nyomott a számra, megnézte a reakcióm – ami természetesen egy mosoly volt. Aztán megcsókolt. Megfogta a derekam, én pedig átöleltem a nyakát, és csak élveztem, hogy az ajkaink egymáséhoz értek. Jayla belemosolygott a csókunkba, aztán már én is. Ez a csók volt az első csókom, és azt hiszem, hogy Jayla remekül csókolt. Ez a csók jobb volt, mint amit megálmodtam.
    – Jayla, hát te is így érzel irántam?
– Lana, én már az első találkozásunk óta így érzek. Azért vártalak meg a bolt előtt, mert reménykedtem, hogy ismersz, és szeretnél legalább egy fényképet. De egy dologtól viszont nagyon félek...attól, hogy nyár végén már elmész. Nagyon fogsz hiányozni.
– Amikor először élőben megláttalak, nem akartam elhinni, hogy az te vagy. A nyár végéről pedig csak annyit szeretnék, hogy anyáéknak nagyon tetszik a környék, és látják, hogy milyen boldog vagyok itt. Te is nagyon hiányoznál, ha elmennék innen. Nem akarlak itt hagyni.
– És ez mit is akar jelenteni?
– Azt, hogy még van remény, Jayla.
– Akkor reménykedek, ameddig csak kell, mert nem akarlak elveszíteni, Lana.
  Nem sokat álldogáltunk tovább a roncs telepen, Jayla szokásosan haza kísért, de ez más volt. A szállodától egy kicsit arréb csókolóztunk Jayla-val–nehogy anya meglássa, hogy egy lánnyal csókolóztam.
   Amikor beértem a szállásunkhoz, nem tudtam nem mosolyogni. Anya elkezdett kérdezősködni, hogy miért mosolygok ennyire, de én csak annyit feleltem, hogy találtam egy barátot, és nagyon jóba vagyok vele.
– Igazán örülök, hogy már barátaid is vannak a környéken, mert találtam egy házat, itt Atlanta Georgiaba. Holnap megyünk megnézni élőben is. Nem jössz velünk?
– Anya, ez csodálatos! Holnap úgy sincs semmi dolgom, ezért de, elmegyek veletek megnézni a házat.
    Nagyon boldog voltam az új hír hallatán. Ez megtanított arra, hogy soha ne adjam fel a reményt, mert mindig van remény. És igazából anyukám nem volt egy mérgező anyuka, nagyon szerettem. Néha nem lehetett kiszámítani, hogy milyen hangulata lesz éppen, de szerencsére az évek során megtanultam alkalmazkodni hozzá. Majdnem mindent megkaptam tőle, csak elfogadást nem. Már egyszer próbáltam neki előbújni, de azt mondta, hogy össze vagyok zavarodva, ezért inkább meg sem próbáltam újra.
   Melegként meg kellett értenem, hogy nem mindenki olyan elfogadó, mint egyes nagyon jó fej emberek. És hát, anyám sajnos nem fogadott el.
   Ami pedig a mérgező családomra vonatkozik annyi, hogy olyan volt, mintha nem is lenne családom, a szüleim elváltak, a testvéreim nem voltak itt velem. Két idegennel kellett együtt élnem  plusz anyával. De sohasem voltunk egy család. Nem is annyira bírtam a mostoha testvérem, meg a nevelő apámat sem igazán.
   Mint mindig, most is a naplómnak öntöttem ki a szívem, mert nem igazán volt másnak. Vacsoráztam, fürödtem, hajat, fogat mostam, aztán jöhetett a jól megérdemelt alvás. És nem hiába voltam olyan izgatott a találkozás miatt, biztos megérezhettem a dolgot, de lehet, hogy ez csak egy puszta véletlen volt.