Blood of the White Demon

|14|

"Went face to face with all our fears/Learned our lessons through the tears/Made memories we knew would never fade/He said, "One day you'll leave this world behind/So, live a life you will remember"                                                                                                                                                                  (Avicii-The Nights)

A Sanno fesztivál kezdete mindig is nagy szerepet játszott Yume életében. Ezen a napon ünnepelte ugyanis születésnapját a Kaszás, és a lány ilyenkor kora hajnaltól késő estig az egész napot patrónusával töltötte. A dolgoknak volt egy, az évek során kialakult menete: először is felkeltek négykor, hogy a közeli rádióadótoronyra felkapaszkodva megnézzék a napfelkeltét (természetesen heves ásítozások közepette, hiszen mindketten megrögzött hétalvók voltak, de a napfelkeltét ezen a jeles dátumon elmulasztani egész egyszerűen nem lehetett). Aztán az egyik közeli, szintén koránkelő utcai árusnál takoyakit vettek, és a közeli parkban, egy pad támláján egymás mellett ülve fogyasztották el. Sehova sem siettek, az egész nap céltalan lófrálással, beszélgetéssel és sok-sok nevetéssel telt, amikor pedig lement a nap, az Árnypalota felé vették az irányt – sokszor aztán az éjszakát is ott töltötték Haru, Momo és számtalan más barát és ismerős körében ünnepelve.

Ha Yume akár csak egy egészen kicsit is hajlamos a filozofálásra, egészen biztosan elgondolkozik rajta, hogy miért pont idén törik meg ez a hagyomány, ebben az amúgy is őrült, irreális évben. A lány azonban reális gondolkodású lévén sokkan jobban kedvelte a tényeket. A Kaszás Szentpéterváron van, talán épp ezekben a pillanatokban tárgyal Lovroval, minden európai bérgyilkosok nagyöregjével; ő maga pedig nem tehet mást, mint hogy felveszi a Yukikoval tegnap vásárolt, gyönyörű kimonot, és lassan a fesztivál felé veszi az irányt.

Így, leírva meglehetősen egyszerűnek hangzott a dolog, amikor azonban ott állt, a sötétedés előtt vagy négy órával (ami azt jelenti, hogy bőven lett volna még idejük elkezdeni készülődni), és hallgatta Yuki siránkozását, amiért tegnap nem jutott eszébe feltölteni a napelemes hajvasalóját – nos, kétségesnek tűnt, hogy valaha is eljutnak a fesztiválra. Mármint, úgy őszintén, Yume azt sem tudta, hogy létezik ilyesmi – azt meg végképp nem értette, hogy miért van rá szüksége Yukinak, mikor mindenféle hozzányúlás nélkül is olyan a haja, mintha csak vonalzóval rajzolták volna meg. De azok után, hogy még régebben egyszer megkapta barátnőjétől, hogy "kevesebb érzéked van ezekhez a dolgokhoz, mint a bátyámnak, pedig az már egy szint", szóval visszaemlékezve erre a nem épp hízelgő minősítésre, inkább csendben maradt. Volt egy olyan megérzése, hogy mindketten jobban jártak így.

-Könnyű neked – sóhajtott fel Yuki már a tükör előtt állva, hogy vasalókészülék híján Yume két késének felforrósított pengéjét használva egyenesítse ki a haját – Lefogadom, hogy ha a kukából másznál elő, Karma-kun akkor is olyan földöntúli áhítattal nézne rád, mintha te lennél Kaguyahime.

-Pont ez ellen akarok ma csinálni valamit, úgyhogy légy olyan szíves, és hagyd kibontakozni az ötletelő szellememet – vágott vissza Yume, aki barátnőjével ellentétben hanyatt feküdt annak ágyán, és épp egy Babymetal-dalszöveget tanulmányozott, nagyfokú lelki nyugalomról téve ezzel tanúbizonyságot – Ez amúgy milyen kanji itt?

-Nem értelek – Yuki a lelkiismeretfurdalás teljes hiányával hagyta figyelmen kívül a fehér hajú lány kérdését, nagy lendülettel (és félkész hajjal) telepedett mellé, az ágyra – Nem shippelésből és nem is idegesítésből mondom, de nekem őszintén úgy tűnik, mintha kedvelnéd Karmát. Nemcsak, mint havert, hanem mint fiút is. Vagyis... amióta ismerlek, sosem láttam még, hogy így nézz valakire. Mi a baj vele, ami miatt mégsem akarod ezt az egészet?