My Silly Adventures With Life

Mini Rant évkezdésre

Pár napja levágattam a hajam. Válligérőre.

Oké, másoknak lehet ez nem nagy kunszt, van aki állandóan fodrászhoz jár és hónaponta más frizurája van. 

De vannak, akiknek története van. Mint nekem is.

Évekig utáltam, sőt, féltem levágatni a hajam. Hagytam hosszúra nőlni, csak a frufrumból nyírattam, ha kellett - és ha nagyon szükséges volt, akkor a hajam végeit vágattam le, hogy ne töredezzen. Csak nagymamámnak engedtem meg, hogy nyírjon a hajamból.

Hogy ez miért volt?

Nos, ha még nem tudnád, kedves olvasó, akit annyira érdekel piciny jelentéktelen életem, hogy ezt a könyvet olvasod...négy évesen műtétem volt.

De kezdjük a történet legeslegelején, amikoris alig lettem három éves, egyre kevesebbet mosolyogtam, a megfázás tüneteit állandóan mutattam és fájt az oldalam néha - így látták ezt a szüleim. Nekem csak képek maradtak meg, ahogy benn fekszem a mentőben, ahogy tolnak a kórházi ágyon - nem sok minden, de annál felkavaróbb. Főleg egy kisgyereknek, aki én voltam akkor. De haladjunk időrendi sorrendben. Az orvosok sorra adták megfázásra a gyógyszereket, bár egyik sem hatott, az orvosok meg mind azt mondták, hogy csak egy hosszabb megfázáson megyek keresztül, és semmi gond nincs, nem kell aggódni. 

Fél év után vette észre egy orvos, hogy ez nem megfázás volt - hanem egy daganat a jobb oldali vesémen. Rögtön mentőbe dugtak és vittek is a legközelebbi kórházba ahol ilyeneket oldanak - óriási gyógyszereket nyeltem nap mint nap, nem ettem rendesen mert a szájüregem kipattogott és fájt, kemoterápiát kaptam, és elérkeztünk oda, hogy hullani kezdett a hajam. A daganat akkorra már sajnos olyannyira eldurvult, hogy még a kemoterápia jelentős segítsége mellett is ki kellett venni a vesémet. A hajam rohamosan hullott, így úgy döntöttek, hogy kopaszra vágnak - előbb utóbb amúgyis ott kötöttem volna ki. 

Mikor a kórházi szobámban leültettek egy székre, még nem tudtam, mi fog történni, mivel senki sem mondta - csak akkor fogtam fel, mi történik, mikor először vágni kezdtek a hajam aljából.

Egész végig sikítva, ordítva bőgtem és foggal-körömmel küzdöttem az ellen, hogy kopaszra vágjanak - de semmi esélyem nem volt. A kemoterápiától és attól hogy alig ettem viszont hamar lefáradtam, és a végén már csak halkan zokogva hagytam, hogy a nővérke tegye a dolgát - ezután nem sokkal lettem négy éves, és meg is műtöttek.

Röviden ez a történet amögött, miért nem vágattam le sosem a hajam - attól, hogy én nem emlékeztem erre, hogy ennyire nem akartam, hogy levágják a hajam, a tudatalattim valahol emlékezett, és megakadályozott abban, hogy levágassam a hajam vagy bárki más vághasson a frufrumból, aki nem a nagymamám volt. 

És idén végre volt elég bátorságom ahhoz, hogy elkezdjem vágatni a hajam, persze először csak pár centit, és most végre vállig vágattam. 

Irtó boldog vagyok, hogy ezt meg mertem tenni, és hát így évkezdésre az osztályhoz kellett a boost, hogy tartsam magam. :))))

Nos, valószínűleg ezen a kis irományon keresztül jobban megismertetek, én ezt osztom meg veletek évkezdésre. 

Kitartást mindenkinek, meg tudjátok csinálni!

TAKE CARE <3