'Képzelgések'

23 5 4
                                    

Szóval iskola. Legalábbis nekem itt, Szlovákiában. Nem elég, hogy a tanárok, de még az osztálytársaim is mindenáron idegesíteni akartak (az eltépett és helyéről kihúzott könyvjelző igazán csak egy pici dolog a többi mellett).

Gondoltam, itthon majd kipihenem magam-Na persze. Mily' naiv gondolat.

Amint hazaértem, rámzúdítottak minden létező feladatot, amit percenként emlegettek, merthogy 'én nem vagyok/voltam beteg vagy koronás'. Persze én az iskola miatt még javában ideges és fáradt voltam/vagyok, ezért kötöttem ki a fotelban egy bögre teával.

Aztán mivel testvérem úgy döntött, hogy nem vagyok elég ideges, direkt cseszegetni kezdett- a vége felé már azért ütögetett is. Na. Azért ez elég idegesítő tud lenni, szóval én, mint hű kistestvér kiállva magamért egy icipicit megütöttem a nyakán. És mit kapok vissza?

Mit képzeled magad olyan nagynak?

Szebben fogalmazva.

Na most tisztázzunk pár dolgot.

1. Még magabiztos sem vagyok, nemhogy 'nagynak' képzeljem magam.

Mármint- oké, persze, tudom hogy irodalomból jó vagyok, de ettől másokat nem tituálok hülyének, sem magamat nagynak, vagy ilyesmi.

2. Még annak is segítenék, aki amúgy utál és egyfolytában megszégyenít.

3. Konkrétan egy bogarat is nagyobbra becsülök magamnál, szóval....

??? Hogy a francba képzelném magam nagynak?

Nem értem, ez valami nagytesós dolog vagy csak nekem van elcseszett kapcsolatom a nővéremmel?

My Silly Adventures With LifeWhere stories live. Discover now