Summer Camp

𝟙𝟟. ~ 𝕁𝕦𝕟

második nap

Most egy kicsit leírjuk a terveket Jun szemszögéből. Jó olvasást! ( Ami ferdén van azt nem az emberek gondolják, az csak ilyen "kiegészítés vagy mi", pont mint az írók üzenete) <33

A TERV
Amikor meghallottuk a hülye dudahangot, elindultunk az étkező épületéhez. Előttünk (persze hogy) az ostoba műtősinges gyerek meg a haverjai mentek. Amikor már majdnem megérkeztünk, Yeji (asszem így hívják a kötekedő csajt) elejtette az egyik karkötőjét. Egy gúnyos mosoly kíséretében felvettem a földről a kis rózsaszín szív (ez ugye csak véletlen???? te jó ég...) medállal ellátott ékszert, majd kárörvendően utánuk szóltam:
- Hé, ordibálós hercegnő, elhagytad a ronda karkötődet! - a lány egyből felém fordult, és megpróbálta elvenni tőlem a karkötőt, mire (természetesen, wahaha) elhúztam a kezem. - Ez most már az enyém - tettem el a zsebembe a láncot. Persze eszem ágában sem volt megtartani, de imádom idegesíteni Yejit!
- Add vissza! - szólt rám a lány, de én csak elsétáltam mellettük, majd a fiúkkal a nyomomban benyitottam az étkezőbe. Elvettem egy tál spagettit, majd helyet foglaltam. 

B TERV

Ettem egy falatot a spagettimből. Hm, nem is rossz...

C TERV
Pár pillanattal később Yejiék is megérkeztek az étkezőbe, sőt, Yeji épp mellettem foglalt helyet. A spagettimre meredve az életemen töprengtem. El vagyok átkozva, hogy ezt érdemlem? Mit akar tőlem a csaj? Ezt végül meg is kérdeztem tőle, jó nem pontosan így.
- Mit keresel itt? - emeltem a számhoz a poharam.
 - Nem is tudom... Mondjuk vacsorázom? - felelt. - De ha már itt tartunk, visszaadhatnád a karkötőmet - könyökölt a vállamra, amivel annyira meglepett, hogy majdnem kiköptem a vizet - Hacsak nem akarod te hordani... - váltott vissza a szokásos stílusára. Bármennyire is összezarvart, nem hagyhatom nyerni egy szócsatában sem!
 - Nyilván hordani akarom... - forgattam a szemem.
 - Egyből tudtam - vigyorgott a lány ignorálva a szarkazmusom, amivel csak még jobban összezavart. - Amúgy, kérsz sütit? - mi? Ez meg milyen kérdés??
- Ööö... Aham, most akartam menni érte. - válaszoltam meglepetten.
- Ha már úgyis oda tartasz, hoznál nekem is egy szeletet? - ööö... hogy mi?
- Mi?? Nem! - mégis miért hoznék neki? - Oké, hozok neked is - döntöttem el végül. Mégsem akartam totál bunkó lenni, az már tényleg a legalja...
- Kedves - mosolygott rám a lány, mire inkább felpattantam, és a sütispulthoz rohantam.
 Mikor visszaértem, lettettem elé a szelet epertortáját, majd behabzsoltam az enyémet, és a szobámig rohantam.

D TERV
Összekucorodtam az ágyamban, és a megszokottnál kicsit gyorsabban dobogó szívvel bámultam magam elé. Tényleg normálisan beszélt velem? Legalábbis a megszokottnál kedvesebb volt... Elővettem a karkötőjét a zsebemből, és az ujjaim köré tekertem. Vissza kéne adnom neki? Nem!!! Te jó ég, mi van velem?? 
Már majdnem sikerült kivernem a fejemből a vacsora emlékét, amikor a lányok (köztük Yeji) sétáltak el az ablakunk előtt. Hirtelen megszólaltam, pedig biztos voltam benne hogy magamtól nem mondanák ilyet.
 - Hé, Yeji! ... 

Hogy mit mondott végül Jun... Kiderül a kövi részben :P