Tiltott utakon

10. Fejezet

Az ágyamon fekve dúdolgattam a telefonomból max hangerőn éneklő Taylor Swiftet. "Didn't they tell us "Don't rush into things"? Didn't you flash your green eyes at me?". Pontosan így. Tegnap este óta egy üzenetet vagy hívást sem kaptam Aidentől. Eltűnt. Oké, bevallom egy kicsit kínos volt az, hogy az egyik volt legjobb fiúhaverom látott minket úgy, hogy nagyjábol 2 centiméter választott el minket. Vagy talán annyi se. 

" - Amy? - Jött közelebb bátortalanul Jack, majd mikor meglátta Aiden arcát, aki addig háttal állt neki, az arcán levő mosolyt felváltotta az idegesség félreismerhetetlen mimikája. Hirtelen nekiindult, majd a kezét Aiden nyakához szorította. Ez először bármennyire is, de megijesztett néhány másodpercig, nem tudtam nem arra gondolni, mennyire viccesen néz ki, hogy Aiden nagyjábol kétszer akkora mint Jack.

- Kényszerített erre, ugye? - Nézett rám megerősítésre várva. A fiúnak, akivel még nemrég én álltam ilyen közel, összeszorult az állkapcsa. 

 - Jack, nem hinném, hogy.. - Kezdtem bele, de ekkor cserélődött a felállás, ugyanis Aiden lazán lelökte magáról Jack kezét, majd határozottan fogta a csuklójánál továbbra is. - Ez nem a te dolgod - fejeztem be végül, de egyikük sem figyelt már rám. 

- Valami probléma van? - Nézett mélyen Jack szemébe Aiden. Kezdett ideges lenni. Ami ha jól kiismertem ennyi idő alatt, nem jó jel. 

- Igen, van bőven. Te. Te vagy a probléma. - Válaszolt elszántan a másik fiú. 

- Oké, szerintem ebből elég lesz mára - húztam hátébb Jacket. Tehetetlenül állt, majd megrázta a fejét. 

- Csalódtam benned - Még egy utolsó, kissé lenéző pillantást vetett rám, fogta magát, és bement. Nem tudtam, erre hogyan kéne reagálni. Ha Liv itt lett volna, biztos vagyok benne, hogy simán odalökött volna neki valamit ami miatt azt is átgondolja, hogy minek jött vissza ennyi idő után közénk. Szerencsére nem egyedül voltam ebben a szituációban, nem maradtam egyedül. Aiden kérdőn nézett rám. 

- Ez a Jack - ráncolta homlokát - mindig ennyit pattog? - Halványan mosolygott, láttam rajta, hogy nem igazán hatotta meg a történet. És emiatt eszembe jutott, hogy ennek vajon milyen következményei lesznek. Pár pillanat alatt lepergett előttem minden eshetőség. Volt egy békés, nyugodt verzió, ahol nem mond senkinek semmit, hazamegy, én pedig élhetek tovább úgy, hogy a saját bandám nem tart árulónak. Ennek a teljesen fordított verziója pedig, hogy ahogy bemegy a bárba, mindenkinek elmondja. Amilyen dühösen viharzott be, az utóbbira tettem a voksom. 

- Hé, min pörög ennyire az agyad? - Simította meg a kezem, mire, mint akit kirángattak a gondolataiból, rákaptam a tekintetem. Az eső egyre jobban esni kezdett, én pedig csak ott álltam Aiden előtt, és nem tudtam, mit kéne mondanom. Tudom, hogy őt nem hatja meg annyira ez, mint engem. Csak ha belegondolok, ő csapatkapitány. Mégis ki vádolná meg azzal, hogy áruló, amiért ennyi időt tölt az ellenség főnökeinek a lányával? Senkinek nem lenne ehhez bátorsága. De nálam kicsit más a helyzet. Az egész csapat számít rám, én vagyok az, akinek példát kéne mutatnia mindenki számára. Ha bárki megtudja ezt, nagyot fognak csalódni. És nem csak a szüleim. 

- Figyelj, menned kell - jelentettem ki határozottan. - Még talán nem tudja senki, de ha ki is derül, jobb lenne, ha nem találnának itt addigra téged. - Láttam rajta, hogy nem tetszik neki.

- Tényleg, és hagyjalak itt, teljesen egyedül? Ketten vagyunk benne, szerinted nézzem végig ahogy téged szétszednek ez a mitugrász miatt? - Tette fel a kérdéseit idegesen, nekem pedig könnyek kezdtek gyűlni a szememben. Megható volt, hogy ennyire törődik velem, nem számítottam egy ilyen válaszra. 

- Kérlek - néztem a szemébe. Közben leperdült pár könnycsepp az arcomon, Aiden pedig reflexszerűen odanyúlt és letörölte őket. - Ezt most egyedül kell végigcsinálnom.