Tiltott utakon

5. Fejezet

Amikor végre leszedtük rólam a  kisebb méretű motorom, csak ültem, az egyre sárosabb és vizesebb földön magam elé meredve. Még nem igazán jutott el teljesen addig az agyamban az információ, hogy meg is értsem azt, ami történt. Próbáltam tudatosítani magamban a történteket, de egyre csak az esőre, és a sebeimre tudtam koncentrálni. Lassan leszedtem a fejemről a teljesen sáros sisakom, majd leejtettem magam mellé. Aiden közelebb húzódott hozzám, kezei a derekam felé indultak, de még mielőtt megérintett volna engedély kérően nézett a szemembe. Én csak bólintottam, jelezve, hogy segíthet. Aiden rögtön körbefogta a derekam, majd nagyon lassan, teljesen rám figyelve, segített felállni. Miközben még mindig erősen tartott a derekamnál, próbáltam ignorálni a furcsa, idegen bizsergést, ami azon a ponton futott végig rajtam. Aggódva futtatta rajtam végig a tekintetét ami végül a térdemnél állapodott meg. Mivel nem volt túl bizalom gerjesztő a tekintete, sőt, leginkább idegességről árulkodott, én is lenéztem a lábamra. Őszintén, sosem bírtam a véres dolgokat, így még jól is jött, hogy stabilan tartott, különben lehet, hogy visszatértem volna oda, ahonnan segített felkelni. Hirtelen annyira megijedtem az elém táruló látványtól, hogy egyik kezemmel rögtön megfogtam a mellettem álló fiú alkarját, és megszorítottam. Ijedten néztem rá, ő pedig nyugtatóan nézett a szemembe mikor meglátta az egyre sűrűbben folyó könnyeim. Nem tehetek róla, mindig, mindenen sírni szoktam. Ha rajtam múlt volna, lehet egész nap ott állunk a szakadó esőben, ami szépen lassan mindent eláztatott. De szerencsére nem egyedül voltam, és Aidennek jobb terve volt, mint nekem. Halkan szólalt meg rekedtes hangján. 

- Tudnál magadtól állni? - kérdezi még mindig a szemembe nézve. Én csak megráztam a fejem, mire idegesen bólintott egyet, majd körbe nézett. Tekintete megakadt a motorján, rám nézett megint, majd intett egyet a fejével, hogy induljunk felé. Lassan haladtunk még ezen a kis távolságon is, hisz a sérült lábam eléggé hátráltatott minket. 

- Visszamegyünk az én motorommal, oké? - nézett rám Aiden úgy, mint aki nagyon próbálja elhitetni velem, hogy minden rendben lesz. Én pedig valamiért hittem is neki. Könnyeim folyamatosan folytak végig az arcomon. Lehajolt mindkettőnk sisakjáért, majd pulcsija ujjával letörölte az üveg részét. Felém fordult, én pedig lassan elengedtem, megpróbálva egyedül állni. A lábam erősen vérzett közben, és úgy éreztem mintha az egész lángokban állna. Csípett és fájt. A világ egyik legrosszabb érzése, utoljára szerintem 8 évesen estem ekkorát a biciklimmel. Az eső még mindig szakadt, folyamatosan folyt a sebemre a víz, többször felszisszentem erre az érzésre. Aiden felállította a motorját, majd szintén a pulcsijával letörölgette az ülését, és a kormányt. Én közben végignéztem magamon. A kabátom tiszta sár volt, és csak reménykedtem, hogy egy mosás segíteni fog rajta. A valaha fehér pólóm teljesen felismerhetetlenné változott. Kényelmetlen volt viselni, hisz a rengeteg víz miatt rám tapadt. A nadrágomról pedig ne is beszéljünk. A bal lábamon a térdemnél kiszakadt az egész, mindenhol beborította a sár. A hajamból csurgott a víz, tovább nedvesítve a pólóm és a kabátom. Aiden a kezembe adta a bukósisakom, én pedig elkezdtem felemelni a fejem, hogy hátratűrjem előtte a hajam. Az arcvonásaim hirtelen rándultak össze a kezembe nyilaló fájdalom miatt. Teljesen megfeledkeztem arról, hogy ráestem a bal kezemre, így váratlanul ért a sérülésem hatása. Aiden keze lassan elindult az arcom felé, majd óvatosan a fülem mögé tűrte a hajam. A külsőm valószínűleg egyáltalán nem tükrözte azt amit belül éltem meg ebben a pillanatban. Nem tudtam hová tenni a hirtelen életre kelt, úgynevezett pillangókat a hasamban. Kiabáltam belül, hogy ez nem helyes, de mégis úgy éreztem. De aztán egy hang, helyet nem hagyva a gondolataimnak, belerondított a pillanatba. Egy motor hangja. És nem, nem Aiden motorja indult el magától. Felénk közeledett Liv motorja, de már ekkor láttam, hogy nem ő ül rajta, hisz ő piros szoknyát visel, a motoron ülő pedig kék farmert, fehér felsővel. Amint közelebb került, megláttam Jake-et aki még csak sisakot sem viselt. Aiden közben messzebb húzódott tőlem, de csak annyira, hogy meg tudjon fogni a derekamnál. Jake leállította a motort, lepattant róla, majd kitámasztotta a sáros talajon. Mivel nem viselt semmit, ami védte volna az esőtől, a hajából neki is csurgott a víz, csak úgy, mint nekem és Aidennek. Tekintetét végigfuttatta rajtunk, kiszúrta, hogy Aiden még mindig a derekamat fogja, de mikor meglátta a térdem aggódva húzta össze szemét.