A legsötétebb megszállottság

34. R é s z

Salvatore másodszor is azon kapta magát, hogy forgatja a szemét, és hagyta, hogy a megjegyzés kicsússzon testvére száján. Nem sokkal azután, hogy mindannyian helyet foglaltak, egy másik nő jött, hogy felvegye az italrendelésüket. Megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor egy olyan nő volt az, akit még sosem látott. Nem nézne ki jól, ha mindkettővel dugott volna.

Amelia vizet kért, Lorenzo kólát rendelt, Salvatore pedig sört. Már érezte, ahogy az ikertestvéréből árad az ítélet. Lorenzo megvetette az alkoholt az apjuk miatt, aki gyakran annyira berúgott, hogy elkezdte lökdösni őket, és megpróbált verekedést kezdeményezni velük. Matteo Fiore az anyjuk halála előtt nem volt alkoholista. A tudat, hogy mit tett és mit okozott, tette őt azzá a szörnyeteggé, aki volt. Mindketten hálásak voltak, amikor egy félrelépéd a pincelépcsőn lefelé végzett vele helyettük.

A szíve valóban fájt az anyjáért. Fiatal volt, amikor az anyja életét vesztette, de emlékezett rá, hogy szeretetteljes és gondoskodó volt. Az apjuk sokkal másabb, kedvesebb ember volt, amikor az anyjuk a közelében volt. Még inkább megkérdőjelezte, hogy mi a fenéért döntött úgy az apja, hogy viszonya lesz.

Ahogy sötét gondolatai eluralkodtak rajta, szórakozottan felkapta az italát, amint letették az asztalra, és még azelőtt befejezte, hogy a felszolgáló elment volna.

- Még egyet, uram? - Kérdezte a nő.

- Igen.

Csend lett, miközben a nő bólintott, elvette tőle a poharat, és elment, hogy hozzon neki egy új italt.

- Van valami a fejedben, testvér?

Salvatore Lorenzo felé pillantott. Komoly volt az arca. Aztán megint, mindig is így nézett.

- Lazíts már.

- Úgy tűnik, neked kell feloldódnod.

- Hagyd abba. - Salvatore halkan mondta.

Amelia felé fordította a tekintetét, aki éppen a maradék kancsóból töltötte újra a csésze vizét. Nem ő volt az egyetlen szomjas. Figyelte, ahogy a lány a jéghideg vizet kortyolgatja, és furcsállotta, hogy ennyit iszik. Gondolatban azt kérdezte magától, hogy vajon kiszáradt-e, vagy tervez valamit. Mielőtt tovább gondolkodhatott volna, a felszolgáló újra megjelent, és átnyújtotta neki az italát. Ezúttal letette.

- Készen áll a rendelésre?

Lorenzo egy közepesen átsütött steaket rendelt sült krumplival és párolt zöldségekkel. Salvatore hamburgert rendelt extra sült krumplival. Nem lepődött meg, amikor újabb elítélő pillantást kapott a bátyjától. Végül Amelia következett. Az arca imádnivalóan rózsaszínre változott, és amikor rendelt, vigyor alakult ki az ajkán. Ő is hamburgert akart. Amikor a felszolgáló ismét eltűnt, Salvatore kinyitotta a száját, hogy verbálisan megdorgálja a bátyját.

- Fogd be! - Lorenzo morgott.

Ismét Lorenzo irányított. Bármennyire is zavarta, tudta, hogy nincs olyan helyzetben, hogy ellene forduljon. Meg sem tudta számolni, hányszor húzta ki Lorenzo a bajból, vagy támogatta anyagilag, amikor az évek során újra és újra elbaszta a dolgot.

- Um...- Amelia megköszörülte a torkát. - Ki kell mennem a mosdóba.

Mindkét férfi felé fordult, amitől a lány visszahúzódott. Ez volt tehát a terve. Salvatore kíváncsian várta, hogyan fogja véghezvinni.

- Rajta! - Felállt, és kiengedte a lányt, mielőtt Lorenzonak esélye lett volna döntést hozni.

- Siess vissza. - Lorenzo morgott.

A feszültség gyorsan kitöltötte a köztük lévő teret Amelia távozásával.

- Miért nem iszol még egyet? - Lorenzo a poharára mutatott.

- Nem vagyok apa. - Ennek ellenére felvette a poharat, és ivott egy kortyot.

- Ismertem néhány embert, akik másképp gondolják.

- Soha nem fogod elengedni a múltamat, ugye?

- Az nem múlt, ha semmi sem változott. - Összeszűkítette a szemét.

- Te most szórakozol velem, baszd meg? - Salvatore  majdnem felkiáltott.

- Halkabban, baszd meg! - Ugyanilyen keményen vágott vissza.

Salvatorenak esélye sem volt bármit is mondani, mert hangos csattanás hallatszott az étteremben. Mindkét iker azonnal a rejtegetett fegyvereik után nyúlt, és kicsit leguggoltak a helyükön, hogy átkutassák az asztalukat körülvevő falakat. Újabb durranás hallatszott, majd egy férfi kiabált, hogy mindenki feküdjön le.

- Hol a faszban van Amelia? - Lorenzo hangja egyenletes volt, de Salvatore hallotta benne az aggodalmat.

Egyikük sem élné túl Amelia  halálát. Hirtelen mindketten talpra álltak, és az ülőhelyük sarkaiból leskelődtek, hogy megnézzék, ki az a férfi, és hogy Amelia úton van-e ide. A férfi elkezdett zagyválni a kapzsi gazdagokról, akik a szegények nyomorából táplálkoznak. Bla-bla-bla-bla. Salvatore kibújt a kis helyiségből, ahol az asztal állt, és távol tartotta magát a férfitól.

- A fürdőszoba felé tart.

Lorenzo pánikba esett szavai visszapattantak Salvatore fejének faláról. Érezte, hogy a saját pánikja mélyen belülre telepszik, és megpróbált olyan szögből nézni, hogy láthassa a nőt.

- Azt mondtam, feküdj a kibaszott földre! - A férfi felordított, és még három golyót lőtt ki a fürdőszoba ajtajából. - Tiszteletet követelek tőletek, elkényeztetett kölykök! Nem hagyom, hogy semmibe vegyetek!

Salvatore biztos volt benne, hogy hallotta Amelia sikolyát a többi ember közé vegyülve, akik szintén megijedtek. Nem tudta megmondani, hogy Amelia-t lelőtték-e, vagy elbújt, de a tett önmagában is dühbe hozta Lorenzot. Kilépett a magánterületükről, és a fegyverét a férfira szegezte. Megvárta, amíg az idegen felveszi a szemkontaktust, mielőtt egyetlen pontos lövést adott le a fejére. A férfi úgy esett össze, mint egy tonna tégla, de Lorenzo nem látta. A mosdó felé vette az irányt, annak ellenére, hogy az étteremben egyre hangosabbá vált a sikoltozás és a kiabálás.

Salvatore eltette a fegyverét, és az ikertestvére után ment. Mindenki más vagy a holttest körül tolongott, vagy kirohant az épületből. Nem figyelt rájuk vagy bármire, amit mondtak. Látnia kellett Amelia-t.

De amikor odasietett Lorenzo mellé a fürdőszobához.

Amelia nem volt sehol.

Eltűnt.

Vége