Hideg napra virradt. Hanji Zoë, a Felderítő Egység újdonsült parancsnoka a Északi-torony párkányán ült. A távolba révedt, gyönyörködve nézte a napfelkeltét. - Oh, Erwin, egyetlen hibád volt ebben az életben... hogy engem tettél meg parancsnokká. - szeméből egy kövér könycsepp gördült le. Próbálta tartani magát, de az első cseppet, kettő a kettőt pedig megszámlálhatatlan másik követte. Most, mikor senki nem látta, és nem kellett erősnek mutatnia magát, nem kellett elrejtenie, mennyire is összetört, ő elsírta magát. Sírt mert szomorú volt. Sírt mert mérges volt, hiszen iszonyatos haragot táplált a Fenevad Titán felé, aki elvette az egyik legjobb barátját. Sírt mert fél, félt hogy nem fog megfelelni, fél, hogy Levi... és a többiek csalódnak benne. Sírt, mert összetört. Próbált némán sírni, mint évekkel ezelőtt, de akármennyire is próbált, nem tudott teljesen csendben maradni.
- Hanji? - ért fel a hosszú csigalépcsőn a holló hajú Hadnagy, Levi Ackerman. Aggódott Hanji miatt, bár ezt akárkinek nem vallaná be.
- Oh, L-levi! - a gesztenye hajú nő megtörölte szemeit és megfordult. Próbálta leplezni, hogy sírt, bár tudta, ez lehetetlen. Levi nem hülye.
- Hanji, mi a baj? - a férfi közelebb sétált a nőhöz.
- S-semi, nincs baj, csupán csak allergia! - törölte meg orrát.
- Allergia? - kérdezte kételkedve a Hadnagy. Az újdonsült felettese némán bólintott és vissza vette szemüvegét. - Hanji, nem vagyok hülye. Hallottam mindent. - a fekete hajú is leült a párkányra, és megfogta a szemüveges kezét. - Erwin nem hibázott. Az, hogy téged tett meg Parancsnokká, kétségtelen, ez volt élete legjobb döntése! - mélyen, egymás szemébe néztek. Elvesztek a másik tekintetében. A világ megszűnt létezni körülöttük. Csak ők voltak. Ők ketten, és senki más. Ők ketten, a világ ellen.
- Levi, tudom, hogy neked is nehéz, én nem akarok teher lenni számo-
- Shhh, Hanji! Erre ne is gondolj, nem vagy teher! - tette mutató ujját a nő szája elé. - Lehet, hogy nekem is nehéz, de én csak annyit szeretnék, hogy újra mosolyogj! - a holló hajú, igaz nagyon halványan, szinte észrevehetetlenül, de elmosolyodott. Hanji ezt észrevette, igaz sokaknak ez nem nagy dolog, sőt sokaknak ez a kis halvány mosoly fel se tűnt volna, de Hanji ismerte Levi-t, feltűnt neki a mosoly. Nem bírt tovább játszani. Sírva borult Levi nyakába. A férfi meglepődött, pár másodpercig csak ült, és próbálta felfogni, mi is történt, de mikor ez sikerült, visszaölelte a nőt.
- Levi... - szólt halkan a nő.
- Hanji. - "válaszolt" a férfi.
- Levi... én... én szeretlek! Szeretlek, nem csak barátként! - szorította magához a Hadnagyot.
- Én is Hanji... Én is. - puszilt bele a nő gesztenye hajába.
~
Így emlékezett vissza a régi időkre, mikor még látszólagos volt a béke. Most egy repülőn ülnek, kedvese pedig... - A titánok tényleg hihetetlenek! - sodorta a szél felé a nő utolsó szavait. Itt összetört. Véglegesen összetört. Tudta, soha nem lesz már boldog. Azok az idők elmúltak.
Talán egy másik életben.
- Hanji.... - súgta maga elé, könnyekkel küzködve, a Felderítő Egység Hadnagya, Levi Ackerman.
- - - - -
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ez a rész @Titanpoloska_01 részére készült. Mélységesen sajnálom, hogy ilyen sokáig kellett rá várnod.
