8. - Dazai Osamu X reader

198 11 2
                                    

Még csak ma érkeztél Yokohamába, de máris meg kellett mentened valakit; ahogy sétáltál, láttad, hogy egy férfi testét viszi a víz. Kihúztad, és örömmel tapasztaltad, hogy még életben van.
Most ott feküdt a kövön, te pedig mellette ültél, és nézted. Magas volt, és karcsú, hosszú, homokbarna kabátot viselt, amiből most csöpögött a víz. Rövid, barna haja kócosan lógott a szemébe.
Hirtelen köhögni kezdett, majd kinyitotta a szemét és felült.
- A mennyországban vagyok? - pislogott, mikor észrevett téged.
- Ööö... Nem hiszem - mosolyogtál rá, de szép, barna szemeivel továbbra is téged bámult, úgy, hogy már szinte kínos volt.
- Jól van? - kérdezted.
- Ó, igen - ocsúdott fel végre, majd feltápászkodott. - Köszönöm, hogy megmentettél! - Úgy tűnt, végre leesett neki mi történt. - Ööö, meghívhatlak cserébe egy teára...?
- Azt sem tudom ki vagy! - förmedtél rá.
- A nevem Dazai. Dazai Osamu. A Fegyveres Nyomozó Iroda tagja vagyok.
- Én [y/n] vagyok, ügyvéd. Amúgy hogy kerültél a folyóba?
- Ööö - egyik lábáról a másikra állt és a tarkóját vakarta, miközben idegesen nevetett.
- Mindegy - sóhajtottál. - Akkor indulhatunk. De te fizetsz! - a szád elé kaptad a kezed, mert elfelejtetted, hogy magázni kéne.
- Ó, tegezz nyugodtan. - mosolyodott el, majd belédkarolt, és elindult.

- Ez jó lesz! - állt meg egy kis kávézó előtt, nem messze a folyótól, majd feléd fordult. - Ammm.... Azt hiszem, elsodorta a pénztárcámat a víz...
- Jókor mondod! - nevettél rá. - Nem gond, majd fizetek én.
Bementetek és leültetek az első szabad asztalhoz. Egy pincér odalépett hozzátok, te pedig rendeltél, majd Dazaira néztél, hogy ő mit választ, de ő csak a mennyezet bámulta.
- Csodás gerendák... - motyogta.
- Ja, szép a faragás, de rendelj már valamit! - szóltál rá.
- Ó, igen - rezzent össze. - Egy kávét kérek. Koffein mentest.
A pincér elment, ti pedig csöndben ültetek egymással szemben.
- Azt mondtad, nyomozó vagy - törted meg a csendet. - Most dolgozol valamin?
- Nem igazán... Szabadnapon vagyok.
- És fürödni támadt kedved, vagy mi? - értetlenkedtél még mindig.
Ekkor hirtelen berontott egy magas, öltönyös férfi, hátul hosszabbra növesztett szőke haját összefogva hordta. Egyenesen Dazai felé száguldott, úgy, hogy majdnem leesett a szemüvege
- Már mindenhol kerestelek! Mit művelsz itt...!? - ekkor észrevett téged. Döbbenten mért végig, majd ugyan ilyen alaposággal Dazai-t. Úgy tűnt, rájött mi történt, mert csak ennyit mondott: - Megint ki kellett húzni?? Legalább te fizetsz??
- Öö, én fizetnék, de nincs meg a tárcám, úgyhogy ha lennél olyan kedves, Kunikida-kun...
Az úgynevezett "Kunikida-kun" dühösen húzott elő egy bankjegyet, majd a kezedbe nyomta. - Ne haragudjon a faragatlan kollegám miatt! Minden miatta elszenvedett kárt fizetek.
- Ó, nem csinált semmit! - védted Dazai-t, mintha valami kiskutyáról lenne szó.
- Igen! - húzta ki magát Dazai.
- Hajj - sóhajtott a szemüveges. - Mikor jössz be?
- Majd eldöntöm - vont vállat "pártfogoltad". - Most vele lógok. - intett feléd, mire te elpirultál.
Kunikida megint csak sóhajtott, majd kifelé indult, de közben odasúgta neked: - Vigyázz vele! Öngyilkossági hajlama van...
- Mostmár mindent értek... - morogtad.
Kihozták az italokat, ti pedig elfogyasztottátok, majd Dazai ismét beléd karolt, és sétálni kezdtetek.
Estefelé váltatok csak el, amikor már sötét volt.
- Holnap ugyan itt? - kérdezte a férfi reménykedve.
- Legyen! - mosolyogtál rá, és magad se értetted, miért nőtt ennyire a szívedhez ez a vadidegen ember.

- Késik! - morogtad az orrod alatt, ahogy egy falnak dőlve kémlelted az ébredező utcát. Nem szeretted ha valaki késik.
Végre megpillantottad a férfi ismerős alakját, és elindultál felé.
- Jó reggelt [y/n]-chan! - köszönt, és rádmosolygott.
- Jó reggelt! - biccentettél, és viszonoztad a mosolyt.
- Tudod, [y/n]-chan - kezdett beszélni - nekem ma be kell mennem az irodába, de te is bejöhetsz ha akarsz...
- Úgy szerveztél találkozót, hogy nem is érsz rá? - húztad fel a szemöldököd. - Nekem még ma szabadnapom van szerencsére, úgyhogy akár segíthetek is neked - sóhajtottál végül, ahogy elővette a bociszemet.
Elmosolyodott, belédkarolt és már locsogott is, miközben az iroda felé indultatok. Megcsóváltad a fejed, de belül te is mosolyogtál.
Az iroda egyszerű, bordó épület volt, és mint kiderült, annak is csak egy emelete.
Beszálltatok a liftbe, Dazai megnyomta a 4-eset. Hirtelen elhallgatott, csak akkor szólalt meg ismét, mikor egy ajtó elé értetek.
- Ez az. Előbb bemegyek én, egy picit tudnál itt várni?
- Hát persze, csak siess!
Belépett a szobába, te pedig a falnak dőltél, és vártál.
Egyszercsak kiabálásra lettél figyelmes, és kétség sem fért hozzá, hogy a Dazai irodájából jön. Közelebb léptél az ajtóhoz, hogy megtudd, mi lehet a vita tárgya, de csak pár szófoszlányt tudtál elkapni.
- ...semmirekellő...
- ... idióta...
- ...az...hírnevét...
- ÉN!?... csinálsz...barom...
- ...dolgozok...
- ...persze, én....
- ...el is lehet menni!...
- ...jólvan... nem térek vissza... hibád...
Arrébbléptél, és ekkor valóban kivágódott az ajtó, és Dazai száguldott el melletted a haragtól vörös arccal. Rád se nézett, a liftet se várta meg, a lépcső felé indult. Benéztél az irodába, ahol megpillantottad a döbbent Kunikidát, és még pár tagot, akit nem ismertél. Felhúztad a szemöldököd, majd barátod után vágtattál.
Kiszaladtál az utcára, de semmi nyomát nem láttad. Kétségbe estél, mert eszedbe jutott Dazai kollegájának inteleme: "öngyilkos hajlamú". Ha most nem akar az lenni, akkor sose. Ijedten pillantottál körbe. Hová mehetett?
A folyó! - jutott eszedbe, mert az már a múltkor is hatásos lett volna, ha te nem vagy. Rohanni kezdtél, és csak reménykedni tudtál, hogy ő is arra ment, és nem a folyó egy lejjebbi pontjához.
Megálltál a parton, és megkönnybülés áradt végig rajtad, ahogy megláttad a férfit, igaz éppen ugrani készült, de még időben érkeztél.
- Várj! - lihegted a futástól kimerülten.
Dazai rádpillantott, a szeme most szomorú volt. - Nekem már nincs értelme az életnek. És ha már az irodának sincs szüksége rám... Örülök, hogy megismertelek, [y/n]-chan, öröm volt a veled eltöltött idő!
Azzal belevetette magát a habokba.
Gondolkodás nélkül odaszaladtál és utána ugrottál. Az ár most erősebb volt, mint tegnap, de te jó úszó voltál. Elérted Dazai-t, megragadtad a gallérját, és húzni kezdted a part felé.
- Nem kell ezt tenned! - suttogta. Rápillantottál és láttad, hogy a férfinek könnyek gyűlnek a szemében.
- De kell! - mondtad, immár te is a könnyeiddel küzdve. - Ha másért nem, miattam élj még! Hisz alig ismerjük egymást! És...és te is tudod, hogy mi...- hangodat elnyelte egy feletted átcsapó hullám, úgyhogy inkább az úszásra koncentráltál. Dazai ha eddig ellenkezett is, mostmár hagyta magát, sőt, egy idő után veled együtt tempózott, így pár perc múlva egymás mellett területek el a parton. Szerettél volna mondani valamit, de nem tudtál, csak köhögni. Mikor úgy érezted, képes vagy rá, meg akartál szólalni, de Dazai megelőzött. Feléd hajolt, úgy, hogy a fejeddel a egy vonalban térdelt.
- Hadd fejezzem be, amit mondani akartál, [y/n]-chan - mondta halkan miközben a kézébe vette az arcodat. - Mi egymásnak lettünk teremtve! - suttogta, majd megcsókolt. Te pedig boldogan csókoltad vissza. Nem érdekelt, hogy csak egy napja találkoztatok...Hisz előtted az élet, hogy megismerd!

Ez ennyi lenne, kicsit gyorsan beteljesült ez a szerelem, de mentségemre legyen mondva, semmi ihkletem nem volt. Ezért is tartott ilyen sokáig. Úgyhogy elnézésedet kérem viragviri11, de még csak most fogom elkezdeni a Chuuya X readert. 🙏😅 Remélem több ötletem lesz, mint itt volt.😅 Azért remélem tetszett! 😊😅

Így visszaolvasva... Az első háromnegyed részénél röhögőgörcsöm volt, a végénél pedig fangörcsöm, úgyhogy csak nem lett annyira rossz.😅😊

Anime boys x reader (girl) ♡BEFEJEZETT♡Opowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz