𝙆-𝘾𝙤𝙧𝙣𝙚𝙧

🖤 ᴡʜᴇɴ ꜱᴏᴜʟꜱ ʀᴇꜱᴛ 🖤

Nem számít, hogy milyen nagy ívű a sorsa valakinek, ha egyszer nem akar élni, akkor nincs, ki életben tartsa.

Ma egy olyan témába nyúlok bele, amit az elmúlt lassan öt évben abszolút tudatosan és következetesen kerültem, bár - sajnos - több olyan alkalom is lett volna már, amikor lehetett volna erről beszélni.

Van, hogy a személyes érintettség és a tapasztalatok egyfajta falat építenek az ember szíve/lelke/agya köré, amik segítenek valamilyen formában kizárni ezeket a dolgokat. Valójában nem kizárásról van szó, inkább csak tudatos elkerülésről, hogy semmi olyan ne törjön felszínre, aminek elnyomásába nagyon sok idő és energia lett beleölve hosszú-hosszú évek alatt. 

A témával kapcsolatos saját érintettségemről továbbra sem szeretnék beszélni, hiszen messze nincs még minden a helyén. Én így óvom a saját lelkem. 

De talán egy kicsit segíthet ez a pár gondolat a tegnapi nap történéseit feldolgozni, elfogadni vagy csak kibeszélni.

Tegnap, miután megtudtam, hogy Moonbin meghalt, majd utánaolvastam a halála okának is, egyből az jutott eszembe, hogy mennyi mindent el tud rejteni az ember egy sugárzó mosoly mögé.

Talán az egyik utolsó volt, akiről feltételeztem volna, hogy ilyen démonokkal küzd.

Viszonylag régebb óta követem az Astrot, nekem azért ők nem Eunwooval kezdődtek, de sosem voltam nagy fanjuk. Sok dalukat szeretem, de úgy igazán sosem fogtak meg. De ő volt a kedvencem. Ő és a mindig fültől fülig érő mosolya. 

Sok-sok kérdést hagyott maga után ő is és azok is, akik az évek alatt valamiért csak ezt a megoldást látták a problémáikra. 

Sok olyan kérdés maradt, amikre talán sosem lesz választ, de lehet, hogy nem is kell válaszokat keresni. 

Néhány évvel ezelőtt egy nagyon bölcs ember, amikor egy ilyen kérdésre kerestem a miérteket, egy kérdéssel válaszolt vissza és egy olyan egyszerű igazsággal, ami a mai napig nagyon sokszor eszembe jut. 

"Létezik olyan 'miért', mit tiszta szívből el tudsz fogadni, amit meg tudsz érteni? Nem a saját nézőpontodból, hanem az Övéből. Mert, ha nem tudsz ilyet mondani, csak önmagadat bántod azzal, hogy olyan kérdésekre vársz választ, amikre sosem találsz és amikre lehet, hogy nem is létezik válasz."

Sokszor az a bajom azzal, ahogyan az öngyilkosságról kommunikálunk (akár én magam is olykor), hogy az valamiért mindig az ember önzőségéből fakad;

"Miért ment el?"

"Miért hagyott itt?"

"Miért nem mondta el?"

Olyan sok ilyen és ehhez hasonló kérdés hangzik el egy-egy ilyen tragédia kapcsán.

Ám szerintem ennek az egésznek a lényege épp a túloldalon van:

Miért nem tudott maradni?

Nem csak a kpop világában, de a hétköznapokban sem látunk bele egyetlen ember fejébe sem. Nem tudjuk, hogy mivel kell megküzdenie épp vagy miből gyógyul a lelke. Sokan csak szerepet játszanak az iskolában, a munkahelyükön, talán még otthon a négy fal között is. Csak van, amikor ez az álarc valahol, valamiért megreped. Talán félnek, hogy felszínre kerül valami olyan, amiről nem akarnak, hogy kiderüljön, talán egy olyan dolog húzódik a háttérben, amit képtelenek feldolgozni, talán önmagukkal nem tudnak egyenesbe jönni. 

Nagyon-nagyon sok a talán... és válaszok sosem lesznek igazán. 

Fly high, Moonbin!

You all did well, Angels!