love differently || jikook ff ✓

forty ninth

Subin szemszögéből:

Izzadt tenyereim szoknyámba töröltem, s remegő kezekkel vettem át a rózsát a nőtől, aki egy kedves mosollyal adta át azt. Sietnem kellett vissza az iskola elé, hisz' Hari órája hamarosan véget ért, én pedig több utcát is sétáltam azért az egy szál rózsáért. De megérte, ugyanis sikerült az egyik legszebbett meg vennem.

Szerencsémre még volt öt perc hátra, úgyhogy nem késtem semennyit sem, viszont abban az időben igencsak rágtam a körmeim. Izgultam, hisz' sajnos volt egy olyan sejtésem, hogy mellé fogok lőni. Kezdjük ott, hogy a lány még csak nem is tudta, hogy leszbikus vagyok. Nemhogy azonnal azzal álljak elé, hogy "Figyi amúgy! Be jössz nekem."

-Subin! Itt vagyok.-Jelent meg mellettem mosolyogva Hari, s aztán nézett értetlenül a rózsára.-Ez kinek kell?-Kérdezte kíváncsian, míg én zavartan pislogtam párat, s aztán vonakodva válaszoltam neki.

-Ahm..Neked vettem. Meg láttam és te jutottál eszembe.-Nyújtottam felé, míg ő először csak nagy szemekkel nézett rám, végül egy szelíd mosollyal arcán át vette azt tőlem, s füle mögé tűrve egy tincset köszönte meg azt.

-Mehetünk?-Karolt belém szokásához híven, míg én bizonytalanul bólintottam egyet, s aztán már szedtem is lábaim a lány után.

Utunk egyenesen hozzájuk vezetett, ahol a szülők kedvesen fogadtak, s egy kisebb beszélgetés után pedig a szobájába vonultunk. Most először fordult elő, hogy feszengtem a lány közelében. Még az ágyra is alig mertem le ülni, holott már rengetegszer aludtam benne. Ezúttal viszont más volt, sokkal másabb volt a helyzet.

-Mit akarsz hallgatni?-Kapcsolta be a TV-t Hari, míg én a kedvenc bandája egyik zenéjét választottam.

-Case 143.-Motyogtam magam elé, s aztán mosolyodtam el, nehogy észre vegye rajtam, hogy kissé feszültebb vagyok a kelleténél.

-Mihez lenne ma kedved?-Fordult asztala felé, s húzta ki annak fiókját.-Van itt UNO, memória kártya..-Kezdte sorolni, én viszont szavába vágtam míg még volt annyi bátorságom.

-Felelsz vagy mersz?-Javasoltam, s nem lepődtem meg mikor szemöldökét ráncolva nézett rám vissza ennek hallatán.

-Nem is szereted azt a játékot.-Nevette el magát, viszont ennek ellenére be ült velem szembe az ágyon.-Na jól van. Kezdd akkor te! Felelek.-Biccentett felém, én pedig egy pillanatra teljesen kétségbe estem, ugyanis nem tudtam mit kitalálni. Sosem szerettem ezt a játékot, egyenesen utáltam, s nem is tudtam soha, hogy mit kéne kérdezzek, vagy esetleg mondjak a másik félnek.

-Mi a legnagyobb titkod?-Kérdeztem tőle hirtelen ötlettől vezérelve, s persze reménykedve abban, hogy nem mondta el nekem korábban.

-Nincsen. De ha nagyon kéne mondani valamit, akkor talán az, hogy tavaly el loptam egy évfolyam társam faragóját.-Rántott vállat, míg én értetlenül pislogtam rá nagyokat, hisz' nem értettem, hogy mégis minek kellett neki annyira egy faragó, hogy el lopja azt.

-Mégis miért?-Nevettem el magam, Hari viszont csak kacagni kezdett.

-Elhagytam az enyémet, s az előző osztályból valaki ott hagyta az övét. Nem tudtam kié volt, de azt igen, hogy melyik osztály. Mindenesetre eltettem magamnak.-Vallotta be piros orcákkal, míg én egy féloldalas mosollyal hallgattam őt végig.-Na de egyszerre csak egy kérdés! Most különben is én jövök.-Szidott meg, én pedig gyorsan rá vágtam, hogy felelek. Utáltam merni, ki voltam tőle mindig is.-Mi a legrosszabb emléked? Vagy valami olyan, amire nem szívesen gondolsz vissza.