A látszat néha csal... (Thorin.ff)

Soha ne indulj el egy hegyben, ha az nincs kitáblázva!

Thorin még pár pillanatig Liviana után bámult, majd türelmét veszetetten vissza fordult a kő ajtóhoz, amit - csak hogy levezesse feszültségét - a kelleténél kicsit és erősebben lökött be. Legnagyobb sajnálatára Liviana botránya után sem csitultak a kedélyek. Ám mikor a herceg belépett a terembe mindenki elnémult. Thrór meglepetten állt fel trónjáról.

- Fiam...hát Líst hol hagytad?- kérdezte. Thorin igyekezett rendezni a vonásait, de még így is látni lehetett rajta a gondterheltséget.

- Rá tört a fáradtság. Jobbnak látta lefeküdni.- bökte ki nagy nehezen.

- Ó, milyen kár, hisz a hugodat még be sem mutattad neki!- intett a király sajnálkozva az asztal másik végletében ülő törp lány felé, akire korábban Liviana szintén figyelmes lett és aki most felvont szemöldökkel meredt bátjára. Első látásra lerít róla, hogy egy igen határozott, de kedves törp lány.

- Ne haragudj Dís.- biccentett Thorin bocsánatkérően huga felé.

- Nem történt semmi.- legyintett a lány. - Viszon terajtad is látni vélem, hogy a mai nap megviselt. Nem akarnál te is inkább nyugovóra térni?- kérdezte kedves figyelmességgel.

- Jó volna Dís... De nem szeretném Líst álmában zavarni.- felelte a herceg halványan elmosolyodva huga jóságán, majd vissza ült a helyére és örült, hogy legalább az est további része nem azzal fog telni, hogy Liviana újra és újra megaláztatja mindenki szeme láttára. Habár...egy kis fejfájást azért okozott neki a lány távozta. Ugyanis azt továbra sem sikerült eldöntenie, hogy vajon Liviana komolyan gondolta a kérdésére rávágott "Világgá megy" választ vagy sem. Ahogy ismerte, tudta, hogy kitellne tőle, de bízott benne, hogy tényleg csak a szobájukba ment vissza...

***

- Jaj de jó, megint egy elágozás...Na most balra menjek, vagy jobbra?- kérdezte magában motyogva Liviana. Már idejét sem tudta mióta indult el visszafelé, a folyosók csak jöttek és mentek körülötte. Próbálta magát győzködni, hogy igenis a szobája felé halad, azonban valahol tudta nagyon jól, hogy arról az útról már régen letért. Így egy idő után már annak is örült volna ha legalább valakivel össze fut, hogy segítséget kérjen, de pechére nem hogy "köztörpöket", de semmilyen élőlényt nem talált út közben.

- Fogadok, hogy már a vacsora is vége felé jár.- gondolta Liviana miután kis tétovázás után a bal lépcsősort választotta.

- Ez is emiatt az ünneprontó herceg miatt van!- morogta bosszúsan.- Ha nem venne mindent ilyen véresen komolyan és nem a hírneve lenne az elsődleges akkor ez mind meg sem történt volna. Csak szórakoztam. És? Amúgy sem kell folyton mindenkinek a nagy tévedhetetlen, tökéletes, érett herceget látnia, ha egyszer ez úgysem igaz. No de erre majd még gondom lesz...- gondolta  gúnyosan elmosolyodva és ez elég is volt, hogy vissza hozza a mindenre elszánt, soha el nem apadó tettvágyát. Tulajdon képpen néha még most sem hitte el, hogy épp most készül örökre beírni nevét Középfölde híres történelem könyvébe, melyet annak idején maga a nagy Tolkien írt. Fáradtan kifújt egy fekete tincset az arcából. Merthogy mióta elindult, a haja enyhén szólva szétzilálódott.

- Komolyan mondom, ha még sokáig kell gyalogolnom esküszöm, hogy...

Gondolataiból azonban egy ismerős folyosó riasztotta fel. Egy pillanatra már épp megkönnyebbült volna, hogy még is sikerült vissza keverednie oda ahonnan jött, de lelkesedése ahogy jött, úgy távozott. Nem Thorin szobájának ajtaja volt ez. Livianánál ezen a ponton szakadt el a húr és szitkozódva rugott bele a szomszédos oldalon lévő kő korlátba, majd dühösen és már majdhogynem elkeseredetten az ajtó elé rogyott. Majd mikor már magában vagy negyedszerre átkozta volna le Thorin fejét, hirtelen megszólalt valaki.