A srác göndör hajjal

12. fejezet

Bár sose éreztem magam Jake mellett veszélyben vagy kellemetlenül, most mégis ott volt az a bizonyos gombóc a torkomban és csak reménykedni tudtam abban, hogy nem fog hülyeséget csinálni.

Arca zaklatott volt és még úgy is éreztem az alkohol tömény illatát, hogy ő a bejárati ajtónál állt én pedig a szobánk ajtajánál.

- A kismadarak csiripelték, hogy Finn az apja a gyereknek. Igaz?

Nem szívesen válaszoltam, de féltem, hogy a hallgatásom csak még inkább felbosszantaná Jake-et.

- Igen, tőle van a baba. - motyogtam.

Jake gúnyosan elnevette magát, majd a konyhapulton lévő poharat felkapva a földhöz vágta azt. Ahogy az üveg a padlóra ért apró darabjaira hullott, testem pedig összerezzent a zajra.

A pánik egyre nagyobb testet öltött bennem, és csak az járt az eszemben, hogy a kisbabámnak nehogy baja legyen.

- Tudod, mindig is sajnáltalak, hogy a pasik az életedben csak kihasználtak, de igazából te is pontosan olyan vagy, mint ők. Én nagyon igyekeztem, de nem erre a hálára számítottam. Sőt, igazából nem is nagyon értem ezt az egész helyzetet. Két kezem nem elég arra, hogy megszámoljam hányszor is kérdeztem meg, hogy mi van közted és Finn között. Te pedig minden alkalommal azt a választ adtad, hogy semmi okom az aggodalomra, hisz ő nem több egy barátnál. Én hülye még próbáltam vele jó kapcsolatot ki építeni a kedvedért.

- Jake... ez nem a te hibád.

- Persze, hogy nem az én hibám, nem én csaltalak meg! - most már egészen közel jött hozzám és kezét szorosan a csuklómra tapasztotta és bármennyire is próbáltam neki ellenállni ő nem engedett a szorításon.

- Kérlek, engedj el! Tudom, hogy haragszol, és teljesen jogosan teszed, de ezzel amit most művelsz nem fogsz semmit sem megoldani. Ami volt elmúlt, és bármennyire is szégyenlem amit tettem, ez mit sem változtat azon, hogy már nem szeretlek. És nem, nem Finn miatta, hanem mert egyszerűen elmúlt amit éreztem és rá kellett jönnöm, hogy nem tudok teljesen boldog lenni melletted. - könnyeimmel küszködve próbáltam Jake-et lenyugtatni, de nem igazán jártam sikerrel, hisz pár másodperc múlva tenyere hangosan csattant az arcomon.

A váratlan ütéstől lábaim kissé meginogtak és az ajtókeretnek vágódtam. Éles fájdalmat éreztem a fejemnél, kezemmel pedig rögtön oda kaptam és masszírozni kezdtem. Mindeközben szemeimet mardosta a sós könny és bambán bámultam a fiút akiről soha nem gondoltam, hogy képes lenne ilyenre.

Jake arca persze meg sem rezdült a történtektől, mintha eleve erre készült volna.

- Ennyit érdemelsz, bár még ez is kevés ahhoz képest amekkora fájdalmat te okoztál.

- Húzz el a francba Jake és rohadj meg ott ahol vagy. Tűnj el! - kiabáltam el magam, mert nem bírtam tovább hallgatni becsmérlő szavait.

Pár másodpercig még bámult engem, majd sarkon fordult és amilyen gyorsan jött olyan gyorsan sikerült távoznia. Amint becsukódott az ajtó mögötte oda rohantam és a szinte soha nem használt belső zárak mindegyikét bevetettem. Az ajtónak dőltem miközben a zokogás eluralkodott rajtam, testem pedig remegett a félelemtől. Csak az járt a fejemben, hogy a babának nehogy baja legyen és, hogy Jake vissza ne jöjjön. Kezemmel bénán igyekeztem elő kotorni a farzsebemben lévő telefont, majd amint sikerrel jártam már tárcsáztam is Finn számát.

- Kérlek vedd fel! Kérlek, kérlek! - de hiába reménykedtem, mert hosszas csörgés után csak a hangposta kapcsolt. Tovább próbálkoztam, de a sokadik sikertelen hívásnál el kezdtem a többieket is hívni és reménykedtem abban, hogy valamelyikük fel is veszi a telefont. Másik kezem végig a hasamon pihent és bár nehezen ment, de a baba miatt igyekeztem megnyugodni.