Ne engedj el! [befejezett]

huszonnyolcadik fejezet

• Lizzy szemszöge •

- Haho! - szólaltam meg amikor bezártam magam mögött az ajtót. - Apa?

- Kislányom! - lépett elő a konyha felől széttárt karokkal. Mint egy négy éves kislány úgy rohantam apa karjaiba.
A második hely ahol biztonságban érzem magam az apa karjai között van.

- Nagyon hiányoztál. - sírva fakadtam.

- Te is nekem egyetlenem. - puszit nyomott a fejem tetejére. - Gyere had nézzelek. - egyet hátrébb léptem. - Gyönyörű vagy még mindig kincsem. És úgy megnőttél.

- Hát igen. - szipogtam.

- Mutasd a gyűrűt! - mondta apa mire ledöbbentem. Őszintén én még nem is mondtam el neki Jamest és az egész eljegyzési dolgot.

- Honnan tudod? - néztem rá értetlenül. - Gondolom a nagymama mondta el.

- Igen. Nem is értem miért nem szóltál? Ha te boldog vagy akkor én is. Magaddal hozhattad volna , szívesen megismerném.

- Apa beszéljük de előbb üljünk le akkor. - leültünk a nappaliba egymással szemben a kanapén. - Nos. Az igazság az ,hogy tavaly azért mentem el mert a nagyi sarokba szorította Nateet aki majdnem börtönbe került. Ahhoz ,hogy ne történjen meg,  nagyival mentem de nem szólhattam az igazi okról. Remélem megérted. Annyira szeretem őt nem hagyhattam ,hogy baja essen.
És most egy év után Nate ujra felbukkant és képzeld James húgának a pasija vagyis nem is a pasija, azért is vagyok itt mert ő is itt van, hogy megbeszéljünk mindent.....- hadartam.

- Azta Lizzy! Nem is tudom mit mondjak. Tudtam ,hogy a nagymamád egy szívtelen asszony de ezzel túl ment minden határon! - csattant fel apa. - Várj!. Azt mondod Nate ujra a képben van? Őszintén én kedveltem őt. Midenek ellenére ő nem tehet semmiről sem. Ahogy te se. - megfogta a kezemet , nekem csak a könnyeim potyogtak. De jól esik ,hogy apa mellettem van és támogat. - Még mindig szereted azt a fiút? - kérdezte.

- Nagyon is. - apa megölelt és hagyta ,hogy kisirjam magamat.

Kijött minden ami bennem volt.
A fájdalom amiért elkellett hagynom , Nateet és apát is. A düh ami még mindig bennem van a nagymamám iránt és a bizonytalanság,hogy mi lesz ezek után. Hogyan lesz tovább?
Nem akarok arra gondolni mi lesz ha majd visszamegyek New Yorkba , de mégis a gyomrom folyamatos görcsben van.
Miután kiöntöttem a lelkem , apával főztünk közösen egy gyors vacsit majd bebujtam az ágyba.
A szobám volt mindig is a menedékem amikor egyedül akartam lenni, távol a világtól. Nagy fantáziával rendelkeztem gyerekként. Még a szekrényben is képes voltam órákat tölteni, miután láttam a Narnia című filmet.
Aztán hercegnő is akartam lenni, akiért eljön a szőke hercege. Akartam hires énekesnő lenni, beutazni a világot.
Aztán anya meghalt.
Nem akartam utána semmit.
A fantáziám elhagyott, a gyerekkorom egy része akkor véget ért.
Nem tudtam fogok-e még újra tiszta szívből nevetni és szeretni.
Megismertem Nateet és újra úgy éreztem mindennek van értelme.

- Jóreggelt! - léptem be a konyhába ahol apa a pultnál ült egy kávéval a kezében és Nate ült vele szemben. Ledöbbentem. - Nate?

- Neked is Jóreggelt! - mondta , majd belekortyolt a kávéjába.

- Nem akartalak felébreszteni, ezért mondtam neki megvárhatja amíg felkelsz. Jót beszélgettünk ugye? - nézett rám apa majd Natere.

- Igen uram. - bólintott.

- Nate velem jönnél? - léptem oda hozzá megfogtam a kezét, és magam után vonszoltam fel a lépcsőn, egyenesen a szobámba. Itt rajta kívül más fiú még sosem járt. - Te jó ég! - szörnyedtem el hirtelen amikor a tükörbe pillantottam.

- Miaz? - Nate nem értette mi történik.

- Szörnyen nézek ki! - Nate csak nevetett.

- Te mindig gyönyörű vagy. Reggel , délben és este is. - harapott az alsó ajkába , és egyre közelebb jött. - Soha nem láttam nálad szebb lányt. - azzal a lendülettel megcsókolt.
Nincs is jobb mint az ő csókjával indítani a napot. - Készülődj elmegyünk. Remélem nem hitted azt ,hogy a napot a szobában töltjük? - kérdezte de én még a csókja hatása alatt voltam.

- Nem. De hová megyünk?

- Az legyen meglepetés! - kacsintott.

- Kinyithatom végre a szemem? - kérdeztem Nateet , aki fogta a kezemet mivel azt mondta tartsam csukva a szemem pár percig.

- Mindjárt ott vagyunk! - nyugtázta. - Oké, most várj! - elengedte a kezemet. - Kinyithatod!

Kinyitottam és egy tóparton voltunk.
Piknik volt megterítve és hatalmas lufik voltak mindnehol. Széles mosolyra húztam a számat.

- Miez? - kérdeztem.

- Boldog születésnapot! - tárta ki a karjait , ezzel jelezve hogy büszke arra amit összehozott. - Gyere! - fogta meg újra a kezemet , majd leültünk a kis fa asztalhoz. - Kívánj valamit! - mondta miután meggyújtott egy kis tortát.

- Rendben. - bólintottam, és elfújtam a gyertyát. - Hihetetlen, hogy emlékeztél a szülinapomra. - jegyeztem meg.

- Nincs ebben semmi hihetetlen, te vagy a legfontosabb ember a számomra. Mostantól halálunkig ,minden szülinapot együtt fogunk tölteni. - a jobb kezét az arcomhoz emelte és megcsókolt. - Iszonyatosan szeretlek.

- Én is szeretlek. - viszontoztam a csókot.

Ott ültünk a parkban órákon keresztül, papírsárkányt reptettünk , szendvicseket ettünk mint egy átlagos szerelmes tini pár. Talán kívülről így néztünk ki azok számára akik nem is sejtik, mennyi mindennel kellett és kell szembenéznünk.