tizenharmadik fejezet

6.6K 163 1
                                    

• Lizzy szemszöge •

Amikor kinyitom a szemem Nateet pillanatom meg elsőnek.
A haja kócos , és szuszog.
Olyan aranyos így. Mintha csak egy ártatlan kisgyerek lenne.
A kezemmel óvatosan megérintem a haját majd a száját , mire megmoccan.
Gyorsan elkapom a kezemet és a hátamra fekszem.

- Jóreggelt. - motyogta halkan és rekedten.

- Jóreggelt. - válaszoltam. Őszintén fogalmam sincs, hogy - hogyan viselkedjek a tegnap este történtek óta.
Szeretem őt, de olyan hirtelen történt minden.

- Mi a baj? - kérdezte miközben felült az ágyon.

- Semmi.. csak.. - én is felültem. - Nem gondolod, hogy túl hamar.. mármint, hogy annyira nem is ismerjük még egymást.

- Én szeretlek. - a kezét az arcomra helyezte majd megcsólt.

- Igen tudom és én is téged. Viszont nem ismertük még meg egymást annyira. - piszkáltam a körmeimet.

- Rengeteg időnk van édes. Bármit akarsz tudni csak kérdezz.

- Meg hát te te vagy , én meg én.-mutattam magamra majd rá.

- Ezt , hogy érted? - kérdően pillanatott rám.

- Te népszerű vagy én meg... - sütöttem le a szemem.

- Engem ezek nem érdekelnek. Érted? Soha nem szerettem még így senkit. Nem hittem volna, hogy egyszer képes leszek beleszeretni valakibe. - megfogta az állam majd lassan felemelte. - És örülök, hogy te vagy az a valaki.

Jól estek Nate szavai. Őszintén soha nem gondoltam volna, hogy Nate Adams lesz az akit majd teljes szívemből szeretni fogok. De hát ilyen az élet nem? Bármi megtörténhet még a legnagyobb ésszerűtlen dolgok is.
Mert néha megesik , hogy olyasvalakibe szeretünk bele akiről sosem gondoltuk volna.

• Nate szemszöge •

Még most sem hiszem el, hogy itt van.
Itt fekszik mellettem és csak az enyém.
Soha nem akartam elkötelezni magam egy lány mellett sem , de Lizzy annyira más mint bármelyik lány akivel valaha is dolgom volt. Ismeri a családomat amit előtte még soha senki.
Anya miatta képes volt kimenni annyi idő után újra a házból , és Kate is kedveli.
Ha tudtam volna , hogy ennyire passzolunk már évekkel ezelőtt bepróbálkoztam volna nála. Ez a lány egyszerűen tökéletes. Mindezt úgy, hogy neki fogalma sincs róla mennyire is jól néz ki.. Több kell belőle. Nem elég egy napra , tíz évre sem. Az örökkévalóságig kell.
Örökre akarom őt.

- Mit kérsz? - kinyitom a hűtőt. - Van narancslé, vagy jeges tea? - kérdezem Lizzyt.

- Bármi jó lesz.

Reggeli után hazaviszem Lizzyt aki egész úton engem bámul.

- Szeretem ahogy rám nézel. - mondom.

- Ne hozz már zavarba! - vágja rá , de látom ahogy elpirul.
A tekintetét az ablak felé fordítja és a tájat kémleli.
Kapok az alkalmon és megfogom a kezét majd egy puszit nyomok a kézfejére.
Amikor megérkezünk az ajtóig kísérem  és reménykedem benne, hogy behív a házba. A remény hamar el is illan.

- Akkor majd találkozunk. - közli és gyorsan be is megy.

Egész délután a szobámban ülök és azon gondolkodom amit Lizzy mondott.
Hogy tényleg nem ismertük még meg egymást. Szinte fejest ugrottunk ebbe a kapcsolatba? Igazából nem tudom, hogy ez annak számít-e, ezt még meg sem beszéltük.

- Bátyus mondd csak jól láttam , hogy reggel itt járt Lizzy? - jött be Kate a szobába.

- Igen. Hazavittem.

- Már ideje volt , hogy itt aludjon. - leült egy székre. - Mondd csak nagyon szereted igaz? - kerdezősködött.

- Igen. - bolintottam.

- Örülök.

- Valahová el akarom vinni csak nincs semmi ötletem. Azt akarom , hogy jobban megismerjen.

- Talán vidd el a tóparti faházba a hétvégén. Mesélted, hogy mielőtt megszulettettem és apa még élt sokat jártatok oda. - mondta a húgom.

- Igazad van. Gyere ide. - megöleltem , majd ki is ment.

- Halló? - szól bele a telefonba Lizzy.

- Csak azt akarom mondani ,hogy szeretnélek elvinni valahová a hétvégén.

- És hová? - kérdezte.

- Egy olyan helyre ami nagyon különleges számomra. Szombaton érted megyek.

A csütörtök és a péntek is gyorsan eltelik. Ebben a két napban nem nagyon beszéltünk Lizzyvel , nem is láttuk szinte egymást. Annyi ,hogy együtt ebédeltünk de neki sűrűbb az órarendje az egyetemi felvételi miatt mint az enyém.
Igazából bele sem gondoltam, hogy pár hónap múlva elmegy.
Sosem vonzott a továbbtanulás hiszen mindig is tudtam , hogy a családi céget én öröklöm majd. Én leszek az igazgatója. Pedig egyáltalán nem érdekel a dolog. Sokkal inkább szerettem volna gyerekként focista lenni mint minden kisfiú.

- Add csak ide majd én beteszem a kocsiba. - elvettem Lizzytől a bőröndöt és betettem a csomagtartóba.

- Holnap este jövök apa. - lépett oda Lizzy az apjához és szorosan megölelte.

- Vigyázok rá Mr. White! - közlöm Lizzy apjával majd beszállunk a kocsiba.

Az út elég hosszú ezért Lizzy be is alszik. Amikor megérkezünk felköltöm , és bevisszük a cuccokat a házba.
Kiállunk a mólóra és beszivjuk a friss levegőt. Itt még a levegő is sokkal jobb mint bárhol.

- Itt voltam mindig a legboldogabb. De most már ott vagyok a legboldogabb ahol te is ott vagy velem. - mondom , és Lizzy hozzámbújik. Egy darabig csak álunk a móló szélén, és kémleljük a tóparton fekvő fenyvest.

Ne engedj el! [befejezett]Où les histoires vivent. Découvrez maintenant