Itt vagyok - Miért nem veszel észre?

13.

Boyoung szemszöge:

Mióta az eszemet tudom könyvek vesznek körül. Még a nagyapám volt az, aki mindig kezembe adta a könyveit, aminek én sosem tudtam ellenállni, és a részemmé is vált. Mikor megkaptam az álom munkámat, sosem gondoltam, hogy ennyire összetett lesz és minden féle projectben részt tudok venni. A könyvtár, ahol dolgozom, kiállításokat is szervez, itt most nem csak könyvbemutatóról beszélek, hanem igen is mindent bele lehet foglalni. Volt már építészeti kiállítása, ételekhez kapcsolódó és amit csak eltudnak az emberek képzelni. Három nagy bemutató termünk van, ahol az év minden szakaszában vannak kiállítások. Valamint két nagy előadó terem, ahol fordultak már meg színészek, énekesek avagy kisebb csoportok, akik gyűlést szerveztek.

A munkahelyemen, azaz ász, ha lehet így fogalmaznom, aki már szervezett kiállítást. Akire azt rábízzák, biztos helye van itt. Mocskosan hangzik, de bizonyítani kell, hogy elfogadjanak.

-Boyoung nemsokára kezdődik a megbeszélés, elugrok kávéért, nem jössz velem? – kérdezi egyik legjobb kolléganőm.
- Persze megyek, nekem is jól jönne egy kávé – csillan fel a szemem.
- Izgulsz a megbeszélés miatt? – kezd el csevegni.
- Nagyon! Szerintem nem titok, hogy pályázok a kiállítás szervezésre – fogom meg mellkasom, ki ne ugorjon a szívem, mindig izgatott leszek, ha csak a gondolat is megfogalmazódig bennem, hogy végre megtudnék csinálni egy kiállítást.
- Szerintem most te vagy a jelölt, hiszen épp befejezted a könyvkiadást is, és ha az nem lett volna akkor a japán festő kiállítást is te kaptad volna.
- Oh ne is fájdítsd tovább a szívemet – hessegetem el az ő gondolatait is.

Lemegyünk a könyvtár kávézójába és Minyong négy kávét kér, gondolom, ma ő a felelős a főnökök kávéjáért is. Én pedig kikérem magamnak az őszi-téli tökös lattemat.

Miközben megyünk visszafele, kapok egy üzenetet Jisootól, hogy már készül az estére. Végre eltudok jutni hozzá, valamikor nekem kellett lemondanom, volt mikor neki. Ilyen ez a munka, valami valamelyikünknek mindig közbe tud szólni.

***

- Mai napon három projektet kell megemlítenünk – lendül bele a főnök a megbeszélésbe. – Idén évvégére lesz egy karácsonyi korszakkiállítás és jövőre, január közepe körül egy workshop egyben egy kiállítással és a harmadik pedig majd csak március eleje egy festmény kiállítás – ahogy kimondja az utolsót azonnal felfigyelek, egy ilyet már elszalasztottam ,remélem most sikerül megkapnom. – Elsősorban az első kettőhöz szeretnék kijelölni egy-egy embert. Minyong szeretném, ha te csinálnád a karácsonyt. Nagy lehetőség a számodra, hogy bizonyíts – komoly arckifejezéssel, már-már fenyegetően komolyan néz rá a főni. Ami tőle igen nagy elvárást jelent.
- Mindent megteszek, hogy sikeres legyen. – nyel egy nagyot mellettem a lány.
- Köszönöm. A workshopot pedig szeretném, ha Joshua csinálná. Ha netán úgy gondolod, hogy egyedül ez túl nagy felelősség, hogy maga a workshop és a kiállítás részére is odafigyelj, akkor most szólj és kijelölök valakit melléd.
- Mondanám, hogy sima, de szerintem gördülékenyebben menne a munka, ha ezt megtudnám valakivel osztani. – mondja őszintén, ez az ember mindig kimondja amit gondol. Olyan menő.
- Rendben, akkor Wei, te fogsz neki segíteni. Úgy osztjátok meg a munkát ahogy akarjátok, de bajt nem akarok hallani.
- Nem fog – mosolyognak egymásra. Dolgoztak ők már egy projecten együtt nem lesz náluk semmi probléma.
- És most jön a neheze. A márciusi művészünk eléggé kényes, ha fogalmazhatok így. Úgymond ő szeretné kiválasztani, hogy kiszervezze meg a kiállítását. – mondja a főnök és látszik rajta a nemtetszés. Ilyet nem igazán szoktak kérni, általában ő kielemzi, hogy milyen a kiállítás, minek kell megfelelni és kiosztja a megfelelő embernek a feladatot. – Úgyhogy akiknek most nincs nagyobb projectjük jövőhétre kérnék egy kiállítás tervezetet. Minden apró részletről – adja ki az utasítást és körbe ad pár dossziét. – A művész leírt mindent, amit szeretne, és amit nem szeretne – morogja. – Nem is értem miért nem ő maga szervezi meg, ha ilyen nagyágyú. – fújtat.