Itt vagyok - Miért nem veszel észre?

6.

Nagy nap lesz a mai, izgatottan várom, hogyan fog alakulni ez a munkahelykérdés.
Reggel nyolcra már sikerül is beérnem és a főnök már hívat is az irodájába. Bemegyek és az asztalán meglátok egy borítékot.
- Foglaljon helyet – mutat a székre. – Lenne egy ajánlatom – emeli fel a borítékot. – Magasabb fizetés és marad itt. – nem kertel kimondja egyből. Ha nem ilyen helyzetben lennék, mármint hogyha nem velem történik meg és valaki ezt csak meséli, hangosan elkezdnék nevetni.
- Nagyon szépen köszönöm az ajánlatot, de szeretnék fejlődni abba az irányba, tehát nem szeretnék itt maradni. – zárnám le ennyivel, de ő nem hagyja.
- Tudja magának nem lesz ott helye. Miért akarja kínoshelyzetbe hozni magát? Csak maradjon itt és végezze a dolgát – mondja nem túl kedvesen.
- Szeretném még egyszer megköszönni az ajánlatát – állok fel a székből. – Továbbra sem élnék vele – mondom és kisétálok az irodájából még mielőtt megint mondhatna valamit. Ha lehet mondani, ez volt életem leghosszabb egy órája, míg Boneong sunbae megjött. A főnök 5 percenként járt a fejemre. Lassan már a nememet sem tudtam. Mikor a sunbaet megláttam majdnem elsírtam magam. Hozott még egy dobozt így pakolással töltöttük az első tíz percet.
Nem nagyon kapok búcsú szót, egy kollégámtól sem. Jobb helyem lesz nekem ott.

Az RBW központja teljesen az ellenkező irányba van, mint ez az iroda így a Sunbae kocsijával megyünk át.
- Nálunk kicsit lazábbak a szabályok, mint az irodaépületben. Persze nálunk is megvannak a betartandók. Majd az új szerződésedben minden is benne lesz.
- Bármik is legyenek azok, csak jobbak lehetnek – kacagok fel.

Sok mindent elmondott még a kocsiban, persze azt is, hogy a fő projekt amin dolgoznak a season greetingsek. Tehát van most hajtás ezerrel. Legjobbkor jövök, akart ezzel erre utalni. Sok minden nem fog változni, általában én voltam benne ezekben a projektekben, legalábbis az én kezem alatt ment el az összes ilyen irat, mielőtt odaadtam a főnöknek.

***

Délutánra már eléggé összerázódtunk az új kollégákkal, még jobban mint a régi helyen.
- Jisoo – szól sunbae, hogy menjek be az irodájába. Telefonomat magamhoz veszem és megyek is. – Készen lett a szerződésed. Nyugodtan átolvashatod, ha szeretnéd. Arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy nálunk gyakoribbak a túlórák, mint az irodában. Előfordul olykor hogy addig nem megyünk el, míg nem vagyunk készen egy adott project szakaszával.
- Rendben van, úgy se várnak haza – legyintek kacagva.
- Jól van, akkor itt írd alá – fordítja felém a papírt. – Kapsz egy saját példányt is – mondja míg firkantok. – Remélem örömöd leled majd az itteni munkában.

- Én tudom – vigyorgok és ekkor megcsörren a telefonom. – Oh, bocsánat! – ijedek meg és gyorsan lenémítom a hívást.
- Nyugi, itt lehet telefonozni, csak ne menjen a munka kárára – mondja és átnyújtja az én példányomat. – Válaszolj a pasidnak, nehogy baj legyen.
- Nekem nincs, ez nem – mutatok a telefonra. De csak hesseget, hogy menjek. Elpirulva veszem fel a telefont.
- Mondjad Yonghoon – szólok bele hallkan.
- Te itt vagy? – kérdez bele.
- Hol? – nézek körbe.
- Előttem – kacag. Asztalom felé fordulok és meglátom, ott integetni. Oda megyek hozzá és bár furcsa érzés, hogy ilyen közvetlenül akar hozzám állni. – Nem is mesélted, hogy átjössz ide – vigyorog.
- Ma jöttem át. – körbe nézek.
- Itt nem kell figyelned a főnököt – nevet fel. – Örülök, hogy gyakrabban kérhetem majd ki a véleményedet.

Én meg örülök, hogy gyakrabban láthatlak majd.

***

Este hét óra van mire hazaérek. Kinyitom a hűtőt és most kicsit bánom, hogy senki nem volt itthon hogy főt étel legyen benne. Muszáj leszek sütögetni. A szekrényhez megyek és inkább rament készítek.

Már épp készen vagyok és ülnék le az asztalhoz, mikor pityeg a nappaliban lévő telefonom. Elmegyek érte és látom a testvérem az.
„Otthon vagy?" – olvasom az üzenetét. Nem bonyolítom túl egy egyszerű igennel válaszolok majd neki is esek a levesemnek. Már a felénél járok, mikor megszólal a csengőm. Sírós fejet vágok és megyek az ajtóhoz. Most biztosabb vagyok abban, hogy a testvérem, úgyhogy csak odamegyek, kitárom az ajtót és ahogy látom, hogy tényleg ő az, fordulok is vissza a konyhába. Engedje be magát.
- Már vacsorázol? – kérdezi miközben bezárja maga után az ajtót. – Hoztam neked néhány dolgot – mondja és két jónagy szatyorral foglalja be a konyhapult egy részét és elkezd kipakolni. – Rament eszel? Rizst nem kérsz hozzá? – kérdi és felemeli a gyors rizst, amit csak a mikróban kell megmelegíteni. Bólogatok és félre is teszem a pálcikámat. Tudok várni. – Hoztam még kimchit is. – Megrázom a fejem, hogy azt most nem kérek hozzá. – Tojás? – emeli fel a hatdarabos főtt tojást. Felé nyújtom a kezem.

Felgörbül a szája és odahozza nekem.
- Tudtam, hogy a kajával lekenyerezlek...- teszi kezét a fejemre.
- A rizst azért ne felejtsd el – emlékeztetem. Lehajtja a fejét és már megy is megcsinálni.
- Milyen napod volt?
- Jó volt, kicsit túlórázni kellett, de minden szupi volt. – úgy döntök most normálisan elcsevegek vele, mással úgysem tudnék, csak ha felhívom barátnőmet. – És köszönöm amúgy, hogy hoztál otthonról dolgokat, jól jött. Tehetnél még ilyen kört, ha mész haza... - hintem el ezt a kis fejében.
- Rendben majd valamelyik nap beugrok, ha az időbeosztásom engedi – mondja. Oh tényleg ő idol. Sose gondoltam bele, hogy a féltestvérem után rajonganak és vajon ő hogyan éli ezt meg. Hogyan telhetnek a napjai sztárként.
- Nem muszáj akkor majd hazamegyek a hétvégén és kipakolok – legyintek.
- De a hétvégén otthon van apa, nem lesz baj? Vagy tudod mit? Szombatra megbeszélem a menedzserünkkel, hogy had menjek haza. – próbálkozik ezt a programot mindenképpen megtartani.
- Nekem mindegy – vonom meg a vállamat. – Nem kell hazamenned? – kérdezem miután már kipakolt a szatyrokból.
- Igaz, hogy korán kelek, de még korai az idő, és még úgy beszélgetnék veled – mondja miközben mikróból kiveszi a kész rizst és ide hozza nekem. Leül velem szembe.
Csendben megvárja míg befejezem a vacsorámat, viszont nem igazán veszi le rólam a szemét. Olyan most, mint egy szerelmes kisfiú.

Telnek a napok, zajlik az élet. Nagy nehezen kicuccoltam abból az egyetlen szobából, amiben éltem. Hogy végleg beköltözzek a lakásomba. Egyik nap mindenáron megakarta tudni nevelő apám, mégis hova költöztem, de akkor Changbin hazajött, így én biztonságban távozhattam az utolsó napomon ott. Azóta néha anyával szoktunk üzenetet váltani, és persze az sem maradhat el, hogy próbálja megtudni, hol lakom. De semmi pánik mindenki is fedez engem.

Egy hét után tudtuk először megejteni azt, hogy Bo eljöjjön hozzám, és megtartsuk hivatalosan a lakásavatót. Ami nálunk annyit jelent, hogy átjött és fanolással kezdtünk, estére pedig filmet néztünk meg. Aminek szerintem én a felénél bealudtam, reggel pedig arra keltem, hogy rezeg a telefonom. Meglátom, hogy Changbin az. Kikelek az ágyból és miután a konyhába érek veszem csak fel.
- Mondjad öcsi – szólok bele.
- Itt vagyok az ajtóban – tagolva mondja és hallom a hangján, hogy vigyorog. Megforgatom a szemem és ki is nyomom a telefont, hogy ajtót menjek neki nyitni.
- Hallgatlak – tárom nagyra az ajtót.
- Most nem megyek be ne aggódj – lép elém és felemel közénk egy jókora szatyrot. Általában három naponta hoz nekem egy csomó rágcsálni valót, meg persze normális élelmet is. Így vásárolni nem is igazán kell nekem. Őszintén cseppet sem bánom. Költöttem eleget a lakásra.
- Szia Jisoo – bújik elő tesóm mögül az egyik barátja.
- Szia Seungmin – integetek neki.
- Mi megyünk – adja át a kezembe a szatyrot. Érdekesen viselkedik mostanában. Mindig azt akarta, hogy találkozzak a csapattársaival, de mint most is inkább kitakarja, nehogy lássam. Vagy beszélgessek velük. Valahogy mindig megoldja, hogy közbelépjen.
- Köszönöm, hogy benéztél – utalok a zacsira és integetve hátrálok és zárom be az ajtót.

- Ki volt az? – szemét dörzsölve jön ki a szobából Boyoung.
- Changbin, hozott nekünk kaját – pakolok le a pultra.
- De jó , úgy is éhes vagyok már. Eszünk?
- Egyél nyugodtan én még nem vagyok éhes, csak iszok egy kávét – vonom meg a vállam.
- Én is kérek ám kávét! – vonja fel a szemöldökét.