Itt vagyok - Miért nem veszel észre?

9.

Ahogy hétfőn készülődők munkába a laptopomon rádiót indítottam, hogy videók nehogy elvonják a figyelmem.

„Remélem tegnap este sokan élveztétek a hóesést, mert gyönyörű volt. Bízom benne, hogy nem csak nekem lett most már igazán karácsonyi hangulatom." Hallgatom a rádióst és ahogy a fára nézek, bólogatok.
- Kezd egyre jobban olyan érzésem lenni.
„Szerintem a havat mindegy hány éves az ember de az izgalom mikor elkezd esni a hó mindig ugyanúgy éljük meg. Egy gyönyörű jelenség, mely megdobogtatja és bár hideg, mégis felmelegíti a szívünket. A havazás olyan mintha az első szerelmeddel találkoznál.
Párok, remélem kint voltatok a havazásban, mivel csupa jó szerencsét hoz a szerelemnek, ha az idei első hóban együtt sétáltok a kiválasztottal."
- Ez hülyeség – mondom miközben már tiszta vörös a fejem. És úgy döntök inkább kikapcsolom ezt a beszélő dobozkát.

Pár nap munka választott csak el a háromnapos ünneptől. A season's greetingeket karácsony után indítjuk útjukra, hogy az újévben már mindenki a kezében tarthassa.
- Na milyen itt dolgozni? – jelenik meg sunbae a semmiből, én meg szabályszerűen majd szívinfarktust kapok.
- Minden szuper – válaszolok a mellkasomhoz kapva. Elneveti magát és kezét a fejemre teszi.
- Ügyes vagy, csak így tovább – bíztat és ez nagyon is jól esik. Nem akarok neki csalódást okozni, ha már megbízik bennem, és áthozott ide. – Ne hajszold túl magad, pár nap és pihenhetünk.

***

- Kinek raktál ajándékokat a fa alá? – kérdezi testvérem, pedig tudom hogy már biztosan megnézte, mivel hamarabb bent volt a lakásomban mint én. És véletlenül se úgy jöttem be az ajtón, hogy ő rohant a kanapéra leülni.
- Csak random üres dobozokat tettem oda – vonom meg a vállamat.
- Üres? De az egyik tök ne...-héz... - bukik ki a száján.
- Van amelyikbe köveket pakoltam. – nemesegyszerűséggel válaszolom. – Nehogy elvigyék a manók – vigyorgok rá.
- Hát jól van... - forgatja meg a szemét, nem érti a poénomat. – Hova tetted a nagyasztalt, amit vettem neked?
- Bevittem a dolgozó szobába – válaszolom és mutatom az irányt.
Tegnap rábeszélt, hogy megvendégeljem a csapattársait, mivel még mindig nem ismerek mindenkit és ezt kérte karácsonyi ajándéknak, hogy végre mindenkit megismerjek. Nem tudom eldönteni igazából, hogy pontosan hogyan is érzek ezzel kapcsolatban. És azzal mondjuk azt se tudom megérteni, neki miért olyan fontos hogy minden egyes tagot ismerjek meg. Úgy sem akarok semmilyen további kapcsolatot létesíteni velük.

***

- Szóval néhányukat már ismered, de akkor sorban bemutatom őket – hatalmas vigyorral állította sorba a fiúkat testvérem. – Tehát Felix, Seungmin, Hyunjin, Leeknow, Han, Jeongin a legfiatalabb és Ő pedig Bangchan a vezetőnk – áll meg az utolsó embernél, aki szemével kérdi, hogy ismerjük-e egymást én pedig jelzem, hogy még ne, jó lesz az a téma majd máskorra.
- Ennyi? Ennyien vagytok? Hát szerintem már mindenkivel találkoztam, legalább egyszer a liftben – fordulok testvérem felé és megemelem kezeim értetlenül állva előtte.
- A liftben, de ez így más, ne rontsd már el az örömöm! – kezd el hisztizni, mire fejére teszem a kezem. Mély levegőt veszek és mindenki felé fordulok.
- Sziasztok. A nevem Shin Jisoo és kérlek titeket viseljétek gondját az öcsémnek – 90fokos szögben meghajoltatom testvérem.
- Mindenképpen úgy lesz. – feleli Bangchan. Ekkor kezem alatt megérzem remegni Changbint és ahogy ránézek hatalmas könnycseppek esnek le a padlóra. Ettől már az én szemem se marad száraz és felnézek a plafonra, de késő, kigördülnek a hirtelen jött könnyek.
- Szerintem nyugodtan foglaljatok helyet, az étel már kész, csak fogyasztani kell – törlöm meg az arcomat és kézen fogom a testvérem, aki még mindig hullajtja a medve könnyeit és bemegyek vele a szobámba.
- Jól vagyok – törölgeti arcát nem sok sikerrel, mert ezek a medve könnyek nem állnak meg olyan könnyen.
- Jól leszünk – ölelem magamhoz. – Sajnálom hogy eddig nem voltam melletted – sírom el magam. Mindent összeraktam magamban, hogy miért akarta hogy megismerjem őket, hogy miért akarta, hogy mellette legyek, hogy miért van szüksége rám. Minden összeállt. Pillanatok alatt megbántam ahogyan régen bántam vele, hogy nem voltam mellette. Most értettem meg, hogy mire volt szüksége Changbinnek.