Levelek Hanemiya Kazutorának

Nyolcadik levél

Kazutora!

Bármilyen keserves volt olvasni az utolsó leveled, azért egyszer elmosolyodtam, és ez a szégyenteljes mosoly később sem tűnt el az arcomról. Találd ki, hogy hol és miért, én, bármit képzelsz, túl gyáva vagyok, hogy valaha elmondjam.

Ugyanígy mosolyogtam a rajzod láttán, ami azóta is kint van az ágyam fölött a falon. Csak gúnyos portrékat készítettek rólam, szóval... Boldog voltam, de sírtam egy kicsit (ezt bevallom, bármennyire utálod), mert túlcsordultam a szeretettől, amit éreztem – egyszerűen előbb sírok ilyesmitől, mint bármilyen fájdalomtól, mert nem tudom, hogy kell kezelni a kedvességet, sem otthon, sem odakint nem tanítottak meg rá. Régóta te és a barátaid az egyetlenek, akik törődtek velem, de mostanra sem tudtam ezt a figyelmességet megszokni. Ha sírok, amikor látlak, ne haragudj, nem akarom még nehezebbé tenni a helyzeted...

Be kell vallanom, Kazutora, hogy rettentően nehezen kezelem az érzéseimet, rosszul bánok a szavakkal, és nem tudom, hogy kell helyesen viselkedni (és feleslegesen sokat beszélek néha, máris eleget mondtam, hogy örökre elundorítsalak magamtól...), de összeszedem magam, mire találkozunk. Jövőhéten, az utolsó vizsgáim után szeretnék bemenni hozzád, egyedül. Ha csak te nem mondod el a többieknek, senki más nem fog tudni róla.

Különben, ha te azt mondod, nem vagyunk egyenrangúak, igazad van, de hidd el, te vagy értékesebb, mindazok ellenére, ami eddig történt veled. Én csak két ember közös tévedése vagyok, és mindenkinek jobb lenne, ha ez a tévedés véget érne.

Ennyit rólam.

Mondd, mit csinálsz? Hogy érzed magad? Sokszor gondolkozom, vajon hogy telnek a napjaid, nem vagy-e magányos, nem terhellek-e... Ilyesmik. Szeretném, hogy mesélj magadról, mert szerettelek volna megismerni, de nem volt rá jobb alkalmam.

Nem tudom mire vélni, amit az elhagyásról mondasz, ilyesmi meg sem fordult a fejemben. Épp hogy közelebbről szeretnélek ismerni, Kazutora! Ne gondold az ellenkezőjét! Bár ez számodra ugyanannyira fura lehet... Őszintén, szólj, ha túl sok. Nem akarom, hogy rosszul érezd magad miattam.

Várom, hogy lássalak, de félek is. Mondd, ez normális?

Vajon élőben megbeszélhetjük?

Y/N

2006. május 8-án