Levelek Hanemiya Kazutorának

Hatodik levél

Kedves Kazutora!

Remélem, jól vagy! Nem akartam ennyit késlekedni a levéllel, de nem zaklathatom a barátaidat örökké ilyesmivel, már így is furcsán néznek rám, hogy levelezünk. Vajon egyszer rá fognak kérdezni? (Ryuuguji-kun amúgy kedves volt, ne aggódj, de először nagyon megijedtem tőle).

Ne mondj olyanokat, hogy reméled, megfulladsz, mert azóta félek, mi lehet veled! Szeretném azt mondani, hogy a halál nem old meg semmit, de akkor hazudnék. Azonban, azt hiszem, a te halálod nem segítene semmin, kérlek, így ne is gondolj rá! Lehet, hogy önzőség, de sok ember van, aki szomorú lenne miattad, ebben biztos vagyok! Emellett nem érdemes velem törődnöd.

Nagyon fáj, hogy egymás kifejezéseit ismételgetjük, mert olyan, mintha a lelkünk hasonló volna – csak te, bármit képzelsz is, sokkal jobb ember vagy, mint én, mert erősebb, bátrabb és jóságosabb vagy, én pedig magamért sem tudok kiállni.

A helyzetem az iskolában átalakult. Azt hiszem, némi tekintélyt ad, hogy Ryuuguji-kun (képtelen vagyok Drakennek hívni), Hanagaki-kun (ő vitte el először az üzenetemet?), és a többiek érintkeznek velem, na meg az, hogy múlt ősszel úgy elbántál a két osztálytársammal a termünk előtt... És itt erősen vissza kellett fognom magam, hogy ne írjam le, amit őszintén érzek és gondolok velük kapcsolatban, remegett a kezem is, és nem akartam másodszor is újrakezdeni ezt a levelet...

Szóval, a helyzetem más lett, de nem nevezném jobbnak. Bántanak, de másképp, és inkább csak a nézésükkel, de az is elég fájdalmas. Elviselem, mert már beletörődtem, hogy sosem fognak elfogadni, szeretetről és kedvességről régóta nem álmodom. Csak azt képzeltem, hogy alsó-középben jobb lesz, mint azelőtt, most pedig a felső-középben reménykedem, de az még egy év, addig ki kell tartanom, és utána..? Nem tudom, miért hitegetem magamat, semmi, soha nem fog megváltozni.

Sajnálom, Kazutora, biztosan nem akarsz ilyen szomorú dolgokat olvasni. Kárpótlásul küldök két rajzot: az egyiket otthon csináltam, a másikat az iskolában, remélem, tetszenek neked. Nem valami szépek, de mindkettőt szeretettel csináltam, és reméltem, hogy eljutnak hozzád.

Valójában én sem merem visszaolvasni a leveleimet, mert szégyenkezem önmagam miatt, de a tieidet megtartottam, és néha újra elolvasom. Ez már beteges? Kérlek, ne vedd annak, csupán kedvesek nekem. Nem igazán tudom, hogy kell kedvességet kifejezni...

Még valami: fogadhatsz látogatókat? Esetleg elmehetek hozzád valamikor? Nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni, ha nem akarsz találkozni velem, szóval megkérdeztem... Ne tarts túl furának miatta. És ne hazudj, jó? Teljesen rendben van, ha nem akarsz látni... Én sem biztos, hogy a helyedben találkozni akarnék magammal.

Vigyázz magadra!

Y/N

2006. május 08.