Freak like you

14

-Itt vagyunk.
-Nem csoda, hogy nem tudtam hova kell menni, ez a hely a semmi közepén van, viszont egész jó lehet itt lakni.
-Gondolod?
-Miért?
-Ha baj van messze a segítség.
-Tapasztalat?
-Will mindenen átment már itt.
-Szegény fiú.
-Menjünk be.
-Igaz.

Tehát becsengettük és egy nő nyitott ajtót.

-Sziasztok! Történt valami?
-Nem én Will-hez jöttem ő pedig Johnathan-hez.
-Jó napot, a nevem Evelyn Carver.
-Joyce Byers a fiúk anyja.
-Nagyon örvendek.
-Johnathan elment boltba, egy kis ideig nem fog itt lenni, ha itt megvárod az megfelel?
-Persze, ne aggódjon, nem vagyok veszélyes.
-Will itt van, igaz?
-A szobájában.
-Bemehetünk?
-Igen, persze! Bocsánat, hogy így kizártalak titeket! Gyertek csak.- állt odébb és besétáltunk.

Én leültem egy kanapéra és előkerestem a táskámból a füzetem, amibe elkezdtem írni, hogy milyen módszerek válhatnak be a tanulás legjobb módszerének megtalálásához.

-Adeline.- hallottam meg a hangot ahogy minden sötét lett, mintha éjszaka lenne, mire a táskámból mindent kidobáltam, hogy megtaláljam a kazetta lejátszót.
-Hol a fejhallgatóm!?
-Itt az időd.- mondta mire úgy voltam vele, nem érdekel és elindítottam a zenét  ami hangosan kezdett játszani.

Mindenem remegett ahogy a színek visszatértek.

-Mi ez?!- sietett hozzám Joyce mire megállítottam a zenét.
-Elnézést, véletlen volt.- mondtam de ő körbenézett és csak a cuccaim látta a földön heverve és a szemem ahogy abból lassan könnyek hullottak.
-Készítek teát.
-Minden rendben?- jöttek ki a fiúk még én elkezdtem visszapakolni gyorsan a cuccaim
-Igen, csak a nagy lány látott kint egy őzet, ami megrémítette.
-Evelyn.- mondta Will mire odanéztem.- Nincs baj. Legyőztük őket.- mondta mire bólogattam egy mosollyal.
-Tudom... tudom...
-Fiúk, kész a házi?
-Rajta vagyunk.
-Akkor sipirc vissza.
-Értettük.- sétáltak el.

Visszapakoltam a táskámba és megtaláltam a fejhallgatóm az egyik zsebben, amit aztán a lejátszóra csatlakoztattam és elkezdtem a zenét hallgatni.
Később Joyce egy bögrét rakott le elém az asztalra és leült mellém, ezért kikapcsoltam a zenét és levettem a fejhallgatót.

-Minden rendben?- kérdezte.
-Igen...
-Mi rémített meg?
-A hangok...
-Hangok?
-Már egy ideje tart ez... néha egy hang megszólal a fejemben és azt mondja itt az időm...
-Honnan tudod, hogy ő szól?
-Mert tudja az igazi nevem.
-Úgy érted az Adeline nevet?
-Maga honna tudja?
-Beletelt egy kis időbe, de megismertem az arcvonásaid. Az anyukádat jól ismertem. Mikor olyan rémülten rám pillantottál akkor láttam benned édesanyádat... ő is hasonló volt... ő álmodott. Mindig azt mondta, hogy nem mer aludni mert a szörnyek kergetni fogják megint, és ő nem akar futni folyamatosan, mert nem tudja lehagyni őket. A nővere ugyan ilyen volt, de ő küzdött, neki elege lett a futásból és küzdött. Azt mondta, ő nem fut az álmában, hanem harcol... anyukád viszont képes volt több napig nem aludni csak azért mert félt az álmaitól.
-Mit tett, ami véget vetett ennek?
-Megfogadta magának, hogy talál megoldást... de nem tudom mi vált be neki végül, annyi mindent csinált... dohányzott, drogozott, ivott, olyan zenéket hallgatott, amit mindenki gyűlölt, elviselhetetlen lett.
-Mi változott?
-A nagyapádat intézetbe zárták és ekkor kattant nála valami. Mindet abbahagyta és az álmai elvileg megszűntek... aztán apád felfigyelt rá és egymásba szerettek, de anyád inkább a biztonságra gondolt és nem a szerelemre vagy gondoskodásra így nem igazán volt boldog.
-Biztonságra?
-Apád képes volt biztonságban tartani őt, de ehhez az kellett, hogy mindent feladjon érte... és ő megtette. Ne kövesd el ezt a hibát te is.
-Megjöttem!- sétált be Johnathan.
-Volt még liszt és tej?- sétált oda hozzá.
-Igen, volt, mindkettőt hoztam, és hoztam csokit is, gondoltam beleapríthatnád és akkor lenne egy plusz íze benne.- vette le cipőjét és kabátját.
-Csodás! Én szépen elbeszélgettem a barátoddal amég távol voltál.
-Barát?- nézett körbe majd pillantott meg.- Nem gondoltam, hogy tényleg eljössz.
-Megkértél szóval itt vagyok.
-Sajnálom ha sokat vártál.
-Nincs gond, ennek is volt előnye.- néztem Joyce-ra, aki csak rám mosolygott.
-WILL! HÉ! WILL!- kiabált Mike mire mindhárman a szobához rohantunk.
-MI TÖRTÉNT!?
-Elaludt hirtelen!
-Ez akkor nem alvás!- sétáltam be majd néztem meg a pulzusát.- Ne csináld ezt kölyök, mert téged kedvellek a legjobban a csapatodból!- szedtem ki a székből és fektettem a padlóra.
-Mi történt?
-Evelyn beszélj hozzánk!- mondta Johnathan.
-Valamitől nem kap levegőt rendesen.
-Hívok mentőt!
-Annyira azért nem rossz a helyzet.
-Nem kap levegőt!
-Mivel valamit lenyelt, ami a torkán akadt!
-Nem fulladozott!
-Mert nem vette észre!- nyomtam egy erőset a hasán.- Gyerünk Will, ne hagyj cserben! Ha meghalsz szomorú leszek, amit mindenki utálni fog!- nyomtam meg megint hasát mire a torkán láttam, hogy valami elmozdult.- Oké, nincs messze a szájtól!
-Honnan tudod mit csinálsz?!
-Hidj nekem mikor azt mondom, volt mikor én voltam a mentős általánosban. A többi lány babákkak játszott, színezett vagy fiúkat nézett, még én sebeket láttam el, olyan sebeket, amik nem egy gyerek szemének valók.- nyomtam meg még néhányszor a gyomrot majd a száját kinyitottam és láttam egy radírdarabot, és mivel nem akartam a szájába nyúlni így hasrafordítottam őt majd megemeltem a felsőtestét így a radír kihullott a szájából simán.
-Még mindig nem lélegzik! Ez nem jó!
-Johnathan, nyugi. Csak egy kicsit.
-A testvérem mindjárt meghal! Megint!
-Nem fog. Ezt figyeld.- ütöttem a fiú hátára, aki fellélgzett.
-Hogy... hogyan?
-Carver varázs.- mondtam ahogy a fiú átölelt.- Oh...
-Köszönöm.
-Ugyan, ez semmiség, ti is megmentettetek engem, sokkal nagyobb veszélytől.
-Ez a lány tényleg egy földreszállt angyal...- mondta Johnathan.
-Will, legközelebb ne rágd a radírt a ceruzád végén.
-Azt hittem a földre esett.
-Pedig felszívtad, szóval jó tanács, szerezz be rágót.
-Rendben.
-Na akkor légy oly kedves és engedj el mert nekem tanulni valóm van a bátyáddal.
-Bocsánat kérek.- engedett el.
-Nincs miért.- mosolyogtam ahogy felálltam és felhúztam őt.- Mike, kérlek ügyelj rá egy fél szemmel jobban, de ügyesen tetted, hogy kiabáltál segítségért.
-Rendben.
-Folytassátok a tanulást és ha segítség kell akkor itt leszünk valahol a házban.
-Még egyszer köszönöm.
-Nincs mit.
-Mikor azt mondtad, őt kedveled a legjobban a csapatodból, azt komolyan gondoltad?- kérdezte Mike mire én csak kisétáltam.- Hé!
-Hol vannak a könyveid? Hol fogunk tanulni? Milyen tanulási módszert szoktál alkalmazni?- mosolyogtam az idősebb fiúra.

Tehát a kanapénál leültünk és elkezdtem neki magyarázni, aztán feladatokat adtam neki miközben én jegyzeteltem, hogy hogyan képes jobban megérteni a tanultakat.

-Adeline, kérsz még teát? Ahogy látom már megittad.
-Adeline?- nézett rám Johnathan.
-Köszönöm nem kérek.
-Úgy tudtam a neved Evelyn.
-Az is... jelenleg.
-Ezt hogy érted?
-Adeline a születési nevem, amit Evelyn-re változtattunk 5 éves koromban, de a nyáron vissza fogom változtatni.
-Akkor minek szólítsalak?
-Aminek szeretnél, de az iskolában csak is Evelyn-nek.
-Értem, akkor itt is annak foglak, hogy ne zavarodjak bele.
-Rendben.

Folytattuk a tanulást és megtaláltam a tökéletes tanulási módszert mire végezetünk.

-Nagyon köszönöm, hogy segítettél, és hogy megmentetted az öcsém.
-Ha bármi van akkor csak szólj.
-Meglesz.
-Mike! Búcsúzkodj! Indulunk!
-Már is mentek?- kérdezte Joyce.
-Nos végeztünk a tanulással és a fiúk már csak nevetgéltek vagy az adó-vevőn beszélgettek valakivel szóval ők is kész vannak.
-Pont készen lett a sütemény.
-Én sajnos nem ehetek süteményt ha ez valamilyen felkínálás lett volna.
-Miért?
-Mert meglátszana és amúgy sem nagyon szeretem az édes dolgokat szóval...
-Értem.
-Itt vagyok.
-Mike, te kérsz sütit?
-Most nem, de köszönöm az ajánlást.
-Én kérek.- mondta Will mire elmosolyodtam.
-Will, egy búcsú ölelést kapok?
-Persze.- sietett hozzám és ölelt meg.
-Vigyázz magadra nagyon, ezt ígérd meg.
-Ígérem.
-Ha megszeged kapsz a fejedre.- néztem szemébe majd egy puszit nyomtam a fejére amitől elengedet.- Köszönöm a vendéglátást.
-Bármikor szívesen látunk.
-Gyerünk Mike, ha sötétedés után érek veled haza anyukád felakaszt.
-Akkor menjünk.
-Sziasztok.

Tehát hazakísértem Mike-ot aztán én is hazamentem.

-Megjöttem!
-Szia Adeline, hogy ment?
-Nem olyan rosszul, mint hittem.
-Ez akkor egy jó dolog.
-Pontosan.
-Oh, volt itt egy fiú!
-Kicsoda?
-Azt mondta a neve Jason.
-É-és miért volt itt?
-Üzenetet küldött. Azt mondta, hogy a hétvégén vár haza, mert bocsánattal tartozik.
-Tényleg ezt mondta?
-Igen.
-Majd meglátogatom... talán.