/ E D D I E M U N S O N /
Az emberek leggyakrabban - főleg a régi időkben - nem is hittek a természetfeletti erőkben, csak ritkán, vagy ha mégis alátámasztották azt a különös dolgot, amit előidéztek, akkor ahhoz az illetőhöz tüstént a veszedelmet...
Mintha ezer éve meneteltek volna abban a hátborzongató világban. Az ég továbbra is vöröses színeiben pompázott, alkalmanként villámok tűntek fel a felhős tájon. Eddie kedvese egyedül lézengett, kicsit távolabb a többiektől.
- Faith, hé! — kiáltott a lány után egy mély, érces hang.
A megszólított megfordult, s egy aggódó szempárt vélt felfedezni, amely fürkészni kezdte őt. Eddie állt vele szemben, kezeiben erősen szorongatta a zseblámpáját. A férfi szörnyen röstellte, hogy úgy letorkollta Faithet, és hogy annyira meg akarta óvni. Tudta, ez a lánynak már nem volt kellemes. S hibáira újra csak akkor jött rá Eddie, amikor egy veszélyhelyzet fenyegette őt és kedvesét.
A lány kétségbeesetten kapkodott levegőért, szemeiből könnyek csordultak ki. Eddie tudta, hogy a lány, a már túlságosan is stresszes helyzet okán pánikrohamot kapott. Kicsit lemaradtak a csoporttól, Munson pedig igyekezte megnyugtatni a Faithet. Belül marcangolta az egész, hogy így kell látnia Őt, akit tényleg nagyon szeret és tisztel.
Eddie tenyerei közé vonta a sós könnyekkel áztatott orcát, és hüvelykujjával simított párat a lány bőrén. Faith mellkasa gyorsan emelkedett fel és le, képtelen volt kezelni ezt a helyzetet. Túl sok volt ez számára, hiszen Vecna mellett még a húga hogyléte, illetve bácsikája is aggasztotta.
- Faith, shhh — vonta magához Eddie a reszkető leányt. — Lélegezz mélyeket, jó? — simított egyet haján a férfi, miközben állát Benward feje tetejére támasztotta. — Hunyd le a szemedet, és csak lélegezz — utasította kedvesen Eddie őt. — Nagyon ügyes vagy.
A lány továbbra is reszketett, s barátja mellkasába fúrta főjét. El akart menekülni a problémái, a félelmei, a bénítói elől, de nem ment. Gyengének érezte magát.
- Sajnálom, Ed — szabadkozott Faith.
- Mit?
- Hogy így viselkedem. Hogy nem vagyok bátor — hebegte, majd elvált a fiútól, egyenesen szemeibe nézett. — Gyáva vagyok.
- Faith, nem — újra tenyerei közt tartotta Benward arcát, és közel hajolt hozzá. — Te vagy a legvakmerőbb. Ez az egész a mindenkit kiborított volna, érthető. Egy hős vagy, Faith.
- Miért mondasz ilyeneket? — kérdezte könnyes szemekkel az említett.
‐ Mert ez az igazság — mosolyodott el halványan Munson. — Ahányszor bántottak az iskolában, ott voltál, segítettél. Vagy. . . Amikor otthon kellett segítened nekem és a bácsikámnak — magyarázta. — Nélküled teljesen lecsúsztunk volna. Ő is hálás neked, Faith. Tudom, hogy minden egyre kicsit másabb, é-és kicsit megrémiszt a tudat. . . — tűrte a lány fülei mögé tincseit Eds. — De ez nem azt jelenti, a változás rossz.
Fait mellkasából, mintha az a szorítás egyre enyhülni kezdett volna. Már nem is szorongott annyira Eddie szavait hallva.
- Meg aztán azzal is tisztában vagyok, hogy a tavaszi szünetet nem a féleszű Eddie Munsonnal és barátaival tervezted — poénkodott a göndör hajú.
- Hiába félek. . . Mind megéri, Eddie. Nem emlékszel? Sokkal jobban szeretek veled lenni. Ezerszer jobb, mintha azokkal a kosaras arcokkal lógnék — nevetett aprót Benward, ami a fiú orcájára is mosolyt csalt.
Eddie dús ajkait a lányéra helyezte, apró csókot nyomva oda.
- Ezt még folytatjuk, oké? Most érjük utol őket — fogta meg bíztatón kezeit a lánynak.
• • •
Ezalatt a pár óra alatt a csapat eljutott a másik világban kitűzött úticélhol, ahol meg is találták amit kerestek. Sikerült mindenkinek kisebb-nagyobb sebekkel visszatérnie az eredeti világba. A csoport tagjai Max házában gubbasztva, a kanapén ülve töprengtek.
- Az lehetetlen, hogy így visszamegyünk oda — erősködött Munson. — Puszta kézzel baromira esélyünk sincs, hogy elbánjunk Vecnával, meg azokkal a kis élősködőkkel — gesztikulált hevesen kezeivel a férfi. — Nem vagyunk mi Thorok.
- Ezért kellenek nekünk fegyverek — replikázta Nancy. — Haza nem mehetünk, így az én pisztolyaim kilőve.
- Szó szerint — poénkodott Dustin nevetve, azonban amikor érzékelte, hogy most senki sincs poénkodós kedvébe, inkább lesütötte szemeit.
A további percekben csak ment a találgatás, hogy mi tévők legyenek. Egyre több és több ötlet vetődött fel, ám egyik sem volt biztonságos.
Henderson ott ült egyedül az egyik széken, pólójának szegélyét piszkálva, elkámpicsorodott képpel. Faith gondolta, hogy odamegy hozzá, és kicsit felvidítja. Nem mindig veszik Dustint komolyan, pedig igencsak meg van az esze a dolgokhoz, nem buta fiú.
- Szia — huppant le Benward a fürtös elé somolyogva.
- Szia — viszonozta a gesztust. — Na, dűlőre jutottatok?
- Nem egészen — vonta oldalra ajkát Faith. — Egyébként tetszett a vicced, Dustin — vigyorgott a lány, mire már a szemben ülőnek is felcsillantak a szemei. — Szerintem jó volt.
- Köszönöm, hogy értékeled.
- Nem értem, hogy miért nem hallgatnak sokszor rád — ingatta fejét rosszallón a barna hajú. — Pazar ötleteid vannak, kellően meg van a komolyságod az egészhez.
- Úgy gondolod? — tudakolta meg mosolyogva Dustin?
- Bizony — boxolt vállába. — Gyere, segíts nekem. Nem bírok velük — biccentett fejével a civakodó tagok felé.
Henderson boldogan indult el a lánnyal. Jól esett neki, hogy ennyire törődő és kedves volt vele.
- Már teljesen tisztában vagyok azzal, hogy Eddie miért kedvel téged annyira — motyogta oda Benwardnak, aki csak szeppenten pislogott vissza a fürtösre. — Szerencsés.
• • •
- Van itt a közelben egy vadász üzlet. . . Va-vagy az a háborús bolt, tele jó cuccokkal — vázolta fel Eddie ötletét. — Ott lehet kapni fegyvereket, szinte mindenfélét. Nagyjából tizenöt, maximum húsz percre van innen.
- Rendben, akkor mutasd utat! — felelte Wheeler habozás nélkül.
Két percen belül már úton is voltak a bolt felé, ahol sokan megfordulnak. Eddie tartott egy kicsit ettől, félt, hogy valaki majd felismeri őket. Már az is elég nagy adrenalint adott neki, hogy el kellett kötnie egy lakókocsit. Ott ült a járműben, az ülőalkalmatosságon Faith mellett, aki idegesen ropogtatta ujjait, kézfejét ölében pihentette.
- Minden rendben lesz — helyezte puha tenyerét a férfi Benwardéra. — Meg foglak védeni, és ettől pedig nem tágítok. Nem fog bajod esni — vonta magához Faithet. Munson mellkasára hajtotta fejét, és úgy hallgatta a fiú szívének egyenletes dobbanásait.
- Mindenki félreismer téged, Eds. Ennek nem így kellene lennie — dünnyögte barátjának, aki csak sóhajtott egy hatalmasat.
- Nekem ez tökéletes. Nem kell nekem harminc barát. Számomra ez a csapat többet jelent. . .
☆☆☆
Йой! Нажаль, це зображення не відповідає нашим правилам. Щоб продовжити публікацію, будь ласка, видаліть його або завантажте інше.
