Fognyomok (Supernatural 18+)

26. fejezet

Semmi sem jobb annál, mint amikor a gerincem mentén végignyúló puha csókokra ébredek, azután pedig az első morgó hangra válaszul egy ázott fej bújik kuncogva a vállamba.

- Esőben is elmentél futni? - motyogom a pasim érezhetően nem a zuhanytól nedves hajába, ahogy a hátamra gördülök, aztán nyújtózkodom egyet csukott szemmel.

- Akkor még nem esett… - feleli halkan, majd fölém hajolva hevesen az ajkaimra tapad, én viszont megragadom a derekát, hogy magam mellett tartsam, de elhúzódom az egyre követelőzőbb csókjaitól. Alig aludtam, még a szemem sem nyitottam ki, és a torkom is ki van száradva. Ilyenkor nyűgös vagyok. És ezen maximum a friss kávé és sült bacon illat tud segíteni.

- Morgós! - nevet fel szeretetteljesen, és hagyja, hogy eltávolodjak tőle, majd a kezembe nyom egy palack ásványvizet. Túl jól ismer már.

Megdörzsölöm a szemeim és felkönyöklök, aztán végig őt nézve legurítom a fél üveggel. Elnyílt ajkakkal figyeli, ahogy a szám sarkánál lefolyik néhány csepp az államra, majd megnyalja a száját, és megköszörüli a torkát.

- Hozok regge…… - kezdi, arra viszont nem számít, hogy az éjjeliszekrényre téve a palackot utána nyúlok, és magamhoz rántom. Átvetem rajta az egyik lábam, és egy szempillantás alatt magam alá gyűröm. - Ó, már fel is ébredtél…? - nevet fel rám meglepetten, én pedig felelet helyett inkább csak birtokba veszem a száját. Közben nagy nehézségek árán leszerencsétlenkedem róla a nedves pólót, aztán a feje felett leszorítom a csuklóit a párnára.

- Egy pillanat alatt - morgom az ajkai közé, a szabad kezemmel a mellizmába markolva. - Amikor vizespóló versenyen kell zsűriznem, nagyon gyorsan elfelejtem, mennyire vagyok álmos.

Imádom a gyönyörű dombokat és völgyeket a mellkasán. A bőre puhaságát, és az alatta meghúzódó kemény izmok kontrasztját. 

- Ühüm… - dörmögi halkan, miközben ívbe feszíti a gerincét. - Gyakran előfordul, hogy felkérnek? - kérdi meg, de választ biztosan nem vár rá, mert kihúzza a kezeit az enyém alól, és a fenekemre simítja őket, úgy húz szorosan az ágyékához. Hátravetett fejjel nyög fel, én pedig nem tudok ellenállni a hosszú, inas, napbarnított nyaka látványának. Ilyen lehet vámpírnak lenni. Úgy vonz, hogy ha ő nem épp ezt akarná elérni, akkor is nagyon sok mindent feláldoznék azért, hogy megkóstolhassam. Az orrom hegyét végigvezetem a sercegő borostáin, majd végignyalok a lüktető ereken, miközben a körmeim a mellkasán át szánkáznak le az érintésemtől megremegő hasfalán, egészen a nedves futónadrág gumírozásáig. Ezt is nagyon hamar le kell vennem róla. Szavak nélkül is tudom, hogy pontosan ez uralja most az ő gondolatait is, ugyanis türelmetlenül emeli meg a csípőjét, hogy hozzám nyomja a mostanra már teljesen életre kelt merevedését. Az állkapcsát végigcsókolva épp elérnék a szájáig, az ujjaim pedig lassan a gumi alá csúsznak, amikor a halk nyikkanást, ami a torkából kiszabadul, elnyomja az ébresztő.

Összeszorítom a szemeim, és egy pillanatra a nyakhajlatába temetem az arcom, de egy mély sóhajt követően szitkozódva a telefon után nyúlok, hogy elhallgattassam. A számokra nézve lelombozottan veszem tudomásul, hogy nem kezdhetünk már bele semmibe.

- Mennünk kell - suttogom a szájára néhány apró puszi kíséretében, és még egy nehézkeset sóhajtok. Finoman végigsimítok az oldalán, de mielőtt felkelnék, pár másodpercig még nézem az arcát, folytatom az aprócska puszik ide-oda szórását, ahogy a mellkasán cirógatom a puha szőrt.

- Igen, tudom - feleli zihálva. Látom rajta, hogy legalább annyira csalódott, mint én.

- Később bepótoljuk. Duplán. Oké? - mosolygok rá, ahogy feltápászkodom róla, ő pedig visszamosolyog és bólint egyet.