Fognyomok (Supernatural 18+)

19. fejezet

- Öltözz! - nyitok rá Walkerre, aki ezalatt a talán tizenöt perc alatt már kényelembe is helyezte magát az ágyon, és most meglepetten bámul rám a könyve árnyékából. Gondolom azt hitte, ma már nemigen fogok visszajönni. - Mégsem jössz? - kérdem sürgetőn, mire szó nélkül felpattan, és gyorsan felhúzza a cipőjét meg a kabátját. - Sam küldött, csak hogy tudd… - tárom ki az ajtót, hogy magam elé engedjem.

- Miért? - fordul felém, mielőtt kilépne a sötétbe.

- Hogy tanulj - biccentek újra a parkoló felé, de ő elveszi a kezemet a kilincsről, visszacsukja az ajtót, és egy sietős, ámde mély és szenvedélyes csókkal köszöni meg talán azt, hogy visszajöttem érte, majd szinte kiszalad az Impalához, hogy reagálni se tudjak. Csak fejcsóválva nézek utána, és közben érzem, hogy egy apró mosoly bujkál a szám szegletében.

Egész úton figyelem őt a visszapillantó tükörből, és olyan jeleket keresek, ami alapján megvétózhatom ezt a mai bevetést. Ha egy pillanatra is felmerül bennem, hogy veszélyt jelent magára vagy akár ránk, visszaviszem a motelbe. Meglepően nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tűnik, néha még lopva rám is mosolyog, amikor észreveszi, hogy a tükörből nézem őt.

A temető bejáratánál mindannyian magunkhoz vesszük a fegyverünket extra tárral és a biztonság kedvéért egy-egy pengét is. Hátha mégis vámpírokba futunk. Szerencsés éjszakát fogtunk ki, az égbolt tiszta, és a hold fényesen világít a csillagok között. Egymást egy pillanatra sem szem elől tévesztve pásztázzuk végig a sírkertet, és amikor egy fás résznél mozgást észlelünk, azonnal abba az irányba indulunk mindhárman. Már előre eldöntöttük, hogy nem válunk szét. A sötét alaknak hamar nyoma vész, ami számomra azonnal bizonyítja is, hogy ghoulra vadászunk. Gyorsak, észrevétlenek, ha azok akarnak lenni, és a saját terepükön pont úgy mozognak, mint a macskák. Ahogy tovább megyünk, egy gránit fejfánál egy fiatal lány hervadozó csokrot szorongatva, lehajtott fejjel áll a sötétben. Nem mondom, hogy nem lesz azonnal gyanús, de a szomorú szemei a holdfényben, ahogy felénk pillant, elbizonytalanítanak. Sam azonban rögtön reagál, először szándékosan a combját találja el, mert bizonyíték nélkül nem fog kivégezni egy embert, de amikor meg sem kottyan neki, sőt, elhajítja a virágokat, és nevetve tovább szalad, én is felemelem a fegyverem. Mindketten megpróbáljuk hátulról fejbe lőni, de túl gyors, és eltűnik a szemünk elől. Most már biztos, hogy ghoul.

- Honnan tudtad? - kérdi meg Walker halkan, és arra céloz, hogy Sam szó nélkül meglőtt egy látszólag ártatlan lányt. Annak ellenére, hogy vakon megbízom az öcsémben, a válasz most engem is érdekel, mert én speciel nem tudtam, de közben azért biccentek, hogy induljunk utána.

- Nézegettem ma egy darabig egy kicsit talán szürkébb, de kísértetiesen hasonló arcot a hullaházban - feleli Sam röviden, és maga előtt tartva a fegyverét, ő megy elöl.

- Azért az biztató, hogy úgy tűnik, azóta nem evett meg senkit… nem? - húzza fel a szemöldökét a Ranger.

- Meglátjuk - intem le. - Maradj csendben, és figyeld a bal oldalt.

Bólint, én pedig többnyire az út jobb oldalán fekvő sírokra koncentrálok, amikor hátulról hirtelen a nyakam köré fonódik egy erős kar. Kicsivel inasabb és szőrösebb, mint egy huszonéves kislányé lenne.

- Ketten vannak! - kiáltok fel azonnal, bár levegőt is nehezemre esik venni a szorításában, és közben előre bukom, hogy a fejem fölött átdobjam a dögöt, de nem úgy sikerül, ahogy terveztem. Nem csak ő, hanem én is a földön kötök ki, és a szemem sarkából látom, ahogy a nőstény Samet támadja meg.

Walker próbál célozni, de nem meri meghúzni a ravaszt, mert a dulakodás közben akár minket is eltalálhat, így a két ghoul pajzsként tartva maguk előtt, emberfeletti sebességgel a fészkükbe hurcol minket. Alaposan megkötöznek, de perceken belül magunkra is hagynak a kriptában.