8. fejezet

436 35 12
                                    

- Csipkerózsika, ideje indulnom… - ébresztgetem finoman, és az érintesemre azonnal megmozdul.

- Mmm… szándékosan sosem tudnék így elaludni fényes nappal - motyogja álmosan. - Mit tettél velem, Dean? - mosolyog még mindig lehunyt szemekkel, mint egy elégedett csecsemő, aki teleette magát, és egyáltalán nem érdekli az ágyán túl a világ többi része.

- Mit? Ha már most nem emlékszel, az elég nagy baj - piszkálódok, de a bárgyú vigyort képtelen vagyok levakarni az arcomról.

Lassan felemeli a pilláit, sóhajtozva a szemembe néz, és a szája felfelé kunkorodó sarkának rezdüléseiből látom, hogy épp végigpörgeti magában az eseményeket.

- Sosem fogom elfelejteni - suttogja, ahogy egy láthatatlan rózsaszínű szemüvegen keresztül pislog rám. Hát a halálnál is biztosabb, hogy én sem fogom őt soha az életben elfelejteni.

Finom érintésekkel arrébb rendezem a tincseit, aztán megpuszilom a homlokát. Mindketten tudjuk, hogy ez már a búcsú előszele.

- Ha majd erre visz az utad néhanapján, meglátogatsz? - kérdi, és egy halvány csókot lehel a párnaként is jó szolgálatot tett bicepszemre, aztán közelebb fészkeli magát, és az orrát édesen az állkapocscsontomnak nyomja. A mellkasomon fekvő meleg tenyere felkúszik a nyakamra, és az ujjaival cirógatni kezd a fülem mögött. Felsóhajtok az érzésre, és egy pillanatra lehunyom a szemem.

Bárcsak visszajöhetnék, amikor csak szükségem van egy ilyen érintésre. Tudom, hogy azt várja, fordítsam felé a fejem, és újra csókolózzunk. Képzeljük azt, hogy nem számít, hány óra van, és szeretkezzünk újra. De nem teszem meg. Hosszú másodpercekig gondolkodom a válaszon, és végül arra jutok, hogy nem fogok hazudni neki.

- Nem hiszem - csóválom meg a fejem komor arccal egy mély sóhaj után.

- Értem - bólint, a cirógatás a nyakamon megakad, és szinte hallom, ahogy kihagy egy ütemet a szíve. Vagy talán a sajátomat hallottam. Egy nehézkeset nyel, de nem emeli fel a fejét a vállamról. 

- Nem, nem érted. Nem tudhatja meg senki azt, ami köztünk történt - jelentem ki egyértelműen, és finoman kihúzom alóla a karomat.

- Ne aggódj, nem mondom el senkinek! Én sem verem nagydobra, hogy… - kezdené magyarázni a szivárványos zászlótól indulva, a tisztes családapa imidzsen át, ki tudja merre, de közbevágok.

- Félreértesz. Nem azért, mert férfi vagy. Nőhöz sem megyek vissza - ráncolom a homlokom.

Feltámaszkodik a könyökére, és kíváncsian figyel, aztán grimaszolva megböki az oldalam a mutatóujjával.

- Dean, olyan nincs, hogy valaki csak egyéjszakás kalandokra van tervezve… - ironizál, és még egy mosolykezdemény is újra kiül az ajkaira. Ezek szerint még mindig nem érti. Nem erre terveztek. És nem is én választottam. Tetszik vagy sem, ezzel kell együtt élnem, ha nem akarok lépten-nyomon ártatlan hullákat hagyni magam után. Amikor nem felelek, homlokráncolva folytatja. - Nem túl gyerekes ez az egy ágyba nem fekszünk be kétszer hozzáállás? Nem az életedet kérem, csak néha egy-két üres órádat.

- Ha vadásznál, tudnád, miért mondom. Egyáltalán nem gyerekes indíttatásból - ingatom a fejem, és elsötétül a tekintetem, ahogy a távolba nézek. - Ezek a dögök megtalálnak mindent és mindenkit, aki egy kicsit is fontos neked. Először csak zsarolnak velük, aztán szépen lassan megkínozzák és egyesével elpusztítják őket, amíg meg nem adod nekik, amit akarnak. Ha van valakid, sebezhető vagy, könnyen fogást találnak rajtad. És én ezt többé nem engedem nekik - fejtem ki, hogy érthető legyek.

Fognyomok (Supernatural 18+)Where stories live. Discover now