Fognyomok (Supernatural 18+)

18. fejezet

Amint Sam elsétál, vagy sokkal inkább feszülten eltrappol, Walker azonnal megpróbál szinte kétségbeesetten meggyőzni arról, hogy magunkkal vigyük, mert pontosan tudja, miért hagyott itt vele. Hogy én hassak rá.

- Tudom, hogy azt gondoljátok, nem állok készen, de…

- Fogalmad sincs, hogy reagálnál szemtől szembe kerülve egy vámpírral - szólok közbe, és megingatom a fejem. Nem engedem, hogy végigmondja a védőbeszédét, mert most nem lágyulhatok el. Ha valaha is vadász lesz belőle, az nem most lesz, alig három nappal azután, hogy szembe kellett néznie a szörnyeteggé alakult fiával. - Túl friss ez még, higgy nekem - ragadom meg gyengéden a vállait, és arrébb húzom egy kicsit az istálló takarásába, hogy Sam se a házból, se a kocsitól ne láthasson minket.

- És szerinted arra kész vagyok, hogy egyedül maradjak az üres házban? - kérdi meg zaklatottan, és érzek valamiféle hisztérikus élt is a hangjában, ami nagyon nem tetszik. Ráadásul ezzel nem is tudok vitába szállni. Csak rázom a fejem, mert tudom, hogy arra sem áll készen, de ez akkor sem jelenti azt, hogy magammal kellene hurcolnom. Nem tehetem. Nem dobhatom be a kígyóverembe, csak mert nekem ott van dolgom. Itt biztonságban van, és most csak ez számít. 

- Bébi… - lehelem, és közelebb húzódok hozzá. Más érzékeire kell hatnom, mert az eszére most nem tudok. Hátrasandítok, mielőtt a mellkasára simítom a két kezem, és az ujjaim lassan felkúsznak az arcára. - Te lettél a gyenge pontom. Nem tudnék úgy ott lenni fejben, ahogy kell, mert minden pillanatban rád akarnék vigyázni. Emlékszel, mit tanítottam, ugye? Vadászként nem lehet gyenge pontod, mert azt a szörnyek mindig kihasználják. Én pedig teljes erőmből felrúgtam ezt a szabályt.

- Sam talán nem számít ugyanúgy, vagy méginkább a gyenge pontodnak? - kérdez vissza azonnal keményen, mintha ez a vallomás nem is mozdított volna meg benne semmit. És bár nagyon mellbevág az érzés, de ezzel csak újabb nyertes menetet tudhat a magáénak, mert erre sem tudok mit felelni. Talán Samnek mégsem engem kellett volna itt hagynia. A diplomácia mindig is inkább az ő erőssége volt. Én főleg erőszakkal érem el, amit akarok. Ami viszont a Rangernél itt és most egyáltalán nem opció. Nem fogok úgy bánni vele, ahogy nem érdemli meg, csak hogy ezzel elérjem, amit Sam, még ha joggal is, de vár tőlem. - Ne mondd nekem, hogy egyedül, a gyenge pontod nélkül erősebb vagy, mint vele az oldaladon! Sokkal több erőt ad, mint amennyit elvesz az, hogy ott van melletted. Tudom, érzem abból, ahogy beszélsz róla, látom abból, ahogy ránézel. Ott voltam, elfelejtetted? Legyőzhetetlen egységet alkottok ti ketten, hiába jössz folyton a gyenge pontokkal!

- Ne hasonlítsd össze kettőtöket! Semmiben, ezt már nagyon sokszor elmondtam. De ha arról van szó, hogy szörnyekre vadászni megyek, akkor főleg ne. Sam gyerekkora óta erre van nevelve. Ez fájni fog, de te egy pelenkás vagy, míg ő egy keményen kiképzett harcos! - vágom könyörtelenül a fejéhez az igazságot, mert valahogy meg kell értetnem vele, hol tart ő hozzánk képest. Bár a hangnem durvának semmiképp sem mondható, a szavak annál inkább. Egy nagyot nyel, de meg sem rebbennek a szempillái. Mit mondhatnék még, hogy meggyőzzem? Képtelen lennék ennél is bántóbb lenni vele. - Ez nem beképzeltség, ez egész egyszerűen húsz-harminc évnyi színtiszta előny. Ettől függetlenül igazad van, ő a leggyengébb pontom. És elmondhatatlanul sokszor mentünk bele öngyilkos helyzetekbe a másik miatt, egyáltalán nem vagyunk legyőzhetetlenek. Nem is tudom, minek köszönhető, hogy még ma is itt vagyunk mindketten… - húzom el a számat fejcsóválva. - Veled ezt nem tudom megcsinálni.

- Legalább hadd legyek ennek az egységnek egy picike része. Hadd erősítsem valahogy én is azt, amitek van. Amíg nem bíztok abban, hogy többet tudok adni, mint elvenni, leszek a sofőrötök. Vagy a hamburger futár. Az, aki fél éjszaka biztonsági kamera felvételeket bámul. Bármi. Éreznem kell, hogy kellek valamire. Képtelen lennék itt maradni… szükségem van arra, hogy mellettem legyél… - csuklik el a hangja, és a könnybe lábadó szemeivel rám pillant, de rögtön utána félre is néz, mert nem akarja, hogy lássam a gyengeségét. Elfordulna, de megragadom a karját, és visszapördítem.