Egy boszorkány csókja

Qatre - Kikelet

A vár népe verőfényes, vidám napra virradt. Tsuyu széles száján mosoly terült el. Csukott szemmel élvezte még a vidám madárcsicsergést, miközben a nap sugarai az arcát simogatták.

A gondolataiba merült. Talán nem is lesz olyan rossz ez a házasság. Igaz ami igaz, a királlyal még nem beszélhetett – Tsuyu nem volt biztos benne, hogy a saját, vagy az ő hagyományaik miatt –, de Ochako-chan olyan kedves, és szép, és az illata! Egy ilyen elragadó, őszinte mosolyú – na hát az a mosoly, Tsuyu úgy érezte, egész életét békaként élné le azért a csodálatos mosolyért cserébe–, ilyen ragyogó lánynak nem lehet olyan rossz a királya se. Ráadásul olyan sok jót is mesélt róla Ochako chan, bíztatta magát Tsuyu.

Igen, Ochako-chan, ugyanis előző délután ezzel a jelzővel kezdték illetni egymást. Hosszasan beszélgettek még, mindenről és mindenkiről. Tsuyut leginkább a saját közlékenysége lepte meg, de valami megmagyarázhatatlan nyugalom költözött belé, és csak az után gondolkodott a következményeken, hogy már kimondta a gondolatait. Egész délután csak beszélgettek és kacagtak. Valami furcsa bizsergés járta át őket, amitől Tsuyu egyszerre érzett végtelen nyugalmat és izgalmat, amitől a szíve csak úgy zakatolt, és annyira belefeledkezett ebbe az egészen új érzésbe, hogy észre se vette, hogy a vár népe utánuk fordul. Nem vette észre, hogy a szolgálók, az őrök, az inasok, és úgy egyáltalán mindenki arról beszélt, hogy szeretett hercegnőjüket még soha nem látták ilyen vidámnak.

A személyzeti ebéd alatt azt is mindenki megtudhatta, hogy amikor a szobalány a reggel bekopogott a hercegnőhöz, és jó reggelt kívánva behozta aznapi ruháit, majd öltöztetése közben megdícsérte, mondván "felséged valósággal ragyog ma reggel!", Tsuyu csak megköszönte, és szendén a lányra mosolygott.

Ez köztudottan nem volt mindennapos. Tsuyu-hercegnő persze mindig kedves volt velük, többségüket már gyermekkora óta ismerte, vagy egyenesen együtt nőttek fel, de általában csak udvariasan megdícsérte a hajukat, a ruhájukat, egy erőtlen mosollyal az arcán érdeklődött a hogy létük felől, és nem lehet mást mondani, olyan volt, mint szar a napon.

Tsuyu az ő jókedvét övező izgalomból persze nem vett észre semmit. Hiszen hat napon belül esküvő lesz, hát nem csoda, ha ilyen izgatottak, gondolta, és lerohant a kertbe, ahol Ochako-channal találkoztak.

- Tsuyu-chan! - Tsuyu arcán a levakarhatatlan mosoly még szélesebb lett, és úgy érezte, még fényévekre van a másik lánytól. Határozottan biztos volt benne, hogy ezt a távot csak is futva lehet megtenni.

- Izgulsz? - kérdezte látványos izgalommal Ochako.
- Mmiért? - bizonytalanodott el Tsuyu.
- Ma lesz az első ruhapróbád! - visította Ochako. - Aztán pedig meglátogatjuk édesanyádat, és átnézheted, az anyagokat és virágokat, amiket a dekorációhoz választott.

Tsuyu erről egészen meg is feledkezett. Na, nem baj, gondolta, még így is egész nap ott lesz vele Ochako.
-Igen, már nagyon várom! - mosolygott a lányra. Ochako pedig kézenfogta, és kacagva szaladni kezdett vele a szalon felé, ahol már

Egy kész tortúra volt a délelőtt. Először levették a méreteit, aztán mutattak neki néhány ruhát, amik alapján majd a varrónők dolgozhatnak.
Ochakot közben magához hívatta Midoriya király, aminek hatására Tsuyu valahogy még borúsabban kezdte szemlélni a dolgokat. A felpróbált ruhákat az állványukon még csinosak találta, de amikor felvette és a tükörbe nézett, csak széles száját, dülledt szemeit és lapát tenyereit látta, mindegyikben kellemetlenül érezte magát.

A körülötte sürgő-forgó varrónők bókjaira és kommentárjaira csak udvariasan bólogatott. Csak a varrónők profizmusának köszönhető, hogy viszonylag hqmar sikerült összegyűjteni a szükséges információkat, és Tsuyu kicsivel ebédidő után elszabadulhatott.

Nevetségesnek találta, hogy némi ruhapróbálástól így kimerült és megéhezett. Amint kilépett az ajtón, a gyomra hatalmasat kordult, így rögtön a vár konyhája felé vette az irányt.
Ámbár most, hogy Ochako nem volt ott mellette, enni se volt akkora kedve.

A konyhán örömmel fogadták, egy félbehasított cipóban adtak neki néhány szelet pecsenyét és salátalevelet, és bár a szakács kedvessége és az ebéd látványa is feldobták már kissé, mikor kishíján beleütközött Ochakoba a konyha ajtajában, végleg visszagörbült a mosoly az ajkára.

- És, hogy ment a próba? - érdeklődött Ochako, amikor már a várfal tetején lógatták a lábukat, és felváltva majszolták a  cipót. Tsuyu

- Borzalmas volt. Hihetetlen, hogy ez a nap lesz életem legszebb napja, én pedig odaállok valami gyönyörű ruhában, amin éjt-nappallá téve dolgoztak, és az egész képet elcsúfítom.

- Ugyan már, ezt te sem gondolhatod komolyan! Hiszen bármiben gyönyörű vagy!

- Na, persze! - horkant fel Tsuyu. - Trampli vagyok, és kész. Ha nem lenne elrendezve a házasságom, valószínűleg pártában halnék meg.

A szavaiból keserűség áradt, ez pedig nagyon bántotta Ochakot. Tsuyu felé fordult, és két kezét — amiben a cipót fogta — kezei közé vette.

- Tsuyu-chan. - kezdte komolyan, mélyen a lány szemeibe nézve. - Te igazán, lélegzetelállítóan szép vagy! Nem tudom, honnan veszed ezt az oltári butaságot, amit inkább el se imsétlek, mert itt szakad ránk az ég! - Tsuyu elpirult, arcán egy halvány mosoly suhant át. - Biztosíthatlak, hogy ha nem lenne már elrendezve a házasságod, akkor személyesen gondoskodnék egyről.

- Már hogy-  Te úgy érted, hogy - hápogott rettentő zavartan Tsuyu, aki határozottan úgy érezte, hogy nagyon közel vannak egymáshoz, talán annyira, hogy Ochako érezheti az ő lángoló arcának melegét. A szíve nem, hogy a torkában, minden egyes testrészében dobogott, és úgy érezte, zavarában menten felfordul.

Ochakoban is hasonló érzelmek dúltak, és igatottan konstatálta, hogy Tsuyu lesüti szemeit, ajkait lassan közelíti hozzá. Lehúnyta a szemeit, átadta magát a pillanatnak, és- nade, várjunk csak, saláta roppanása, határozottan rágás hangot hall. Kinyitja a szemét.

Semmi kétség. Tsuyu szája szélén kikandikál a hatalmas falat, amit épp az imént harapott le a csodás ízű pecsenyés cipóból.

____________________

885 szó
Szerencsére senkit nem izgat a sztori, különben már az összes olvasómat elvesztettem volna ezekkel a kimaradásokkal.
Éljen a grund!
(Btw, asszem teljesen el fogok térni az "eredeti forgatókönyvtől", ami senkinek nem fontos, de gondoltam megjegyzem itt, legyen min cringeelni ha majd egyszer visszaolvasom.
Ennek oka részben az, hogy nem találom a jeles olvasmányt...)