Egy boszorkány csókja

cinque - Banyadalom

Aznap délután Tsuyu súlyos fáradtságra hivatkozva elküldte Ochakot, hogy holdtölti átváltozásából ne sejthessen semmit, hétfő reggeltől azonban el se lehetett őket választani.

Ochako a kezdeti zavarán túltéve magát, valóban remek társaságnak bizonyult.

Tsuyu remekül szórakozott a lány történetein, amiket vőlegényéről mesélt. Eddig se volt számára ellenszenves a fiatal király, de Ochakonak köszönhetően még az is megfordult a fejében, hogy idővel megkedvelhetik egymást.

A napok csak úgy röpültek, és talán észre se vették, mennyi minden történt velük hirtelen. Ochako elvitte a hercegnőt sétálni, az erdőben együtt hallgatták a madárcsicsergést, virágot szedtek, beszélgettek.

- Odanézzen! - ámuldozott Tsuyu egy hatalmas tölgyön viruló virágra mutatva. Hétfő délelőtt Ochako felvetette az ötletet, hogy menjenek ki az erdőbe, így rögtön ebéd után el is indultak.
- Az egy orchidea. Gyönyörű virág, de nehéz hozzájutni, mivel fent nő, a fák ágain felhalmozódott avarban.
- Valóban csodaszép. - helyeselt Tsuyu.
- Tudja mit, felség? Lehozom önnek! - szánta el magát Ochako.

Tsuyu enyhe aggodalommal figyelte, ahogy a lány felhajtotta hosszú szoknyáját, hogy átkulcsolhassa a fa törzsét a lábaival, és már mászott is. Meglepően gyorsan és ügyesen haladt fölfelé, és hamar elérte az első ágat.

Innen már csupán néhány lépés és kapaszkodás volt az áhított virág, amit megszerezve Ochako visszafelé kezdett mászni.

- Uraraka-san! Legyen óvatos!
- Ne aggódjék felséged, gyakorlott vagyok az ilyesmiben!

A híres utolsó szavak egyike. Ochako lába megcsúszott, és fél kezében az orchideával, egyenesen Tsuyura esett.

Az arcuk olyan közel volt egymáshoz, hogy nagyon, és úgy érezték, mintha az erdő hangjai elhalkultak volna. Mintha egy hangszigetelt burokban feküdtek volna, csak egymás légzését hallották.

Tsuyu szemei tompán bámulták társalkodója íriszeit, orrának vonalát, ajkait. A gyomra remegett, a táj körülöttük bukfencet vetett, ahogy Ochakoval az ölében felült, és megmagyarázhatatlan késztetés érzett, hogy megcsókolja őt.

A barna szemekbe bámult, érezte a másik reszketését, a szívverése összekeveredett a sajátjával, ahogy a mellkasuk összesimult, és ha akart volna se tudott volna olyat mondani, ahol szívesebben lett volna abban a pillanatban, de-

- Szent Horikoshi! - kapott Ochako az ernyedt hercegnő után.

- Azt hiszem beverhettem a fejemet.. - állapította meg Tsuyu, ahogy émelyegve eltávolodott a másiktól.
- Menjünk vissza a kastélyba. - indítványozta Ochako.

És így is tettek. Tsuyu léptei lassúak voltak és bizonytalanok, így elég lassan haladtak, de Ochako szinte észre se vette, annyira belemerült a gondolataiba. Mit is tettek volna éppen? Ő, Izuku bizalmasa, kishíján megcsókolta Izuku menyasszonyát. Belegondolni is szörnyű, váltott gyorsabb tempóra.

Tsuyu fejében is hasonló gondolatok jártak, bár kissé kába volt, és ezek a gondolatok mintha a racionalitást nem ismerve keringtek volna elméjében. Végül arra jutott, hogy nem is baj, hogy nem kóstolta meg az orchiedát, hiszen a békák nem tudnak repülni-

- Horikoshira, nagyon beüthettem a fejem.. - motyogta, és meggyorsította imbolygó lépteit, mert kísérője már jópár méterre lehagyta. - Uraraka-san! - a lába azonban beakadt egy kiálló gyökérbe.

Ochako gondolatain tompán áttetszett, hogy szólították, és az utolsó pillanatban egy mozdulattal megállította a hercegnő zuhanását. Tsuyu ernyedt teste félig a sárban, és a feje alig egy arasszal a föld felett...

- Tessék felség, igya meg - tartott Tsuyu orra alá egy fiolát Ochako. Tsuyu elfintorodott, köhögött párat.
- Fúj, mi volt ez? - tolta el Ochako kezét, és határozottnak szánt mozdulatokkal fölállt.
- Szamócapárlat - motyogta Ochako, majd gyorsan belekarolt az imbolygó hercegnőbe, és a kastély felé terelte.

- Maga boszorkány? - torpant meg nemsokára Tsuyu, és hatalmas szemeivel ködösen bámult el Ochako füle mellett.
- Nem. - jelentette ki Ochako. Tisztában volt vele, hogy a hercegnő ugyan per pillanat nem tudta lereagálni, de valójában az esés pillanatában tisztában volt vele, hogy nem a kezével kapta el. Egy pillanatra egy láthatatlan erő tartotta meg, és ő csak utána ért oda.

Nagyon remélte, hogy a sokk, a fejsérülés és a magas fokszámú alkohol, amit a hercegnővel megitatott, eléggé elhomályosítják ezt a részletet. Esetleg a majdnem csókot is-

- Nyomatékosan kérem, - szólalt meg hirtelen, minden átmenet nélkül Tsuyu - hogy ne húzzon le az útról.
- Természetesen felség, de engedelmével, ön akar folyvást bekanyarodni a bozótba. - tolta vissza finoman Ochako ismét a hercegnőt.
- Oh valóban? - merengett el Tsuyu, és minden illemet levetkőzve hosszú békanyelvének sarka kibuggyant a száján. Ezt végtelenül szórakoztatónak találta, és brekegésszerű kacagása ragadósnak bizonyult.

- Cssss felség, maradjon egy kicsit nyugton. - próbálta elfojtani kuncogását Ochako, ahogy a várkapuhoz értek. A hercegnőt maga mögé próbálta tolni, de a kapuőr mellett elhaladva Tsuyu így is indokolatlan vehemenciával kezdett neki integetni, és mire Ochako kettőt pislogott, már a lépcsőn ugrált föl.

Végül nagy nehezen elérték a hercegnő lakosztályát, ahol Tsuyu rájött, hogy ő valójában nagyon fáradt, és a nem kicsit sáros ruhájában belevetődött az ágyba.
Ochako vett egy mély levegőt, és sorra vette a tennivalóit.

"Először is, úgy tűnik, hogy a pletykák igazak a hercegnőt ért átokról. Ennek utána kell járnom alaposabban.
Másodszor, ha a királynő meglátja, milyen állapotban érkezett haza rögtön az első délután, nekem lőttek, és még Izukunak is csak gondot okozok.
Át kell öltöztetni és megfürdetni a hercegnőt, valamint a fejsérülését is meg kéne vizsgálni, bár úgy tűnt, nem olyan komoly.."

- Talán a sorrend nem ez lesz. - motyogta Ochako. Lehúzta a hercegnő átázott topánkáit és kabátkáját, visszatolta Tsuyut nagyjából az ágy közepére, hogy kevesebb eséllyel essen le, majd elszaladt a szobalányokért, hogy együttes erővel rendbehozzák a hercegnőt.