Ezt felvetted?

XXIV.

– Szia! – Eriket körbeölelte a házból kiáradó meleg fény. A haja szerteszét állt, Nándi látott bongyor tincseket, de olyanokat is, amelyek már javarészt kirúgták magukból a göndörséget. Csak akkor állt így Erik haja, ha sokat túrt bele, és Nándi pontosan tudta, mikor túrja sokat a barátja a haját. – Gyere beljebb! Nem esik?

Nándi belépett. Az ujjai megremegtek, ahogy elkezdte kigombolni a kabátját, gyorsan meg is dörzsölte őket. Csak a hideg. Egészen biztosan csak a hideg.

– De, de nem olyan vészes. – De vészes volt. Az ajtó előtt való töketlenkedésének köszönhetően Nándi tincsei átnedvesedtek, és még a pulcsijának a kapucnija is megázott. – Bocs, hogy kicsit késtem. Még tanulnom kellett.

Erik biccentett egyet, a felkarját vakargatta.

– Nem baj. De ha nem érsz most rá...

– De ráérek. – Nándi rátaposott a cipője sarkára, hogy kilépjen belőle, majd felakasztotta a kabátját a fogasra.

Szembefordult Erikkel, de egy pillanatra azt kívánta, bár ne tette volna ilyen nagy lendülettel. Pár hete ilyenkor megölelte volna, vagy Erik összeborzolta volna a haját, de most egyszerűen csak itt állt. A keze lógott maga mellett, nem akarta a zsebébe csúsztatni, mielőtt Erik azt hinné, teljesen elzárkózik előle, de nem is találta meg az utat a barátjáig.

Aztán Erik mozdult meg. De nem ölelésért.

– Nem olyan vészes? – ismételte el, ahogy Nándi kapucnijához nyúlt, és megtapogatta. – Tiszta víz vagy! Gyere, adok egy másik pulcsit.

Nándi már épp ellenkezni akart, de Erik a szobája felé terelgette. Közel mentek egymáshoz – nem annyira közel, mint régen, amikor össze-össze ért a kezük egy-egy lépésnél, de elég közel ahhoz, hogy Nándi hallhassa Erik egyenletlen légzését.

– Mit kellett tanulnod? – kérdezte Erik, ahogy a szobájába érve egyből a szekrényéhez lépett.

Nándi lehuppant az ágy szélére. Az agya nehezen idézte vissza, melyik füzetébe is meredt órákig, mielőtt átjött Erikhez, de még az sem teljesen rémlett neki, hogy elmondta, tanulnia kell.

– Nyelvtant – mondta végül, ahogy körülnézett Erik szobájában. – Eltűntek a dobozok, amikben a cuccaid voltak.

Erik Nándi felé fordult, kezében egy száraz pulcsival. Követte Nándi tekintetét pár másodperc erejéig, majd odaadta a pulóvert, és ő is leült. Csak ő nem az ágyra, hanem az íróasztalánál lévő gurulós székbe.

Nándi kelletlenül biccentett. Nem akart belebújni a pulóverbe. Már így is eléggé úgy érezte, a torkát elszorítja valami.

– Délután kipakoltam az összeset – bólintott Erik.

– Azt hittem, azért tartod dobozokban a cuccaidat, hogy majd a költözésnél egyszerűbb legyen a pakolás – fürkészte Nándi a barátja tekintetét.

Máskor ez lett volna az a pillanat, ahol Erik elkapja a pillantását, megköszörüli a torkát, és témát vált. Ahol elmélyed a két szemöldöke közt a ránc, ahol az ujjai gyűrögetni kezdik a pulcsiját.

Ehelyett Erik válla most megereszkedett, és az arcán átsuhant egy mosoly.

– Igen, de idén még biztosan nem fogok elköltözni.

Nándi összehúzta a szemöldökét, ahogy a térdére könyökölt.

– És az egyetem?

– Jövőre is indul az orvosin képzés – vont vállat, ahogy a pillantását a földre szegezte. – Már, ha akkor még oda akarok járni.