Kéne egy billentyűs.. [ShinKami ff.] Befejezett✔️

IV.

Két versenynap között Hitoshi élete aránylag nyugis volt. Gyakorolta következő szombatra, zongora órákat adott, hetente egyszer-kétszer vásárolt, esténként sétált, sorozatot nézett, olvasott... A különböző eladott demókból, koncertekből, hangversenyekből, magánórákból és persze a dj-zésből kényelmesen megélt. És habár ki nem állhatta a zongorát, mégis tulajdonképpen azzal tett ételt az asztalára. Meg tápot Simba táljába.
A boltból kilépve megigazította a válláról lecsúszott vászontáska fülét, majd elővette a telefonját, hogy átlépjen egy számot, mert nem volt hozzá most kedve. Mielőtt azonban lezárta volna a készüléket érkezett egy üzenete.

Apa: Péntek estére hivatalos vagy vacsorára. Hizashi üzeni, hogy nem érdeklik a kifogásaid.

Rendben, vigyek majd valamit? :Én

Apa: Magadat lehetőleg. Ne próbáld meg ellógni.

Hizashi sosem hagyna békén utána, nem merem. :Én

Apa: Megnyugtató, hogy nem csak engem tart rettegésben.

Egy halvány mosollyal visszasüllyesztette a telefont a zsebébe és egy sóhajjal elindult hazafelé, mielőtt felolvadna valami és átáztatná a Beethoven-es táskáját.
Még a 17. születésnapjára kapta a nevelőszüleitől, akik örökbe fogadták. Nem kedvelte őket őszintén szólva. Persze, amikor valaki ezt mondja, mindig megkapja, hogy hálásnak kéne lennie nekik, amiért kivették a szörnyű árvaházból. De az a nyomás és elvárás, amit rátettek azzal a hülye zongorával, gúzsba kötötte egész eddigi életében és most is úgy, hogy gyakorlatilag csak az ünnepekkor beszél velük (azt is csak azért, mert Shota rászól, hogy hívja fel őket), még így sem képes letenni a zongorát és inkább valami olyat tanulni, amit tényleg szeretne. Mert benne van a szorongató érzés, hogy ha abba meri hagyni, jön a nevelőapja a nadrágszíjjal a kezében...
Az emlék gondolatától is kirázta a hideg. Igyekezett visszanyomni oda, ahonnan feljött. Nem akarta kihányni a sétálóutca közepén. Túl sokat járt erre, tekintve, hogy a lakása az utca végén volt, még a végén valaki megjegyzi, hogy "ő volt az a férfi, aki az utca közepére hányt".
Kiszakadva a gondolataiból, észre is vette a nem oda illő tárgyat. Egy pianínó állt az egyik fa alatt, egy kis székkel, fel volt nyitva a billentyűk teteje is. Fogadjunk van valahol egy kamera, ami veszi, hogy valaki leül-e játszani. És ez a valaki Hitoshi volt.
Mire észbe kapott, már a hangszernél ült. Utálta, mégis kényszeresen leült elé. Egész életében ezt csinálta. Irtózott tőle, méginkább a következményektől, ha nem játszik és így önkívületlenül is leült minden zongora elé.
- Játsz valamit!- kiabált valaki a hangszer mellől.
A zongorista meglepetten kapta fel a fejé a nem várt felszólításra. Egy 6 év körüli kislány ácsorgott ott és kíváncsian nézte a lila hajút. Ismerősen szőke haja és arany szemei voltak.
- Játsz valami szépet!- mosolygott és megnyomta a legmagasabb hangot kiadó billentyűt. Rettenetesen emlékeztette a pici Eri-re. Amikor Aizawa-hoz járt órára, mindig ott sündörgött körülöttük és az óra után nyagatta Hitoshi-t, hogy játszon valami olyat, amire tud táncolni.
Beadva a derekát, elkezdett játszani. A lassú dallam nem egy kimondottan boldog, de annál mélyebb és meghatóbb dal dallama volt, amit fiatalabbként sokat hallgatott. És persze ez rengeteg emléket ébresztett benne, illetve sebet szakított fel. Csak akkor tűrte meg a zongorát, ha azt játszhatott rajta, amit ő akart. És ezt a számot kimondottan szerette játszani.
"You're alone
You're on your own
So what? Have you gone blind?
Have you forgotten what you have and what is yours?"
A dal szövegét meghallva, meglepetten nézett fel, hogy mégis ki az, aki rajta kívül ismeri ezt a számot. A legváratlanabb személy.
"You've got it all
You lost your mind in the sound
There's so much more, you can reclaim your crown
You're in control
Rid of the monsters inside your head
Put all your faults to bed
You can be king again"
A szőke fiú egy halvány mosollyal az ajkán énekelt, de nem nézett Shinsou-ra. Váó... Nem is tudta, hogy Kaminari-na ilyen hangja van... És habár hallhatóan tenor volt, megbirkózott a mélyebb hangokkal is. Mint aki egész eddigi életében zeneiskolában tanult. Elképesztően hangzott.
"You don't get what all this is about
You're too wrapped up in your self-doubt
You've got that young blood, set it free"
Hitoshi egyre libabőrösebb lett Denki hangját hallgatva. Eszébe jutottak azok, amiket előző szombaton mesélt neki. A nagymamájáról, a táncról... Valószínűleg akkorról ismerte ezt a számot. Hiába volt ez a dal szép, a tudat, hogy ismerte, könnyeket csalt a zongorista szemébe. Ugyanúgy nehéz gyerekkora volt, mint nekem- törölt le észrevétlenül egy elszabadult sós cseppet.
"You've got it all
You lost your mind in the sound
There's so much more, you can reclaim your crown
You're in control
Rid of the monsters inside your head
Put all your faults to bed
You can be king again"
A köréjük gyűlt közönség a dal befejeztével tapsolni kezdett.
- Ügyesen kiszúrtad Shinsou-t, tökmag- emelte fel a pici szőke lányt Denki.- Adj egy pacsit.
A gyerek nevetve belecsapott a fiatal férfi tenyerébe. Hitoshi felállt és kicsit kínosan melléjük lépett.
- A-a lányod?- pillantott a gitáros karjában ülő kislányra. A szöszi egy igen meglepett tekintettel nézett a zongoristára, aki addigra már vagy ezerszer megbánta, hogy rákérdezett.
- Igen, tizenöt voltam, amikor született- biccentett halványan mosolyogva és nyomott egy puszit a gyerek homlokára.
- Apa!- ölelte át kuncogva a nyakát a kislány.
- Hogy mennyi?!- bukott ki Hitoshi-ból egy pár másodpercnyi felfogási idő után.
- Ne szívassátok már szerencsétlent- vágta tarkón egy nő Kaminari-t, majd átvette tőle a kislányt.- Kaminari Yari vagyok, ennek az idiótának a nővére- pillantott a szólógitárosra.- Ő pedig az ÉN lányom, Joku.
- Ö-örvendek- biccentett kicsit zavarodottan.- Shinsou Hitoshi.
- Örülök a találkozásnak Shinsou, Denki megállás nélkül rólad magyaráz, örülök, hogy végre személyesen is megismerhetlek- küldött a testvére felé egy ravasz vigyort.
- Yari!- lökte meg kipirult arccal a nőt, mire az csak felnevetett.
- Hallottalak játszani, sok sikert a versenyhez- hagyta figyelmen kívül a kisebb Kaminari-t.
- Köszönöm.
- Na szép, a testvéred ellen szurkolsz- fonta össze a karjai Denki.
- Ne rinyálj, ha nem nyeritek meg, akkor is hatalmasat kaszáltatok már most a versennyel- forgatta meg hasonló, arany szemeit.- Pár nap alatt majdnem tízezren hallgatták meg azt az új számot, amit szombaton játszottak ezek a gyökerek- intézte szavait ezúttal már Hitoshi-nak.
- Váó...- pislogott meglepetten és a tekintete találkozott a vele szemben ácsorgó fiúéval.- Gratulálok- engedett meg magának egy halvány mosolyt.
- Köszi...- motyogta a szöszi a tornacipője orrát vizsgálva és ha Shinsou kicsit bátrabb ember lett volna, biztos az előreeső tincsit is megsimogatta volna.
- Hagyunk titeket beszélgetni- kacsintott Yari az öccsére és megveregette a vállát.- Örültem a találkozásnak Shinsou.
- Szintén- bólintott.
- Pápá Denki és Denki barátja- integetett Joku.
- Gonosz nőstény...- morgott a nővére távolodó alakját nézve az ottmaradt szöszi.
- Kávé?- szaladt ki a zongorista száján, mire Kaminari felé kapta a tekintetét.- Az egyik idős nő egy ilyet tett a billentyűkre, miközben játszottam- mutatta fel a bankjegyet.
- Menjünk!- fordult felé szélesen mosolyogva.- Tudok itt az utcában egy nagyon jót!