Csak álom lenne? **Shikamaru x OC** [BEFEJEZETT]

11.

- Öhm.. ezt miért kaptam? - kérdezte a lány.

- A-az nem lényeges! Megkaptad és kész! Örülj neki! -mondtam a lánynak pironkodva.

Nem sokkal utánna Ino vissza is jött és hozott minden féle ételt amit talált.

Ayame szemszög:

- Na.. Gyere. Van itt minden féle. Hal, gombák, málna és még szeder is van! És ne gondold hogy egyedül hagylak enni! Én foglak etetni! Mivel ilyen állapotban mégiscsak jó lenne ha valaki gondodat viselné! - mondta a szőkeség

- Tudok magamtól is enni! Nem vagyok már gyerek! - mondtam a lánynak duzzogva.

- Tisztában vagyok vele! Te én aggódok érted! Vagyis nem fogom engedni hogy egyedül legyél akár 1 percre is! Én, Shikamaru, Choji és Asuma sensei le semm vesszük rólad a szemünket! Tiszta? Na most nyisd ki a szád!

- Hogy mit csináljak? Shikamaru segíts már!! - szóltam oda a fiúnak aki megadóan fel emelte a kezét.

- Bocsi napsugaram, de Inonak igaza van! De ha nem felel meg hogy ő etet majd etetlek én! - mondta válaszként.

- Oké, eszek! - ezzel Ino be rakta a falatot a számba.

6-7 perc alatt be is fejeztem az evést. Ino meg fogta a maradékot és elcsomagolta későbbre.
Én mivel annyira "makacs" vagyok meg próbáltam fel álni de VALAKI nem hagyta.

- Te meg mit csinálsz? Pihenned kell! A sérülésed elég suljos volt szóval ülj vissza de villám gyorsan is pihenj! - mondta a fiú szinte parancsolgatóan.

- Dehogy ülök. Minnél hamarabb lábra tudok álni annál hamarabb végezzük el a küldetést és mehetünk vissza Konohába!

- Észnél vagy? Ha Ino nem lett volna itt vissza kelett volna mennünk veled Konohába hogy ott lássák el a sérülést, ha meg nem sikerült volna akkor elvéreztél volna és belehaltál volna! - hadarta le a fiú.

- Értem.. De kérlek! Akkor legalább segíts!

- Így már másabb.! - mondta Shikamaru majd derekamtól óvatosan átkarolva emelt fel.
- Próbálj meg járni.

-Oké..  - mondtam mire sikerült egy-két lépést tennem.

- Ezaz! Jól csinálod! Most megpróbállak el engedni, ha el esnél úgy is elkaplak! - jelentette ki a fiú mosolyogva.

- Csak gyógyuljak meg és úgy megütlek hogy elszálsz.. - mondtam gúnyos hangon.

Ahogyan a fiú mondta el is engedett majd lassan lépkedtem tovább. Csodámra nem estem el így nem adtam meg Shikamarunak az örömöt.
Egyre jobban megy és a lábaim is kezdenek engedelmeskedni nekem, persze a szúrás nyom még mindig kurvára fáj de már enyhült Inonak hála.

20 perc telt el és már úgy jártam mintha az ég világon semmi bajom se lenne. Majd fogtam magam is Shikamaruval indultam vissza a többiekhez.

-Ayame! Jobban vagy? - kérdezte a Sensei egy mosolyal az arcán.

- Igen! Mostmár semmi bajom! - jelentettem ki.

Rendben. Akkor még 30 perc pihenő és indulunk is tovább, de persze csak akkor ha nem gond számodra.

- Értem! - mondtam majd le ültem egy fa tövébe és elő vettem kis rajzfüzetem amiben el kezdtem rajzolgatni Shikamarut. Végul a végeredmény ilyen lett:

Nem mondom jó gyorsan le telt az a fél óra és el kellet pakolnom a rajz cuccom és készülödni az indulásra.

Mikor mindenki kész volt a pakolással a sensei megszólalt.

- Hívtam egy Anbus tagot hogy vigyék el ezt az embert Konohába és fagassák ki. Szóval még olyan 1 - 2 perc és ide ér. - Mondta mire csak bólintani tudtunk. Amint mondta megtörtént az Anbus tag megjelent majd fel kapta a kiütött "apám" és el indult vele visszafelé.

- Na. Idulhatunk? - kérdezte a Sensei.

-Igen! - válaszoltuk egyszerre majd uton tovább indultunk.

Már megint 2 óra séta.. unom már.. csak haza szeretnék menni és kialudni magam, ezuttal rendesen.

Út közben éreztem hogy valaki a vállamra csúsztatja a kezét.

- Hé.. el mondod mi történt a hátaddal? - Kérdezte egy suttogó komoly hang ami csak egy személyhez tartozhat.

- Hosszú sztori.. Biztosan tudni akarod?

- Még kérded? Fontos vagy számomra, persze hogy tudni szeretném. - mondta majd láttam szemem sarkából hogy elpirúl.

- Hát oké.. - kezdtem bele történetembe.
- Mint már tudod a Momozono klán utolsó női tagja vagyok. Anyám meghalt apám keze által mivel egy alkoholista vadbarom. Így maradtam én, az eggyetlen női tag. Apám kicsi korom óta megvetett és csak bántott  szinte minden nap ittasan jött haza amiért persze megint én kaptam hogy lélegzek, egyszóval gyülölt, de jobban szerette az öcsémet, Cio-t. Ő mindíg irigyelt engem mert én születtem egy ilyen állat hatalmával és nem ő. Mindíg vonzódtam a farkasokhoz mivel olyan szép és felséges állatok, főleg a fehér farkasok. Ezért most az öcsém vadászik rám és ki akar nyírni.
Ami azt illeti a heg nem apám által van hanem tőle. Akadémiáról jöttem haza legjobb barátnőmmel Fugaku Kahaméval, mivel ő volt az eggyetlen aki elfogadott úgy ahogy vagyok és nem kelett megjátszanom magam. Ő vígasztalt meg mindíg mikor apám bántott. Mint mondtam az akadémiáról jöttünk haza majd egy kis ösvényen mentünk az erdőben hogy haza jussunk, ez aféle rövidebb út volt. Nyugodtan sétáltunk és beszélgettünk majd zajra lettünk figyelmesek. Öcsém ugrott elő fák közul majd persze én voltam a célpontja így engem támadott. Mivel eléggé rossz emlékeket idézett a jelenléte elő hoztam farkas formám és így karcoltunk tovább.
Majd le esett. Akivel harcoltam egy klón volt és az öcsém mögöttünk támadt egy nagy Shurikennel. Fel készültem rá hogy meghalok ne nem.. Én nem fordultam meg, meg akartam de lefagytam és nem bírtam mozdulni. És egy hasító fájdalom a hátamban. A Shuriken végigmarta a hátam egy hatalmas heget hagyva maga után. De nem ez kelett volna legyen a hatása. Meg kelett volna halnom. Mikor lassan megfordultam a lelkem majdnem elhagyta a testem. Kahame-chan ált előttem engem védelmezve. Persze öcsém terve ahogy nem sikerült elmenekült. Kahaméből ömlött a vér és én nem tudtam semmit se tenni ellene. A Shuriken átllyukasztotta a tüdejét így alig kapott levegőt. Ahogyan összeesett elkaptam és fejét az őlembe helyeztem majd utólsó szavait mondta.
"Bármi legyen, én veled leszek.. Nagyon szeretlek és ne hidd hogy egy percig is egyedül leszel."
Mondta nekem majd már ki semm nyitotta a szemeit.. Nagyjából ennyi.. - mondtam miközben éreztem hogy egy könnycsepp csordúl ki a szememből

- Hé! Ne sírj! Nagyon sajnálom hogy ilyen dolgok történtek veled, de én megígérem hogy soha nem hagylak el!

- És én semm! - mondta egy női hang mögöttünk.
- Bocsi, halgatóztam.. de biztos vagyok benne hogy Kahame volt a legjobb barát aki valaha is létezett, szivesen megismertem volna. De mivel nálad most a legjobb barátnői szerep szabad.. Lehetnék én? - kérdezte a szőke.

-Ino.. már azóta az vagy amióta ismerlek! Kahamére mindíg emlékezni fogok mint mindenki másra, szóval ne aggódj!

- Értem! Na de a lényeg.. Döntöttetek már hogy nevezitek el az ikreket? - nézett egy perverz vigyorral ezzel megtörve a depis hangulatot ami pont jól jött.

-INO!! - kiáltottuk fel egyszerre Shikamaruval paradicsomvörösen.