Itt vagyok - Miért nem veszel észre?

1.

Napjaim szinte ugyanúgy telnek. Reggel felkelek, munkába megyek, délután négykor véget ér a munkaidő, ha nem kell túlórázni, akkor nagy valószínűséggel haza is megyek a családi házba, ahol az anyukámmal, nevelőapámmal és a féltestvéremmel élünk együtt. Szerencsére már nem sokáig, mert lassan úgy állok anyagilag, hogy megtudjam venni magamnak álmaim otthonát. Már négy éve dolgozom és gyűjtöm a pénzt, hogy végre önálló lehessek. Igazából már lehet azt mondani, hogy most is az vagyok, hiszen már nem finanszíroznak a szülők.
- Shin Jisoo, már éppen ideje hazaérned. Merre voltál? Talán valamelyik pasidnál? – kérdezi nevelőapám, ahogy belépek az ajtón. Sose jöttünk ki jól, legalábbis mióta tudom, hogy semmilyen rokoni kapcsolat nincsen köztünk. Kicsi koromban furcsáltam miért nem érzem jól magam a közelében, majd tíz évesen jöttem csak rá, hogy ő nem is a vérszerinti apukám. Apa még mikor öt hónapos voltam autóbalesetben meghalt, anya pedig mikor másfél éves lettem hozzáment ehhez az emberhez, akitől született is az öcsém, Seo Changbin. Persze azután csak ő volt az isten gyerek, akiért élni kellett, és én lettem a második, úgymond kolonc.
- Tudod jól, hogy nekem olyanjaim nincsenek... - forgatom a szemem és próbálok elmenni mellette, hogy minél hamarabb bejussak a szobámba. De szavai nem akarnak elengedni.

- Changbin ma este hazalátogat, örülnék neki, ha nem lennél itthon. – mondja és már tudom, hogy erről anya biztosan nem tud, hiszen mindig akkor viselkedik így, mikor egyedül van. Előtte nem mutatja ezt az arcát és persze ha ráhallgatok, akkor mindig én vagyok a rossz anya szemében. Mint most hogy hazajön a testvérem, de én nem leszek itthon, mert ha netalán itthon maradok biztosan csak még rosszabb lesz nekem.
- Ha megengeded azért még néhány dolgot összepakolok, mielőtt kiraksz a lakásból.
- Csak nyugodtan Anyád nincs itthon, van időd összepakolni, viszont Changbin két óra múlva érkezik. – hívja fel rá a figyelmemet.
- Ne aggódj tíz perc és itt sem vagyok... - megyek el mellette és bemegyek a szobámba. Sok mindent nem szedek össze, csupán pár iratot, és megpróbálok elmenekülni innen, amint csak lehet. Hátitáskámba pár ruhát is bepakolok, míg barátnőmék lakásában fogok csövezni vagy két napot. Sokáig nem is gondolkodom tovább csak kiviharzok az egész lakásból. A harmadikról pedig a lépcsőn megyek le, mikor már az utolsó fordulóba érek, két fiú jön velem szembe, az egyikkel a vállunk össze is ütközik.

- Bocsánat – kérek egyből bocsánatot a szeplős arcú szöszitől, kicsit meglepődött arcot vág, de nincs nekem időm ilyen kisfiúkra. Sietek is tovább.

Viszonylag hamar az ingatlanközvetítőhöz érek, már nem egyszer jártam itt, így az öreg bácsika már tudja is, hogy melyik lakás érdekel engem. Úgy öt éve láttam egy reklámot a TV-ben egy tizenöt emeletes lakásról melyet akkor építettek, egy szinten négy lakás található, minden lakás kétszobás, fürdővel és külön WC-vel ahogy belépünk pedig egy hatalmas tér fogad minket szemben egy hatalmas ablakkal, mely előtt egy ebédlőasztal van. Nagyon idilli képet festettek fel a reklámban, bár tudtam, hogy ez nekem egyhamar nem fog összejönni, de eldöntöttem, hogy nekem ott lesz lakásom, így lett egy célom az életben, csupán nem tudtam, hogy ilyen drága lesz ez a cél.

- Ma miben segíthetek? - kérdezi kedvesen a bácsi.
- Esetleg nem lenne már egy lakás? – kérdezem, és le is ülök az asztalával szemben lévő székre.
- Hm, megnézem, mintha rémlene valami – hát igen más nem is lehet, már eléggé túl van a nyugdíjon az öreg. Noteszét lapozgatva szólal meg. – Oh igen már emlékszem ma jöttek le a 8/3-ból a tulajdonosok, hogy sürgősen szeretnék eladni a lakást, mivel költöznek külföldre párnapon belül.
- Igazán? – csillannak fel szemeim a hír hallatára. - Mennyi lenne?
- Nos a sietség miatt úgy gondolták, hogy az érték alatt adják el, bebútorozva... - mondja szép lassan, minden egyes szavát megfontolva, míg keresi az árat. – Igen meg is van. 10 millió az ára.
-Mennyi?! – állok fel a helyemről a döbbenettől. – És mikortól lehetne beköltözni?
- Egy hét múlva már költözhető lesz.
- Akkor szeretném aláírni a papírokat! – csapok le erre a csodás lehetőségre.
- Rendben, akkor már meg is írom a szerződést. Tudtam én, hogy fog jönni, ezért nem is bajlódtam a meghirdetésével – mosolyodik el, és a számítógépen kezd el pötyögni valamit, de tényleg pötyögni, egy ujjal...