🎤Ötödik🎤

923 114 6
                                    

Wei Wuxian pov.
Meghajoltam és sunyin felnéztem a zsűrire. Látszólag élvezték, de Lan Qirennel nehéz volt megállapítani. Annyira boldog voltam, a dal miatt még mindig kalapált a szívem és egy csepp izzadtság is lecsordult a homlokomról.
– Köszönjük, remek volt! Telefonon értesítjük az eredményről! — mondta Jiang Fengmian. Mosolyogva bólintottam és kimentem. Elpakoltam a gitáromat, hogy elinduljak, de igazából nem is akartam  a szállásra menni.
— Azta! Te nagyon jó voltál! – jelent meg mögöttem egy fiú. Vállig érő haja volt és zöld pulcsit viselt.
– Óh, köszi. Wei Wuxian vagyok. – nyújtottam kezet. Elfogadta és izgatottan mosolygott.
— Nie Huaisang vagyok és a rajz szakra járok itt. — mondta. Tehát ő is már itt tanul. A Nie család, ha jól tudom ők a nehézfémekben utaznak. Olyanok, mint a Kínai acélkirályok.
– Én a meghallgatásra jöttem. Remélem van esélyem.
– Láttad a csávót a vizes poharakkal?
– Nem.
— Akkor megnyugtatlak, van esélyed. – mondta nevetve. Ezen én is felnevettem. Nagyon jófej volt. Kimentünk az udvarra, de ott belebotlottunk két fiatal férfibe, akik egy szerintem végzős fiúval beszélgettek. A két férfi mintha ikrek lettek volna. Mind a ketten fehér és kék cuccokba voltak öltözve, a harmadik pedig öltönybe.
– Ők kik? –kérdeztem kíváncsian.
– Az öltönyös Wen Xu. Wen Rouhan legidősebb fia. A másik kettő Lan Wangji és Lan Xichen, Lan Qiren két unokaöccse.
– Ide csak a tanárok gyerekei járnak?
– Nem! Itt vagyok példának én, aztán a szobatársam...
— Ez költői kérdés volt. — mondtam unottan. Ekkor azonban az egyik kék ruhás fiu rám nézett. Integettem neki, de csak elfordult. – Hah, mekkora prűd!
– Lan Wangji mindig ilyen. Ne is törődj vele! Gyere, ebédeljünk! – mondta és elindultunk. Már most várom az eredményt. Remélem felvesznek, bár túl sok a jelentkező. Annyira szeretném, ha sikerülne!
— Te mért jársz rajz szakra? — kérdeztem.
— Nem vagy kém?
— Nem, miért lennék az? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
– Akkor ha a bátyám kérdezi, Szöul—ban vagyok egy orvosin. — mondta, mire felnevettem, de rá kellett jönnöm, hogy nem viccel.

A kristály akadémiaWhere stories live. Discover now