Mi mind...? /Befejezett/

Lilo (23.rész)

Louis

- Lou vedd már fel a telefont! - Harry morgására kinyitom a szemem és az egyfolytában csörgő telefonom után nyúlok. Hiába próbáltam figyelmen kívül hagyni a kora reggeli hívást, nem hagyta abba a próbálkozást. Nem tudom mi ilyen nagyon fontos, de nem jó hangulatomba talál akárki is legyen az. 

- Mi van? - szólok bele úgy, hogy azt sem tudom kivel beszélek. 

- Azt ne mond, hogy még aludtál. - Liam morcos hangja csak még jobban felbosszant, de lenyelem a mérgem és megpróbálok kedvesen válaszolni. 

- De. És még szívesen aludnák, úgyhogy ha lehet gyorsan mond! - talán mégsem sikerült kedvesen válaszolni ahogy terveztem. Mentségemre szóljon, hogy tegnap este nagyon későn feküdtem le, mert a fejemben lévő új dalok nem igazán akartak nyugodni. Kényszerítettek, hogy meghallgassam őket és még le is íratták velem. Mire végeztem az agyam teljesen kiéget. 

- Muszáj veled beszélnem! Ez nem kérés volt. Siess. - még a válaszomat sem várja meg olyan gyorsan rám nyomja a telefont. Nem tudom mi ilyen nagyon sietős, de remélem jó oka van erre a siettetésre, mert ha nem szétrúgom a seggét. 

Fáradt szemeimet dörzsölgetve kikecmergek az ágyból. Egy pillanatra vissza pillantok a mellettem fekvő testre ami ismét az álmok világát járja. A mellkasa egyenletesen emelkedik és süpped. A homloka kisimult, gondtalan. A kezei pedig szorosan ölelgetnek egy puha, fehér lepedővel eltakart párnát. Tündéri látvány. Az agyam kényszerít, hogy ne nézzem tovább, mert sietnem kell. Elő kapok egy cetlit és egy tollat. És ezt Írom rá:

"El kellet mennem Liam-hez. Majd jövök."

A szekrényt kinyitva a legfölső ruhákat kikapom és a fürdőbe veszem az irányt. A tükörbe nézve azonnal feltűnnek a hatalmas táskák a szemem alatt, amivel akár bevásárolni is elmehetnék. Miért kellet fent maradnom olyan sokáig? Mindegy most ezzel nem tudok törődni. A tus alá vetem magam és a forró vizet megengedve megpróbálok nem elaludni. Körülbelül tíz percet tölthettem el a víz alatt, majd sietve felöltözők és fogat mosok. A hajam beszárítása után már nincs kedvem enni ezért az ajtó felé veszem azt irányt. 

A kocsit elindítva a gondolataim is beindulnak. Liam miért akar ennyire velem beszélni? Egész úton csak ez az egy kérdés megy a fejemben. A hangos zene sem nyomja el a fejemben üvöltő rossz megérzést. Furcsábbnál furcsább gondolatok mennek végig bennem. 

Az ajtaja előtt állva igyekszem valami mosoly félét magamra erőltetni, hogy ne leplezzem le magam és a bennem lévő pánikot. A csöngő hangos és idegesítő. A bennem lévő feszültséget csak növeli az, hogy Liam késve nyitja ki az ajtót. Azonban mikor meglátom a széles vigyorát az arcán elterülni valahogy minden rossz ami eddig bennem volt, szárnyra kapott és kiszállt belőlem, egy másik áldozatot keres akiben pont ugyanekkora, vagy talán nagyobb pánikor kelthet. 

- Szia, te tökfej! Mi volt ilyen sürgős? - Kérdezem kissé tettetve a durcás embert. 

- Szia! Hát... Gyere be. - ezzel arrább áll és előre enged. Nem habozok sokáig és bemegyek. Mikor mellé érek meglököm a vállammal és hozzá teszem:

- Nagyon siettem tehát ajánlom jó indokod legyen erre a riasztásra! - a szúrós szemek helyet azonban egy biztató mosolyt küldők neki. Hallom ahogy egy hatalmasat nyel. Nem piszkálom tovább és beljebb megyek a napaliba. 

Ő is követ, de a mosolyával ellentétben a léptei már nem olyan higgadt. Mikor le ül a kanapéra a lábát szorosan egymás mellet tartja. A kezével a térdét simogatja és kerüli a tekintetem. Pont úgy csinál mintha nem lennén már ezer éve barátok és nem mondhatna el bármit is.