Kényszer Házasság (Levi x OC)

Csata

Másnap korán felkeltettek. Bár nem mintha erősen ellenkeztem volna, hogy visszatérjek a rémálmomba. Kaptunk egyen ruhákat. Alsóruhának egy fekete hosszú ujjú, garbós felsőt és egy hozzápasszoló nadrágot. Ezekre felvettem a híres terepmintás egyenruhát. Egy kicsit nagy volt így egy övvel megkötöttem középen. Kesztyű, kés, pisztoly. Minden a megfelelő helyre tettem. A szobában lévő tükörben megnéztem magam. Rövid haj, barna, zöld és keki foltos ruha, sebhelyes arc. Teljesen úgy néztem ki mint egy igazi katona! Már csak úgy kell éreznem magamat.

Kimentem. Még nagyobb volt a felfordulás mint tegnap. Azonban most mindenki arca feszült volt. Nem lehetett hallani jóízű nevetéseket, de még egy mosolyt sem láttam. Én sem voltam túl vidám. A hasam gyomorgörcsbe állt. Talán most tudatosult bennem igazán, hogy hova megyek mit csinálni. Kepés leszek megölni egy embert?

- Emma! – fogta meg valaki a vállam. Megijedtem azonnal elkaptam a kezét és a torkát is megakartam ragadni mint ahogy Levi mutatta. Azonban gyorsabb volt így hárította a másik kezemet. Egy jég kék szempár nézett vissza rám – Csak én vagyok az! Nyugalom!

- Sajnálom! Teljesen ráparáztam erre az egészre! Már a csatatéren érzem magam – dőltem a mellkasának. Átölelt. A hajamat simogatta. A fejem búbjára nyomott egy puszit aztán megszólalt.

- Még mindig itt maradhatsz! Mindenki megfogja érteni.

- Nem! Megyek! Csak egy kicsit össze kell szednem magam – néztem fel rá és egy bátor mosolyt erőltettem magamra.

- Vigyázza magadra! – mondta és az államat megemelve homlokon csókolt.

- Vigyázok!

- Lóra hölgyeim! Indulunk! – kiáltotta egy katona az egyik teherautó tetejéről.

- Ezt fogd! – adott a kezembe egy mesterlövész puskát. Rámutatott egy autóra – A mesterlövészeknél leszel! Ne búj elő a fedezékből. Ha veszélyben vagy fuss! Ne menj bele felesleges harcokba. Amint tudlak megkereslek! Ne halj meg!

- Megígértem és én mindig tartom a szavam – adtam egy lágy csókot neki aztán szétválunk.

A járműhöz mentem. Tízen ültek a platón. Mind rám néztem mikor oda értem. Eléggé kínosan éreztem magamat. Kissé remegőkézzel intettem egy aprót.

- Újonc vagy? – kérdezte egy vöröses barna hajú fiú. Szemei valahogy hihetetlenül patkány szerűen csillogtak. A vigyorától kirázott a hideg. Úgy nézett ki mint a Toy Story 3-ból a Ken baba. Talán kettő vagy három évvel lehetett nálam idősebb.

- Igen. Ti vagytok a mesterlövészek?

- Talált süllyedt! – vigyorgott ugyan az a tag. Meg paskolta a mellette lévő helyet – Ülj mellém!

- Köszi, de megleszek itt a végében. Amúgy is jól fog esni a menetszél – válaszoltam kínos mosollyal és leültem. Felhajtottam az ajtót. A mellettem ülő megütötte háromszor a kocsit és indultunk is.

- Had mutatkozzak be! Floch vagyok! – vigyorgott a Ken baba.

- Emma! – villantottam egy kínos mosolyt. A hideg futkos a hátamon ettől a fickótól.

- Haddj már békén szegényt! Látszik, hogy először megy csatába most nincs kedve a hülye fejedhez! – szólt rá a mellettem ülő lány. Rövid, hullámos koszos szőke haja volt és zöld szeme. A vörös duzzogva elcsendesedett. Egy hálás pillantást küldtem lánynak – Amúgy Hitch vagyok!

- Nagyon örülök és ezer hála!

- Semmiség! – legyintett.

Ezek után csendben utaztunk. A gyomorgörcsöm egyre nagyobb lett. Próbáltam magamat nyugtatni, de nem nagyon sikerült. Viszont muszáj leszek összeszedni magam. Nem szeghetem meg az ígéretem Levinek.