Kényszer Házasság (Levi x OC)

Indulás

A vacsora után még apám elmondta, hogy pakoljak össze mindent, amit vinni akarom magammal holnap délután háromig, mert négykor már indulunk is repülővel.

Egy vacsora után már össze is költözünk?  Gyorsan haladunk, mit ne mondjak!

Szerencsére ma egy vendég szobában alszik, így egyedül mentem fel a szobámba. Beérve azonnal lerugtam a magassarkút és a ruhát is rohadt gyorsan leszedtem magamról. Beálltam a zuhany alá és lemostam a sminkem. Ez a férfi érzelmileg nulla, és úgy tűnik, hogy  társalgásban is utolsó. Esküszöm még Kenny is szimpatikusabb nála.

- Emma! - hallottam meg Mikasa hangját ahogy bejön a szobába. Ki szálltam a zuhány alól, törölközőbe tekertem magam és a hajam, aztán kimentem hozzá.

- Mi volt?

- A férjem egy unott antiszociális, de rohadt sexi törpe - sóhajtottam, ahogy leültem a kanapéra.

- Ennyire csak nem lehet rossz! - ült le mellém és elkezdte törölgetni a hajam.

- A nagybátyjának oldalba kellet könyökölnie, hogy megszólaljon és azt is elképesztő unalommal hajtotta végre - pillantottam rá, mire egy halvány mosoly futott végig az arcán.

- De legalább nem szadista!

- Kinézem belőle - motyogtam.

- Szárítsd meg a hajad, aztán aludj egyet. Holnap segítek össze pakolni. Én is megyek össze szedni a mi dolgainkat Erennel - paskolta meg a vállam, aztán kiment a szobából.

Nagyot sóhajva felálltam és megcsináltam amit Mikasa mondott. Felvettem a pizsamám és bedőltem az ágyba, de minimum egy órát forgolódtam.

Ez az utolsó alkalom, hogy ebben a szobában alszok. Holnap elköltözök egy idegen országa egy idegen, rideg férfival. Miért? Miért én? A könnyek megint elkezdtek folyni a szememből.

Reggel Mikasa ébresztett, reggel nyolckor.

- Minek kell ilyen korán felkelnem? - dörzsöltem a szemem.

- Mert a királynő megparancsolta, hogy legyél ott a reggelin, mert a jövendőbelid is ott lesz!

- Jaj de jó! - forgattam meg a szemem aztán kiszálltam az ágyból. Beléptem a gardróbomba, ahol támadt egy remek ötletem. Felkaptam egy egyszerű fehér pólót és a kedvenc szürke pulcsimat egy fekete legingszel. Felvettem még egy torna cipőt is és kiléptem a helységből.

- Mit tervezel te? - kerekedett ki Mikasa szeme mikor meglátott.

- Csak megmutatom neki az igazi Emma hercegnőt - vigyorogtam gonoszul aztán kiléptem a folyosóra.

A személyzet nem is reagált semmit, hisz ők hozzá voltak szokva már, de nagyon kiváncsi vagyok, hogy a ,,drága" herceg erre mit reagál.

Hangosan kinyitottam az ajtót, mire minden szem rám szegeződött. Apám szemei  dinnye méretűre nőttek.
A herceg csak értetlenül pislogott a nagybátyjával együtt.

- Azonnal menj vissz a szobádba és öltözz át! - harsant fel anyám.

- Nem! -vágtam rá halál nyugodtan aztán a székemhez sétáltam, ami a még mindig pislogó herceggel szemben volt.

- Ne nézz így! A te palotádban sem fogok máshogy öltözni!

- Jól ki nyílt a csipád a tegnapi d-dadogó kis piruló, szende kislányhoz képest! - vágott vissza.

- Ó! Köszönöm ,,Tch" hercege! - vágtam vissza én is, mire Kenny felröhögtt.

- Emma! Azonnal fejezd be! - harsant fel apám.

- Mert mi lesz ha nem? Átpasszolsz egy másik hercegnek? - néztem rá gúnyosan. Apám szemei szikrákat szórtak.
- Elment az étvágyam! - álltam fel és kimentem. A folyosón örömittas mosollyal az arcomon sétáltam.

- Ilyen gyorsan vége lett? - nézett rám Mikasa mikor beléptem a szobába.

- Nem! Egy falatot sem ettem, de legalább megmondtam a tutit a hercegnek és apámnak is - vigyorogtam aztán lehuppantam a kanapéra.

- Ha már ilyen nagy és erős lány vagy segíts pakolni! - nyomott a kezembe egy kartondobozt.

- Dehát én egy hercegnő vagyok! - húztam fel az orrom, de közben a könyvespolcomhoz mentem és elkezdtem pakolni bele a könyveket.

Már jó pár órája pakoltunk. Egész jól is haladtunk. A gardróbom teljes tartalma dobozban volt már, mikor valaki kopogott az ajtón.

- Ki az? - kiáltottam ki.

- Egy magányos harcos! - válaszolt az ajtó előtt álló. Én meg ejtve a kezemben tartott dobozt szaladtam az ajtóhoz. Kinyitottam és azonnal a nyakába ugrottam. Ez akkora lendülettel sikerült, hogy a férfi majdnem elesett, de végül állva maradt és Ő is szorosan magához szorított.

- Úgy hiányoztál Reiner! - néztem a barna szemeibe.

- Te is hiányoztál törpe hercegnő! - mosolyodott el.

- Hülye! - kuncogtam fel mire egy lágy csókot nyomott az ajkaimra.

- Most sajnos mennem kell. Nekem is fel kell készülnöm az útra - tett le a földre, aztán elindult.

- Miért hülyíted még mindig? - szólalt meg mögöttem Mikasa így jöttem rá, hogy Ő végignézte az egészet.

- Nem akarom összetörni a szívét. Ő annyira szeret és tizenöt évesen én is ugyan így szerettem - battyogtam vissza.

- Szerintem megértené. Elmúlt a szerelem és kész!

- Figyelj! A palota legdögösebb pasija és egyben a legjobb testőr amit csak kívánhatnék. Testőr extrákkal!

- Ja! Csak nehogy kitalálja, hogy Ő akar elvenni téged!

- Figyelj! Még Pixis főszakácshoz is szívesebben hozzámennék mint Levi Tch Ackermanhoz! - gugoltam le a leejtett dobozért amibe szerencsére törölközőket tettem.

- Hát te tudod! - folytatta ő is a munkát.

A pakolásal sikeresen végeztünt három elött húsz percel. A bútorokat nem szedtük szét, de minen mozdítható tárgyat össze szedtük. Örömködve pacsiztunk le. Aztán Mikasa elment szólni, hogy kész vagyunk és lehet bepakolni.

Így aztán egyedül maradtam a nagy kupac dobozzal. Mindenem ebben volt. Végig néztem a szobán. Mennyi emlék kötődik csak ehhez az egy helységhez. Oda sétáltam az egyik fotelhez. A párnáját már minimum hétszer szakítottam el és vartam össze különböző módokon. Egyszer például azért, mert Eren az új késével dicsekedett és közben sikeresen végig vágta a párna felét. Elmosolyodtam az emlékeken és éreztem, hogy egy kövér könnycsepp lecsordul az arcomon. Nem akarok elmenni! Szeretem ezt az országot! Utálom a francia nyelvet! Nem akarom Levit férjemnek!

- Felség! - hallotam meg egy hangot a hátam mögül. Ijedten ugrottam egyet és úgy néztem hátra. Egy értetelnül pislogó őrrel találtam szembe magam.

- Igen?

- Elnézést, hogy megijesztettük! A csomagjait jöttünt elvinni - kukkantott ki még három fej a férfi mögül.

- Ó! Semmi probléma kicsit elmerültem a gondolataimban! Vigyék csak a dobozokat! Azt a két táskát meg hagyják csak itt! - intettem mosolyogva.

A katonák felpakolták egy gurulós kocsira aztán búcsúzóul integettek még egy kicsit, aztán meg eltüntek a folyosón. Én leültem a varrott fotelbe és végig néztem a bútorokkal teli szobán.

- Ég veled drága szobám! Köszönöm az elmúlt 17 évet! - mosolyodtam el, ahogy még egyszer és utoljára végignéztem rajta...