"-Tudod...száz rózsa között pipacsnak lenni eléggé lehangoló...-válaszoltam lehajtott fejjel
-De mi van akkor, ha nekem pont arra az egy pipacsra van szükségem?!-kérdezte, és óvatosan megérintve az arcomat, elérte, hogy végre a szemébe nézzek."
Rell...
Idegesen pillantottam körbe a hatalmas reptéren, és csak most realizálódott bennem, hogy mi is történt.
Az utolsó tiszta emlékem, hogy a három hétmúlva esedékes beadandómat írtam a szobámba egy csomag csokival és kávéval, amikor hirtelen bekattant valami, és félrelöktem mindent. Előkaptam a bőröndömet és mint valami idióta, ide-oda rohangáltam a házba, és elkezdtem bepakolni. Alapjáraton véve már rég el kellett volna induljak, hogy nyugodtan kiérjek a Lutoni reptérre, de úgy nagyjából fél órával el voltam késve. Már csak az hiányzik, hogy valami baleset legyen, és dugóba keveredjünk. A taxisnak megmondtam, hogy taposson a gázra és azonnal induljunk. Gondolom sokszor találkozik velem hasonló, nem komplett nőkkel, mivel ahogy kértem, tényleg sietett.
Szerencsére időben megérkeztem, és mivel a jegyem már előre be volt csekkolva, csak átkellett jutnom az ellenőrző kapukon, és felszállni a gépre, ami egyenesen Monzába visz. És most itt vagyok, és fogalmam sincs, hogy hogyan jutok el a pályára, mert valahogy ezt a részét az utazásomnak eléggé elfelejtette. Vagy mégsem?
Épp a mobilomat kerestem, hogy hívjak egy taxit, amikor kiszúrtam egy fehér kartontáblát, rajta az én nevemmel. Ohh... Lando tényleg mindenre gondolt.
-Jónapot! Rella Szabó!-nyújtotam kezet az ötvenes éveiben járó férfinak, aki gondolom a sofőr.
-Ralf!-rázta meg a kezem majd elmosolyodott a bajusza alatt-Örülök, hogy eljött. Lando Norris említette, hogy az utazása kérdőjeles.-indultunk el a kijárat felé
-Hát igen, de szerencsére az utolsó pillanatban meggondoltam magam!-szálltam be mellé az autóba, miután betettük a csomagtartóba az egy szem bőröndöm-Ha kérhetem, megtenné, hogy nem említi meg neki, hogy jöttem?-pillantottam rá-Szeretném, ha meglepetés lenne...-igazából már a repülőn kiterveltem valamit.
-Ooo persze! Telefonálok neki jó?-biccentett a mobilra mire én bólogatni kezdtem
-Igen? Ralf te vagy az?-szólt bele a telefonba Lando, és érezni lehetett a hangján, hogy majd ki csattan. Csak még nem tudja, hogy elvileg még mindig otthon vagyok.
-Én vagyok az!-szólalt meg mellettem a férfi-Sajnálom! De..-kezdett volna bele a füllentésbe, de Lando azonnal közbeszólt, vagyis kiáltott.
-Mi? Nem volt ott?-kérdezte a fiú a vonal túlsó végén-Biztos eleget vártál? Nem lehet, hogy csak nem vett észre? Mi van ha..
-Sajnálom Lando!-húzta el a száját a sofőr, bár ezt a fiú nem láthatta.
-Hát ez kurva jó!-jegyezte meg a fiú dühösen-Mindegy, azért köszönöm!-tette le a telefont
-Hát Ralf, ez Oszkárt érdemlő szereplés volt!-tapsoltam meg, majd kifordultunk a parkolóból
-Szegény gyerek, ez nagyon gonosz volt!-pillantott rám Ralf, de azért ott bujkált a szája szélén egy elfojtott mosoly
-Tudom, de képzeld el, milyen boldog lesz, ha meglát... vagyis remélem az lesz
-Ezután a reakció után, még futamot is nyer neked!-nevetett fel a férfi, én pedig kibámultam az ablakon és Monza gyönyörű utcáit kezdtem figyelni
-Na és mi a terved?-kérdezte a férfi
-Hát...a parkolóban megvárom. Elvileg hamarosan végeznek...-pillantottam a műszerfalba épített órára
-Üdvözlöm a srácot!-parkolt le az autóval, majd kiszállt, hogy kivegye nekem a csomagot-Örülök, hogy megismerhettelek!-köszönt el Ralf, majd kifordult a parkolóból
Hát Lando Norris, itt az idő!
A parkolóban hosszas keresgélés és kérdezősködés után végre meglett Lando autója. Ezen a hétvégén egy fekete mercit kapott. Az autó mellé kihelyezett padon ülve várakoztam, miközben lecsekkoltam a közösségi oldalaimat, és konstatáltam, hogy a fiú nem írt. Pedig biztosra vettem volna, hogy írni fog, és számon kér, hogy mégis miért nem jöttem el. Na mindegy, vagy elfoglalt, vagy megsértődött.
Azért nagyon remélem, hogy ha az utóbbi, ki tudom engesztelni.
Egy nagyobb Mclarenes társaság sétált el előttem, és pedig lehajtott fejjel telefonoztam, hogy még véletlenül se ismerjenek meg. És ekkor bevillant valami.
Apa.
Basszus! Teljesen megfeledkeztem róla. Reggel még beszéltünk, de nem említettem neki Landot, és a kis utazást, mert akkor még úgy volt, hogy nem jövök.
Apa csak annyit tud, hogy jóba lettünk. A csókról, és hogy talán több ez mint barátság, még nem meséltem neki. Előbb magamban, majd Landoval kéne tisztázni.
Hogyan fogjuk kimagyarázni, hogy itt vagyok? Vagy majd bujkálok egész hétvégén? Lando, nagyon remélem erre is gondoltál....
-Rell?!-kiáltott fel egy ismerős hang pár méterrel arrébb, mire a körülöttünk lévő emberek, mind felé kapták a fejüket.-Hogy kerüsz te ide?-futott oda hozzám, majd azonnal átölelt.
Lando.
-Meglepetés!-nevettem el magam, és a mellkasához bújtam-Örülsz?-pillantottam fel rá
-El se tudod hinni mennyire. Most komolyan rávetted a sofőröm, hogy hazudjon?-kérdezte, de még mindig nem engedett el.
Na, ha eddig egy kamera se kapott le, most biztos készült vagy 100 kép, és esélyem se lesz bújkálni apa elől....
-Hallanod kellett volna a hangodat, egyébként Ralf üdvözöl!-nevettem el magam
-Gonosz vagy!-fúrta a fejét a vállamba-Komolyan el sem hiszem, hogy itt vagy!!
-Őszintén szólva én sem!-vontam meg a vállam mosolyogva
-Hiányoztál!-motyogta halkan
-Nekem is!-öleltem meg ezúttal én-Beszélnünk kéne valamikor...
-Tudom! Csak még hagy élvezzem ki ezt a pillanatot légyszi!-ölelt át ismét.
Hát igen, tény és való, hogy két hete nem találkoztunk... :D
Megígértem magamnak, hogy nem kezdek új történetbe, amíg be nem fejezem az előzőt.... de sajnos nem bírtam tovább, a Hamis Boldogság teljesen beférkőzött a fejembe...
Szóval, ha érdekel titeket az új könyvem, kukkantsatok bele :)
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
