Együtt, Veled, Nélküked/Lando Norris ff./BEFEJEZETT

második

Az elmúlt három nap, a vártnál is unalmasabban telt. Egyszerűen úgy éreztem, mintha az idő megállt volna körülöttem, és sose akart volna véget érni ez a hétvége.

Szinte minden percemet a Mclaren paddockjában töltöttem, egy hülye maszkkal megfűszerezve és kimerem jelenteni, hogy minden apró kis zugát megismertem az épületnek.

Az egyik szerelőtől, Bobbytól, megtudtam, hogy 16 kamion szükséges a megépítéséhez, és nagyjából másfél napig építik a munkások. Hihetetlen. Én végig azt hittem, hogy ez az összes pályán meg van építve. Nem gondoltam volna, hogy ezek ilyen "mobil-házak", és átutazzák a fél világot.

A rengeteg szabadidőmbe, miután kiolvastam az utolsó újásot, és megfejtettem a Hungaroring létező összes rejtvényújságját, összeismerkedtem Ayshaval.

Aysha Florence, 38 éves, és a Mclaren Paddock étel és italfogyasztós részének vezetője. Nagyon sokat beszélgettünk az üres órákban, amíg mindenki más a boxban dolgozott. Fél éve dolgozik a csapatnál, és nagyon szeret a részese lenni. Apához hasonlóan ő is végig csodálattal beszélt a csapatról.

Ayshan kívül még jóba letten néhány szerelővel, akikhez szokszor csatlakoztam, amíg ebédeltek.

Megismertem még Charlotteot, a csapat kommunikációs menedzserét, aki véletlenül leöntött a kávéjával, az ismerkedésünk kezdetekor. Annyira rosszul érezte magát, amiért tönkrettette az amúgy is ingyen kapott egyenpólóm egyikét, hogy másodperceken belül visszatért egy újjal. Aztán szinte azonnal beszélgetésbe elegyedtünk, és azon kaptuk magunkat, hogy késésben van.

A tengernyi időm miatt; kicsit utána néztem, hogy kik is a pilóták; milyen csapatok vannak, hogy legyen valami fogalmam a mai futamról, és ne csak úgy üljek mint egy kuka, mint legutóbb Silverstoneba.

Apával elég keveset találkoztam, néha futtába összefutottunk, együtt vacsoráztunk, de szinte csak késő este voltunk úgy igazán kettesben, amikor már mind a ketten nagyon fáradtak voltunk, és alig volt energiánk.

De ma végre vasárnap van, ami annyit jelent, hogy már csak kettő napot kell kibírnom, és végre vége ennek az egésznek.

Aztán hello nagyiék, hello Mallorca!

Az amúgy is pörgős boxutcában, most még nagyobb volt a felfordulás. Mindehol kerekekkel rohangáltak a szerelők, a menedzserek szaladtak ide-oda, miközben fülesben kommonukáltak egymással, és az eddiginél is több kamera volt, mert minden kis apró részletet felvettek.

Kész őrültek háza!-gondoltam magamban, miközben a paddock teraszáról figyeltem az előttem folyó előkeszületeket.

Apa már kora reggel beavatott, hogy mivel valószínű esni fog, vizes gumikon kell majd rajtolni, ami azért nem jó, mert a szabadedzések során egyszer sem próbálták.

Miközben néztem, hogy mi folyik odalent; azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnak ennyi minden apró kis részletet észbentartani.

A gomdolatmenetemből végül Charlotte szakított ki.

-Szia Rella!-szólíott meg egy ismerős hang a bal oldali teraszról.

-Szia Charlotte!-léptem kicsit közelebb, a lányhoz. Charlotte Charles Leclerc barátnője, és tegnap ismerkedtünk meg, amikor mindketten a saját taxinkra vártunk a parkolóban.-Hogy vagy? Már vasárnap van!-jegyezte meg, mivel kicsit beszélgettünk arról, hogy mennyire unom itt magam. Elmesélte, hogy teljesen átérzi, mert amikor Charlesal összejött, ő is furcsán érezte magát ebben a szágudló cirkuszban. Jó volt végre találni valakit, aki megérti a problémámat.