Banda reakciók

Itzy mikor legjobb barátnők vagytok de összevesztek

Yeji:

Kiskorotoktól kezdve barátnők vagytok. Soha semmi nem állhatott közétek. Mindig ott voltatok egymásnak, együtt nőttetek fel, mindent tudtatok egymásról. Mintha egy személy lennétek, annyira hasonlítottatok. Ezért is volt meglepő, hogy összevesztetek.

Egy kis apróságon kezdődött az egész. Viszont mint, ahogy az ilyenkor szokott lenni, minden visszajön ekkor. Azok a kis baromságok, amik mikor megtörtént nem is olyan borzasztóan tartasz fontosnak. Csak a düh miatt eszedbe jut és szerencsétlen embernek ezt is a fejéhez a fejéhez vágod. Így kikötöttek ki, ott, hogy konkrétan két napja nem beszéltek. Nálatok ez rekord, kiskorotoktól, minden nap beszéltetek.

Nem is bírtátok most se sokáig, nap végén már sírva borultatok egymás nyakába.

-Annyira sajnálom T/N! Nem kellett volna ennyire neked ugranom, csak magával ragadott a hév-pityergett Yeji.

-Én is megérthettem volna a te érzéseid. Végtére tényleg elég esetlen tudok lenni és tönkre tettem a kedvenc pulcsid, amit még apudtól kaptál-hajtottad le a fejed kínodba. Tényleg nagyon sajnáltad a történteket.

-Jaj, az csak egy hülye pulcsi. Én fújtam fel az egészet-legyintett.-Viszont a barátságunk örök, és semmi nem ér annyit, hogy elveszítselek miatt-ölelt magához, amit te viszonoztál szorosan.

Lia:

Lia és te teljesen más életet éltetek. Nem messze laktatok egymástól, egy utcányira de sok különbség volt köztetek ettől függetlenül. Míg az ő szülei diplomaták és dögire keresik magukat, ti az átlagos színvonalon éltetek. Nem szenvedtetek soha semmiben hiányt, de nem is tudtatok túl sokat költeni.

Amiből sajnos Liaval gyakran voltak vitáitok. Ő folyamatosan menni akart, megcsinálni ezt, megvenni azt, neked erre nem futotta. Azt meg hogy ekkora mértékben adjon neked kölcsön pénzt egyáltalán nem akartad. Csak hogy ezt ő nem érti, mint most se.

-Lia, értsd meg nekem hónapokba kerülne törleszteni ennyi pénzt-lóbálod meg a köteget előtte.

-De nem kérem vissza. Szívesen adom-mosolygott aranyosan legjobb barátnőd.

-Meg hiszem azt, de nekem ezután bűntudatom lenne-toporzékoltál már. Soha nem képes megérteni mi ebben a baj.

-Jó akkor inkább nem is segítek-kapta ki a kezedből sértetten a pénzt majd elviharzott.

Ryujin:

Mindketten borzasztóan temperamentumos emberek vagytok. Ha nektek csak a fejetekben meg fordul, hogy vitatkozzatok akkor biztosak lehetnek az emberek, hogy tőletek fog zengeni minden.

Ezért (is) nem szerettek vitatkozni, csak hogy két ember nem érthet mindig mindenben egyet. Mikor meg már nagyon nem értenek egyet a dolgokban elkezdenek üvöltözni.

-Ryujin, befejeznéd ezt a gyerekes viselkedést?!-ordítottad mikor már hosszú percek óta ugyan azon a hülyeségen tépődtök.

-Miért te nem viselkedsz úgy?-csattan fel ő is már.

-Én csak elmondtam az én nézőpontomat arról már nem tehetek, hogy nem vagy képes elfogadni-fordítottál hátat neki.

Szerencsére amilyen hamar kezdődnek az ilyen vitáitok, olyan gyorsan túl is lendültök rajtuk, így pár másodperccel később érzed, hogy Ryujin hátulról átölel.

-Sajnálom-suttogja a válladba, mire te csak mosolyogva fordulsz meg és öleled meg.

Chaeryeong:

Nem régóta vagytok barátnők, még szokjátok egymás dolgait. Nem tudjátok ki mire hogyan reagál. Meddig mehettek el. Mi az amit a másik még viccnek vesz, vagy már nem. Ezért is tudtok annyit veszekedni.

-T/N sajnálom, nem akartalak megbántani-rohan utánad legjobb barátnőd, miután sírva rontottál ki a teremből.

-Ez nagyon megalázó volt számomra-törölgetted a könnyeid visszaemlékezve a bent történtekre.

-Nem tudtam, hogy neked ez ennyire bántó, ígérem nem fogok róla beszélni többet és szóba se fogom hozni-teszi mellkasára a kezét, mire halványan elmosolyodtál. -Csak ígérd meg, hogy nem sírsz?-nevet kínosan.

Yuna:

Soha nem szoktatok szinte veszekedni. Tökéletes barátságnak tűnik a tietek. Minden másodpercet együtt töltötök. Ezert is lepet meg mindenkit, hogy az iskola kellős közepén neki álltatok vitázni.

-Hogy tehetted ezt?-kért számon Yuna, könnytől áztatott arccal, mitől neked csak jobban bűntudatod lett.

-Csak segíteni akartam-suttogtad lehajtott fejjel.

-Azzal, hogy leégetsz előtte?!-fakadt ki. -Ha ilyen a segítséged köszönöm többet nem kérek belőle!-ordította. Hátat fordítva kiment az iskolából, te meg a padlóra rogyva kezdtél el sírni.