| 𝐒𝐳𝐞𝐫𝐞𝐭ő𝐤 𝐡𝐚𝐥á𝐥𝐚 | Draco Malfoy fanfiction

31 // Theodore

-

Draco POV

"Hogy vagy?" Kérdezte anyám, miközben a konyhapulthoz sétált és elővett egy hófehér porcelán bögrét, hogy teát készítsen nekem. Idegesített a felforrt víz sípoló hangja, ezért csak összehúzott szemöldökkel mérgelődtem magamban, míg el nem állt ez a zaj, hiszen csak utána voltam hajlandó válaszolni.

Hogy hogy vagyok?

Nem akarok meghalni, de mégis néha azt kívánom bárcsak meg sem születtem volna. A rémálmokat, az inszomniát és a kedvetlenséget leszámítva jól, sőt, igazság szerint egyre jobban telnek a napjaim.

Az utóbbi pár napban már jártam az óráimra, és Clare tényleg mindig hagyott helyet nekem maga mellett. Igaz, nem beszélgettünk egymással túlzottan, csak ha muszáj volt, vagy ha közösen kellett dolgozni valamin. Piton professzor megint valami házidolgozatot kért tőlünk, és elvileg mindenki szabadon választhatott párt.

Cora Enzóval, Blaise Theodore-al, Clare pedig engem választott, legalábbis ezt hiszem, hiszen nem igazán voltam magamnál, amikor ez elvileg meg lett beszélve a tanórán.

Clare és én néha összefutunk a könyvtárban, nem szándékosan, legalábbis szerinte nem. Csak remélni tudom, hogy nem tart egy elmebetegnek amiért szinte mindig ott vagyok ahol ő. Lassan már lehet az is feltűnő lesz, hogy mindig olyan könyvet olvasok, amelyet előző nap az ő kezében láttam. Egy kicsit unalmas már negyedjére elolvasni az Üvöltő szeleket, de miközben a könyvet olvasom nem is a könyv tartalmán jár az eszem, hanem azon, hogy vajon neki min járt az esze miközben ezeket a sorokat olvasta.

Vajon ő is kicsit eltúlzottnak gondolja? Vagy éppen romantikusnak?

Ebből a szempontból bánom, hogy hazajöttem, hiszen lehet, hogy ma elszalasztom őt, és már későn fogok a könyvtárba menni, ahhoz, hogy láthassam őt és az újabb fantasztikus könyvet a kezében.

"Nem panaszkodok... anya." Suttogtam és megkavartam az időközben elémhelyezett forró italt. A kanál minden oldalról megkocogtatta a bögrét, miközben megkavartam a teát, és véletlenül majdnem sikerült kifújnom egy kicsit a pultra, ahogy próbáltam hűteni, hogy valamelyest iható legyen.

Anyám szája szélén halvány mosoly jelent meg az "anya" szó hallatán. Nem is emlékszem mikor neveztem őt anyának utoljára. Ha nagyon gondolkoznék lehet emlékeznék, de az az egy biztos, hogy nagyon ritkán hívom őt így.

"Örülök neki!" Mosolygott és megtörölte a kezét egy konyharuhába, miután elmosogatta az utolsó poharat is. Szótlanul néztem, ahogy azt teszi, amit a házimanók szoktak. Azért nem szóltam semmit, mert pontosan tudom miért teszi ezt.

Ezzel köti le a figyelmét, ezzel tereli el a gondolatait. Én is ezt tettem amikor a naplómat írtam. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy azt naplónak lehet-e nevezni, hiszen csak egy személyről szól. Az én érzelmeim vannak benne -vagyis inkább csak voltak-, de az összes vele kapcsolatos.

Már pár hete hogy elhagytam a naplót. Semmi hír nincs felőle. Aggodalommal tölt el, hogy nem tudom hogy hol vagy hogy kinél van, de mégis úgy gondolom, hogy jobb lesz ez így. Mintha meg sem történt volna.

"Más vagy." Állapította meg anyám halk hangon.

"Tessék?"

"Más vagy. Úgy értem.. mindazok után, ami az utóbbi időben történt veled, mintha mégis ragyognál."

"Ragyogok?" Nevettem fel. Őszintén nevettem és ezt anya is tudta, mert egy könnycsepp kíséretével az ő száján is kiszaladt egy rövid kacaj.

"Voltaképpen igen. Tudom, hogy hatalmas rajtad a nyomás most, Draco. Tudnod kell, hogy nagyon büszke vagyok rád!" Szemei csillogtak a könnyeitől, közben pedig bólintásokkal nyomatosította, hogy valóban büszke rám. Erre pedig nagy szükségem volt.