| 𝐒𝐳𝐞𝐫𝐞𝐭ő𝐤 𝐡𝐚𝐥á𝐥𝐚 | Draco Malfoy fanfiction

2 // Ismerős idegen

—

Clare POV

– Rég nem láttalak.

– Pár órával ezelőtt, egészen pontosan. – válaszoltam.

A hangja elég volt ahhoz, hogy minden közös emlékünket felidézze. Fájdalom és düh öntötte el a szívemet, mégis örültem, hogy újra láthatom.

Lassan hátrafordultam, és szembenéztem azokkal azzal a zöld szempárral. Tavaly óta Pansy megváltozott. A haja hosszabb és világosabb lett. Most már érettebbnek tűnik, bár tudom, hogy valójában egyáltalán nem az.

– Kellemes meglepetés vagy, mint mindig, Parkinson.

– Oh, tudom. – válaszolta büszkén, majd pár lépést tett felém, végül pedig lekuporodott mellém a földre.

Jó ideig nem szóltunk egymáshoz. Nehéz megtalálni a megfelelő szavakat abból a rengetegből, amit mondani tudnál annak, akivel nagyon rég találkoztál. Annyi mindenről lehetne beszélni, fogalmam sem volt mivel kezdjek.

– Nagyon hiányoztál! – suttogtam gyengéd, halk hangon, mire ő a vállamra hajtotta a fejét. Miért nem válaszoltál a leveleimre? Egész nyáron eltűntél! Semmit sem tudtam rólad! Tudod, hogy éreztem magam? Azt hittem, hogy megváltozott a véleményed rólam.

– Te is hiányoztál nekem Clare! Tényleg! A szüleim miatt nem válaszoltam. Ismered őket... és tudod, hogyan vélekednek Weasleyékről. Téged is Weasley-nek tartanak. Hidd el, válaszoltam volna, ha képes lettem volna rá! – magyarázta Pansy.

Hiányzott a hangja. Békét hoz, valahányszor hallom. Kivéve, amikor Jade-el van, és úgy viselkedik, mint egy agyatlan aljas kurva. Nem is tudtam megszokni azt az énjét, főleg nem vagyok képes elfogadni azt.

– Ráadásul egész nyáron nálunk volt Jade. Így, hogy az anyja az Azkabanban van, nem volt hova mennie. Vagyis, igazság szerint lett volna, de mint tudod, Lucius nem szereti őt.

– Nagyon sajnálom. Biztos nagyon nehéz volt minden nap mellette lenni és hallgatni a baromságait.

– Igen, határozottan nehéz volt. – sóhajtott egy nagyot, és idegesen piszkálta a körmeit. – Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek tőle. Muszáj ezt tennem Clare! – a kezeim megtalálták az övét, hogy támogatást nyújtsanak. Tudom, hogy ez nehéz téma számára, és nincs más választása. A szülei jobban félnek Bellatrixtól, mint magától a Sötét Nagyúrtól. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy Bellatrix megkedvelje őket. Főleg, ha Bellatrix lányáról van szó.

– Ezt kell tennem. Kérlek, bocsáss meg, hogy az elmúlt két évben szörnyű barátod voltam! Tényleg a legjobbat érdemled, és soha nem bántanálak. Esküszöm! – szemei könnybe lábadtak, és a szívem megfájdult a látványtól.

– Pans... – kezeim megtalálták az arcát, és gyengéden simogattam. – Ismerlek. Tudom, ki vagy, tudom, hogy nem vagy olyan, mint a szüleid. Nem vagy olyan, mint Jade. Megértem min mész keresztül, és mindig támogatni fogom. Ígérem. – hüvelykujjammal letöröltem a könnyeket, amelyek a vallomásom miatt az arcán lefolytak.

– Szeretlek. – suttogta és körém fonta a karjait.

– Szeretlek.

Órákon át beszélgettünk, minden olyan volt, mint régen. Pontosan ott tudjuk folytatni minden alkalommal, amikor találkozunk, ahol utoljára abbahagytuk. Cora és Ginny mellett ő az egyetlen ember, akire a húgomként tekintek. Örülnék, ha tudnék segíteni rajta, de tudom, hogy csak neki ártanék vele. Ezért inkább eljátsszuk éveken keresztül, amelyek olykor a végtelenségnek tűnnek azt, hogy ki nem állhatjuk egymást.