| 𝐒𝐳𝐞𝐫𝐞𝐭ő𝐤 𝐡𝐚𝐥á𝐥𝐚 | Draco Malfoy fanfiction

18 // Szív

—

Clare POV

"Elég sokáig tartott..." Sóhajtott Mattheo, amikor végre kiértem.

Körülöttünk a távolban fák voltak, egészen a szikla széléig. A terület, ahol álltunk, üres volt, kavicsos és hatalmas. Reggel sütött a nap, most pedig beborult az ég. A madarak már nem úgy énekeltek, és a víz másként csapódott a sziklákra.

"Sajnálom." Motyogtam és elé álltam.

"Rád vetek egy ártást, és meg kell védened magad. Megértetted? Kérdezte és rám szegezte a pálcáját.

"De mégis, hogyan-"

"Capitulatus!" Kiáltott, mire a pálcám kirepült a kezemből.

"Mi a fasz? Nem voltam kész!" Jelentettem ki és kikaptam a pálcámat a kezéből.

"Úgy nézek ki, mint akit érdekel?" Kérdezte felvont szemöldökkel.

"Higgadj le!" Bosszúsan beszéltem, és rászegeztem a pálcámat.

"Ne próbáld megmondani, mit tegyek!" Figyelmeztetett, miközben rám emelte az ujját. Egy pillanatig némán állt, majd ismét átkot szórt rám. "Obstructo!"

"Everte Statum!" Kiáltottam vissza, de neki sikerült elhárítania a varázsigémet.

"Végül is nem vagy olyan szörnyű, igaz?" Mattheo elvigyorodott, és a mellkasán ütötte magát, hogy... megfélemlítsen? Azt hiszem.

"Szóval most gorillákként viselkedsz?" Kérdeztem. Körben sétáltunk, miközben egyszer sem néztünk el egymástól. "Melicio!"

"Stupor!" Kiáltott, én pedig teljesen lefagytam.

Elém sétált, és elmosolyodott, miközben rosszallóan megrázta a fejét.

"Édes kis angyalom..." Mormolta, majd a kezébe fogott egy tincset a hajamból és gyengéden simogatni kezdte. Aztán elkezdett járkálni körülöttem, miközben a vállamat simogatta.

"Kiszámítható vagy és lassú." Suttogott. "Sokat kell tanulnod, tudod? Ezt nem tudod megúszni anélkül, hogy sebeket és zúzódásokat ne kapj. Ne aggódj, drágám, boldogan fogok sebet ejteni rajtad, végül is inkább én, mint bárki más, nem így van?" Elmosolyodott.

"Finite Incantatem!" Mondta, és végre újra mozoghattam. "Gyerünk! Készülj fel, és soha ne habozz!"

Aztán újabb varázslatot hajtott végre.

—

Már este volt. Rengeteg seb volt rajtam, Mattheo sokszor megátkozott. Csak arra tudtam gondolni, mikor tudok végre aludni. Újra felöltöztem, és lesétáltam a lépcsőn a cuccaimmal. Mattheót a konyhában találtam szürke melegítőnadrágban és fehér pólóban. Megette a maradék -kevésbé égett- palacsintát. Amikor rám nézett, abbahagyta a rágást és összeráncolta a homlokát.

"Te meg mi a fenét csinálsz?" Kérdezte, miközben odalépett hozzám, és kivette a táskámat a kezemből.

"Hogy érted? Vissza kell mennünk a Roxfortba! Holnap iskola lesz!" Válaszoltam, miközben megpróbáltam visszavenni a táskámat. Magasra tartotta, én pedig nem tudtam elérni.

"És?" Mosolyogva nézett le rám.

"Nincs ,, és?" Mattheo!" Jelentettem ki, és ököllel a mellkasába vágtam. Nevetni kezdett, majd hirtelen elhallgatott, ahogy mélyen a szemembe nézett. Ledobta a táskámat a földre, megfogta a két kezem, és a fejem föle tartva őket, a falhoz nyomott.

"Maradj." Csak egy centire suttogott az arcomtól. "Maradj velem! Megtennéd?"

"Nem." Elmosolyodtam, amitől ő is elmosolyodott.

"Hát ez kár. Nagyon szerettem volna összebújni valakivel. Már megcsináltam a fürdőt.. Szép és meleg. Van pezsgőm és csokoládém gyertyafényben és rózsaszirmokkal..."

"Csak már fogd be.." Megforgattam a szemeimet, előrehajoltam és megcsókoltam.

Elengedte a kezeimet, megfogta az arcom és visszacsókolt.

"Gyere velem!" Mondta a csókon keresztül, majd megfogta a kezem és elindultunk a fürdőbe.

—

"Fészkes fenébe!" Ámuldoztam, amikor beléptem a fürdőszobába.

Tényleg úgy volt, ahogy mondta. Rengeteg gyertya világította meg a szobát, és a padló tele volt rózsaszirmokkal. A fürdőkád gőzölgött a hőségtől, és majdnem kiesett belőle a hab.

"Tetszik?" Kérdezte Mattheo, miközben hátulról átölelt, és a vállamra hajtotta a fejét, miközben büszkén és vidáman nézte a munkáját. Megfordultam, hogy ránézzek, sötétbarna szemei ​​szikráztak a sötétben, és még mindig láttam bennük a fényt. Jó szíve van, ezt láttam.

"Természetesen!" Szélesen elmosolyodtam és megcsókoltam az arcát.

"Szállj be. Egy perc múlva visszajövök, már csak a pezsgő kell!" Mattheo megsimogatta az arcom, majd kiment a szobából.

Levetkőztem és beültem a kádba. A fürdés még soha nem volt ilyen jó. Játszottam a habokkal, és pár perc múlva Mattheo visszajött egy üveg pezsgővel és két pohárral a kezében.

"Nem túl forró a víz, ugye?" Megkérdezte, és töltött nekem egy italt, és átnyújtotta.

"Nem, ez nem." Nyugtattam meg. "De te az vagy!" Aztán kitörtem a nevetéstől.

"Mi olyan vicces?" Elmosolyodott, és oldalra fordította a fejét, miközben levette az ingét.

Emiatt azonnal abbahagytam a nevetést és felé fordultam. Kortyoltam egy nagyot az italomból, majd elmosolyodtam. Megnyalta az ajkát, miközben levette a melegítőnadrágját. Felvont szemöldökkel nézett rám, és megpróbált elcsábítani.

"Elvitte a cica a nyelved?"

"Nem." Mosolyogtam, miközben fel-alá néztem rá. "Vetkőzz csak." Kértem, de kissé megbántam, amikor eszembe jutott, amit mondott.

"Mit mondtál?" Elém sétált és lenézett rám.

"Drágám.. Azt hiszem, elfelejtetted, amit mondtam neked. Soha nem fogsz irányítani. Szóval most... légy jó kislány és vedd le a ruhámat." Parancsolt, én pedig levettem a boxerét.

Beült a kádba mögöttem. Magához húzott, és a mellkasára hajtotta a fejem. Így feküdtünk egy kicsit, beszélgettünk és ittunk. Beszélgettünk a barátaimról, a tanárokról, Dumbledore-ral és Harryvel való kapcsolatomról.

Segített fürdeni, megmosta a hátam, miközben különféle formákat rajzolt rá. Az első egy ház volt, a második a Nap, a harmadik pedig egy szív.

"Kitalálhatom?" Megkérdeztem.

"Igen, kitalálhatod."

"Ez egy szív!" Felkuncogtam és megfordultam, hogy ránézzek. Mosoly volt az arcán, és csóválni kezdte a fejét.

"Nem, ez sajnos nem az!"

"De igen, ez az!" Mindketten nevettünk. "Hazug vagy!"

"Talán az vagyok." Beleegyezett és megcsókolt.

"Szörnyű vagy!" Mondtam a csókok között.

"Tudom, hogy az vagyok!" Megint egyetértett. De ezúttal úgy hangzott, mintha komolyan gondolta volna.