| 𝐒𝐳𝐞𝐫𝐞𝐭ő𝐤 𝐡𝐚𝐥á𝐥𝐚 | Draco Malfoy fanfiction

14 // Otthon

"Talán az első dolog, amit meg kellene tanítanom neked, a helyes landolás. Elég nehéz lesz tanítanom téged a kórházi szárnyban, mert ha mindig ezt csinálod, akkor minden csontod eltörik."

"A fogaim is?" Felröhögtem a saját szenvedésemen. Mattheo a homlokát ráncolta, és aggódva nézett rám.

"Lehet, hogy agyrázkódásod van." Mondta komoly hangon, amitől csak még jobban nevettem. Mindkét oldalról megfogta a fejemet, és a szemembe nézett józanságot keresve. "Milyen számot mutatok most?" Kérdezte, miközben két ujjat mutatott fel a szemeim előtt.

"4." Felnevettem, ő pedig megdörzsölte a szemét. "Jól vagyok."

"Nem, fura vagy."

"De neked tetszik."

"Ne bízd el magad!" Elmosolyodott és a kezemért nyúlt.

Előttünk volt egy kastély, amelyhez hosszú út és rengeteg magas lépcső vezetett. Biztos nagyon régi a kastély, néhol már omladoztak a falak. El tudnám képzelni ezt a helyet egy horrorfilmben. Kívülről 3 tornyot láttam, és mintha 3 szintes lett volna, de biztos voltam benne, hogy valószínűleg sokkal több emeletet rejt.

"Mi ez a hely?" Kérdeztem tőle, és elindultunk a vár felé.

"Nos.. ez az otthonom."

"Elhoztál az otthonodba?" Kérdeztem izgatottan. Molly mindig azt mondta nekem, hogy ha valaki meghívott az otthonába, annak biztos nagyon tetszem. Ha jobban belegondolok nem is kaptam meghívót. Szimplán csak ide hozott. Ez is jó, nem?

"Amint látod." Láttam, hogy rám mosolyog a holdfényben. Igazán jóképű volt.

"Ez azt jelenti, hogy találkozhatok a szüleiddel?"

"Nem." Minden habozás nélkül válaszolt.

"Elnézést, nem akartam." Mondtam és elengedtem a kezét, amitől megállított.

"Hé." Egyik kezével megfogta az államat, így ránéztem. "Rendben van. Egyedül élek, a szüleim..."

"Értem. Sajnálom." Megragadtam a kezét a csuklójánál, és megpróbáltam eltolni magamtól.

"Mit csinálsz?" Kicsit keményebben kérdezte, mint amire fel voltam készülve, amitől megijedtem.

"Sajnálom." Mondtam azonnal.

"Ha még egyszer elnézést kérsz, Clare-"

"Sajná–" Kértem automatikusan bocsánatot, de az ajkai az enyémeken belém fojtották a szót. Mióta először megízleltem az ajkai ízét, vágyom rá. Soha nem lesz elég. Éreztem, hogy belemosolyog a csókba, ami csak egy dolgot jelenthet.

"Megint csinálod." Mondtam a csók között mire ő csak a fejét rázta. "De igen, azt csinálod!" A keze az államtól a nyakamig nyúlt, és finoman megszorította. Megtörte a csókunkat, de arcunk még mindig közel volt egymáshoz.

"Hagyd abba a vádaskodást. Csodálom, hogy tudsz járni a tegnap esti büntetésed után." Suttogta, és lassan fel-le nézett rajtam. "Ne kényszeríts arra, hogy még egyszer megbüntesselek."

"Értettem Uram." Felkuncogtam és az ajkamba haraptam.

"Ön hihetetlen, Miss DeVoe." Mosolyogva megrázta a fejét vereségében.

"Szokjon hozzá, Mister..."

"Nem vagyok Mister. Csak Mattheo." Félbeszakított, ismét elkerülve a vezetéknév témáját, amit -valamiért- észre sem vettem. Túl jól éreztem magam.

"Ahogy kívánod, Matthew." Bólintottam, és igyekeztem nem nevetni. Miután megnéztem unott arcát, nem tudtam magamban tartani.

"Halál vágyad van."