1. rész

10 1 0
                                    

Mina pov

Úton voltam a koncert helyére. Már megint. Mostanság nagyon sok a fellépés, és egyre több megbízást kapok, aminek természetesen örülök mert imádom a munkám. Nem kellett sietnem, mert időben voltam, szóval lassan sétálgattam a stadion fele. Ma egy különös koncert lesz, sok sok táncos csapat fog fellépni és népszerűbb bandák is. Én többször is fogok színpadra lépni különböző srác együttesekkel. Nagyon sokat próbáltunk, tehát egyáltalán nem aggódom.

A helyszínre érve, lassan összegyült minden művész aki fellép, és elmondták, hol vannak az öltözők, hogy ki mikor következik, kinek hol kell várnia stb. Rengetegen voltunk ott, de akkora volt a stadion, hogy elfértünk bőven.
Elmondták, hogy minden csapat az első sorokban fog várni a fellépésére.
Amint befejezte az információk közlését a hölgy, mentem is az öltözőbe amin ki volt írva nevem, hogy aztán elkészülve mehessek a színpad elé.

Taehyung pov

Most először fogom megnézni színpadon a haverjaim, a Oneust és a The Boyzt. Ráadásul az első sorból! Eleve oda csak a fellépők állhatnak, de velünk kivételt tettek. Az öltözőben viszonylag korán elkészültek mindannyian, szóval mentünk is a színpad elé a kijelölt helyünkre. Mivel a The Boyz kezdi a koncertet, nem itt álltak még, hanem a kulisszák mögött.
Lassan minden idol megérkezett a helyére a színpad elé, és a ranjongókat is beengedték, akik próbáltak hozzánk közelebb férkőzni a mögöttünk lévő sorokból de korlát és a biztonsági őrök is meggátolták őket.
El is kezdődött a produkció.

Kevin pov

Amikor már vadul hallottam a fanok kiabálását kinéztem egy résen, hogy felmérjem mekkora a közönségünk, de a szemem rögtön megakadt a legelső sorban álló lányon.
Valami volt benne, egyszerűen megfogott, nagyon hirtelen. A fiúk odajöttek mert valószínűleg nagyon elbambulhattam.
- Hányan jöttek el? - nézett ki mellettem Changmim - Azta. Srácok rengeteg fan jött el.
- Kevin - kezdte Jacob - valami baj van?
Még mindig a lányt néztem, elvarázsolt.
- Hm? - fordultam oda, úgy hogy a szemem egy percre nem vettem le róla - Micsoda?
- Mi ütött beléd? - kérdezte aggodalmasan.
Ekkor már Sunwoo is megszólalt
- Fura vagy.
Nem bírtam tovább, a legjobb barátaim. Nekik el kellett mondanom mi van.
- Szóval - néztem végre rajtuk - Ott van egy lány. Nem tudom mi ütött belém, de olyan érzés mintha valami mágnes lenne benne, vagy nem tudom. Nem tudok nem rá nézni. Olyan szép, és olyan aranyosnak tűnik. Igaz nem ismerem, de mintha... tetszene.

Ekkor az egész The Boyz maknae line elkezdtett örjöngeni- Oooo- Mr

Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.

Ekkor az egész The Boyz maknae line elkezdtett örjöngeni
- Oooo
- Mr. Kevin Moon
- Kevin szerelmeeees~
- két szerelmes pár
De szerencsére Sangyeon lecsitította őket.
- Elég legyen már, nem vagytok ovisok.
- Kevin, ha tényleg tetszik akkor próbálj vele flörtölni fellépés közben.
Szinte egyáltalán nem hallottam amit mondd, túlságosan elvakított a lány bája.
- Hogy mi? Várj, te azt akarod hogy...?
Sangyeon tudta mire gondolok...
- Pontosan azt - kacsintott -Na de mostmár koncentráljunk mert pár perc és kezdünk.

𝑇𝒉𝒆 𝒈𝒂𝒛𝒆 𝒐𝒇 𝒕𝒉𝒆 𝒎𝒐𝒐𝒏𝒍𝒊𝒈𝒉𝒕 𝒔𝒕𝒐𝒍𝒆 𝒎𝒚 𝒉𝒆𝒂𝒓𝒕Nơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ