Mellifluous

4.

Szeptember 1.

Ezra a személyiségtípusokról tartott órát a pszichológián. Megcsináltatott velünk egy tesztet és ezek után megszámoltuk, hogy a tizenhat típusból, mennyi fajta van az osztályban. Ezrát beleszámítva nyolc személyiség található meg a csoportban. Az úgy nevezett; ENTP, ENFP, ISFJ, ESFJ, INFP, ISTP, ESTP és az INTJ. Mindegyik betűnek külön jelentése van. Lehetnek I, E, N, S, F, T, P vagy J.
E mint, extrovertált. I mint, introvertált. N mint, intuitív. S mint, érzékelés. F, mint érzés. T, mint gondolkodás. P, mint észlelő és J, mint megítélő. Gondosan vannak összerakva és rengeteg állítással vannak alátámasztva. Érdemes figyelembe venni munkaválasztásnál vagy kapcsolatoknál.

Mármint, úgy gondolom, hogy nincs szükségem párkapcsolati tanácsokra egy személyiségteszttől.
Nem fogok ezek alapján keresni magamnak jövendőbeli férjet, amikor az iskola tele van potenciális jelöltekkel.

Csak egyelőre még nem találkoztunk. Bárhol lehet. Kitudja, lehet, hogy az ebédnél velem szemben ülő szeplős srác az. Vagy a kávézóban dolgozó göndör hajkoronával rendelkező pénztáros. Vagy talán éppen a világ másik felén fekszik fürdőgatyában a csodaszép, kék, csillogó tenger mellett és a hasát sütkérezteti egy fantasztikus felhőtlen és ragyogó napon, miközben a színes, csavart szívószálas, kis napernyős és cukrozott peremű koktélját szürcsöli egy kipárnázott napágyon.

Nem mintha érdekelne is. Minek a szerelem?

Semmi értelme sincs. Csak belebolondítja az embert egy végtelennek látszó spirálba, amiből nem tudsz saját magad kijutni. Egyszer csak vége. Azonban csak ezután jön a java. Az önemésztés labirintusa. Mindenki tudja, hogy mire kijuthatna, és visszajönne az önbizalma, újra beleesik a szerelem spiráljába.

Elkerülhetetlen.

Óra után megmutattam Saphirának azokat a "mennyei" puszedliket amiket Nash adott nekem. Még csak lehetőségem sem volt megemlíteni neki, hogy mennyire borzasztóak lettek. Amint meglátta a süteményt, egy másodperc alatt bele is harapott. A reakcióján látni lehetett, hogy valami porhanyós falatra számított. Visszanézve a maradék puszedlire, amit az ujjaival tartott, vállat vont és beleharapott újra, az undor bármilyen apró jele nélkül.

Ez a lány ízlelőbimbók nélkül született?

- Neked ez.. ízlik?- kérdeztem úgy, hogy a szemöldökömet már szinte súrolta a homlokom felett lévő haj.

- Dehogy is. Azonban nem fogom kidobni, ha már elkezdtem. Annyira még sem olyan szörnyű. Gondold el, mennyire rosszul esne, ha később megtalálnál egy félig megevett puszedlit a kukában, amit te adtál valakinek. Inkább megeszem. Ráadásul szívecske alakú. Eszméletlen aranyos.- felelte mosolyogva és bekapta az utolsó falatot is.

- Ne akard, hogy még rosszabbul érezzem magamat amiért előtte kezdtem el öklendezni.

A szemem körüli izmok, akaratlanul is összehúzódtak ahogyan az emlék megjelent előttem újra, mire Saphira nem tudta tovább bent tartani a röhögését. Ahelyett, hogy hamarabb kiengedte volna, még küzdött vele egy ideig, aminek az lett a következménye, hogy kirobbant belőle. Ez mind az iskola legnagyobb folyosóján, ami tele van hallgatókkal. Főleg mivel éppen szünet van.

- Most komolyan? Szegény. - mondta, miközben a nevetése kezdett halkulni. Amilyen gyorsan jött olyan gyorsan ment.

A körülöttünk lévő diákok egyszerre pillantottak felénk. Amint rájöttek, hogy nem történik semmi, ami számukra érdekes lehet, el is fordultak. 

- Mi lesz ezek után? Csak nem mentek együtt sütni, ugye?- kérdezte egy kis szarkazmussal a hangjában.

A haját tekergetve várt a válaszomra.

Beletalált, de még mennyire.

-... de.- feleltem grimaszolva.

Ha az előbbi röhögés volt robbanás, akkor ezt már nem tudom mihez hasonlítani.

Először pislogott egy nagyot. Annyira, hogy szinte hallottam a hangját. Felhúzta a szemöldökét, a szája pedig mosolyra görbült. Mikor realizálta, hogy egyáltalán nem viccnek szántam, olyan szinten elkezdett nevetni, hogy könnyek kezdtek el folyni a szeméből.

- Mi? Most komolyan? Jesszus, csak viccnek szántam!- szabadkozott még mindig nyerítve a kínomon.

Eddig sajnáltam, de most már semmi kedvem sincs hozzá. Sosem bírtam Nash-t. Mérhetetlenül zavar a személyisége. Olyan ember, aki csakis önmagával foglalkozik és semmiképpen sem az egészséges kategóriába sorolhatóan. Őt nem érdekli az ég egy adta világon semmi sem, ami nem az ő jólétét biztosítja.

Saphira is ezért találta nevetségesnek a helyzetemet. A karomat csapkodva meg is mutatta nekem, hogy még mennyire. Szeplős arcán fekete csíkokban folyt végig a könny.

Szóval úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a mosdót.

Köztudott, hogy a mosdó a Fréziák (elsősök) kedvenc helye a világon. Kitűnő pletykázásra, fiú mentes, ki lehet ülni az ablakba és van tükör, amin rendszeresen hagynak rúzs nyomokat dekorációként.

Ami egyébként nem néz ki rosszul, viszont nem irigyelem a takarítók munkáját. Minden egyes nap.

Abban a pillanatban, hogy belépünk három fej rögtön ránk szegezi a tekintetét. Egy vörös, egy szőke és egy barna hajú. Hiába nem láttam még őket soha, ismerős ez a trió a mindennapokból.

Leolvasható a szemükből, hogy alig várják, hogy kitegyük innen a lábunkat. Olyan aprónak érzem magamat a lenéző nézésektől. Pedig kisebbek nálam egy fejjel.

A szőke éppen abban a pillanatban nyomott egy cuppanóst a tükör szélére amikor a csaphoz értünk. Az összképet látva elmosolyodott és visszament a szúrós tekintetű lányokhoz. Saphira pillanatok alatt megmosta az arcát és rendbe rakta a szempilláit. Rakott fel egy kis pirosítót és szájfényt is kent az egyébként már bekent szájára.

Kíváncsi meddig tudja még a lányok idegeit húzni.

Mikor már negyedszerre igazította meg a haját, a vöröske már konkrétan fújtatott, mint egy bika, a barnának úgy nézett ki a feje, mintha egy teljes napot feküdt volna a napon naptej nélkül, a szőke pedig öt másodpercenkként kérdezte a barnától, hogy vajon mikor megyünk már el.

Végül Saphira is nyomott egy csókot a tükör közepére és vigyorogva kisétált az ajtón.

~~~

Éppen belemerültem volna az ókor világába, amikor egy papírgalacsin találta el a vállamat.

Körbepillantottam az előadótermen. Száz meg száz kobak körülöttem. Lehetetlen megmondani, hogy ki dobhatta a galacsint. Valószínűleg nem is nekem szánták.

Ahelyett, hogy felvenném arrébb lököm és megpróbálok visszazökkeni a professzor előadásába. Úgy darálja a tananyagot mint, a hentes a húst. Nem szabad lemaradnom.

...

Újabb összegyűrt papírgolyó.

Ezúttal az asztalom közepén landolt. Pont az én helyemen.

Biztos vagyok benne, hogy az enyém. Hátrafordulok és minden mögöttem ülőt megnézek alaposan.

Alig akad egy-két ismerős alak.

Hessa rajz szakkörről, Elio az énekkarból és Soleil pszichológiáról.
Fordultam tovább, egyenként elemezve az arcokat.

Hátradőlve egy tollat kattintgatott a kezében. Önelégelt vigyorral nyugtázta, hogy végül észrevettem és az ujjával folyamatosan a galacsin felé mutogatott.

Már megint ő? Használhatnám azt a kevés eszemet néha.

Szépen megemeltem az összegyűrt papírt, elkezdtem forgatni a kezeimben és amikor éppen kinyitottam volna, szembe dobtam Nash-t a golyóval.

Végülis az övé nem?