Mellifluous

3.

Szeptember 1.

Pszichológia.
Az emberek viselkedését és gondolkozását vizsgáló tantárgy. Érdekes nem? Képesek vagyunk megtudni információkat valakiről akár egy pillantással. Elég megfigyelni az ember írását, hogy ki nem mondott dolgokat tárjunk fel. Rengeteg személyiség. Még is tudjuk őket csoportosítani. Számos múlt tele elnyelt érzelmekkel.

Én miket mondok magamról csupán a mozgásommal? A hangommal? A testbeszédemmel? Vajon tudják a múltamat?

Kedvenc óráim közé tartozik a lélektan. Van annyi szerencsém, hogy a hétfői napjaim is ezzel indulnak.

Tegnap délután még kihasználtuk a nyár melegét. Viszont mostanra már visszatért a diákok nagyrésze és beindult az élet az akadémián belül is.

Reggel megkaptuk az órarendünket és egyeztettük az óráinkat Saphirával. Második óránál találkozunk először. Történelemnél.

Addig is kiélvezem a csendet és hagyom, hogy a kávém karamellás aromája átvegye felettem az irányítást.

-Halihó!- szólalt meg valaki egy számomra nem túl kellemesen csengő hanggal, pontosan mögöttem.

Megfordultam, hogy szembenézzek a mögöttem állóval, viszont addigra már le is pattant mellém a körasztal fa padjára. Egy kis szokásos reakciókésés után felé fordultam és fáradtan sóhajtva tudattam az illetővel, hogy nem szívesen látom az asztalom közelében.

Egy ideig csak bámultuk egymást. Az én szemeim idegességet és unalmat sugároztak, míg az övé ravaszságtól csillogott. Teltek a másodpercek, de még mindig ugyanazzal a mosolygó tekintettel fürkészte az arcomat, mint amikor lehuppant mellém.

- Segíthetek valamiben?- kérdeztem kissé túlságosan is ingerülten. Vetettem egy pillantást az óriás analóg órára a velem szemben lévő falon. Már majdnem 4 perce itt ül és figyel.

- Végre hozzám szóltál Malini. Ezt a pillanatot vártam pontosan.. 3.56 perce.- felelte egy tökéletes vigyorral és elhelyezkedett kényelmesebben a padon, ezzel burkoltan jelezve nekem, hogy esze ágában sincs a közeljövőben békén hagyni engem.

- Te ezt végig számoltad?

- Végig számoltam.- helyeselt élesen bólogatva.

Ez a srác most megszállott vagy zseni? Most már nehezemre esik dönteni. Esetleg mindkettő?
Egy dologban viszont teljesen biztos vagyok. Idegesítő. Még pedig nagyon is.

- Egyébként, mit keresel itt? Tudod, szeretném nyugalomban meginni a kávémat még az első óra előtt szóval...- kezdtem összeszedni a cuccaimat, mikor durván félbevágott Nash.

- Várj, várj, várj! Megígértem. Visszahoztam a puszedlit.- szólt először hangosabban, viszont a végére átváltott egy lágy, gyengéd hangnemre.

Kivett egy virágokkal díszített fémdobozt a barna vászon táskájából és finoman felém nyújtotta.

- Tényleg visszahoztad?- nyögtem ki rekedten, mert hirtelen egy szót se tudtam rendesen kiejteni.

- Miért ne hoztam volna? Megígértem, nem de?- felelte mosolyogva és óvatosan a kezembe rakta a puszedlis dobozt.

A súlyából ítélve nem kettő darab, hanem egy nagy adag mézespuszedli pihen a kezemben tartott doboz alján.

- Miután elvittem két darabot a tiétekből, azzal töltöttem az éjszakát, hogy édesanyám receptjéből összeügyeskedjek nektek egy doboznyi süteményt. Mindig betartom az ígéreteimet.- mesélte halványan elpirulva. A végén pedig megajándékozott egy aprócska kacsintással.